Az oroszok már nincsenek a spájzban...

Ahogyan a szemfüles olvasó már észrevehette, blogunk avatarjait – a szerzők képecskéit – az orosz animációs figurák gyöngyszemei közül választottuk magunknak. Egy pár részes sorozatban fogom az orosz animációs film iránti rajongásunk okát ismertetni.

A Nu, pogodi! (Ну, погоди!) című klasszikust választottam elsőnek, hiszen ez sokak számára ismerős lehet. Magyarországon No, megállj csak! címmel kerültek adásba kedvenc Farkasunk (Volk – Волк) és Nyulunk (Zajаc – Заяц) kalandjai.

Az alapszituáció nem túl bonyolult. Adott egy vandál, huligán farkas, aki az első részek során még pusztán éhsége miatt, majd fokozatosan egyre inkább presztízsből igyekszik elkapni a Nyulat. A törvénytisztelő, kedves Nyúl pedig mindenkori ártatlan tevékenységét abbahagyva, menekülésre fogja a dolgot. A meséből mégsem lett idétlen Tom & Jerry-féle futkorászós katasztrófafilm, égből potyogó zongorákkal, hála az alkotók (jó értelemben vett) földhözragadtságának.

Egyes orosz gazdasági mutatók a hatalmas olajbevételek ellenére – vagyis részben miatt, mint látni fogjuk – siralmasak. Nem egészen két hete a megtudhattuk, hogy túl optimistának bizonyult a 7-9%-os éves infláció tervezet, hiszen úgy néz ki lesz az 10 is. Független gazdasági szakértők még ezt is kevésnek tartják, és azt jósolják, hogy még mielőtt megsárgulnak a levelek, újra növekedni fog ez a szám. Félelmetes az a tény is, hogy idén eddig több mint 20 milliárd dollárnyi tőkét vontak ki az országból. Ez több, mint amennyi az 1998-as válság után volt.

Az utóbbi időkben általában szuperlatívuszokban szokás beszélni az orosz gazdaságról, az elmúlt napokban azonban két olyan cikket is találhattunk a neten, melyek a problémákkal foglalkoznak. Az origon arról olvashatunk, hogy az IMF szerint túlfűtött az orosz gazdaság. Az OrientPress Hírügynökség is hasonló problémával foglalkozik: az inflációs válságról ír.

Az elmúlt hetekben jelentek meg a szokásos éves összeállítások a világ leggazdagabbjairól. Az oroszokról sem feledkeztek meg, és az index kijelentette azt a nem túl nagy megállapítást, hogy „egyre vagyonosabbak az orosz kőgazdagok”.  Ezekben az összeállításokban számomra vicces, hogy az, hogy valaki visszacsúszott a listán, legtöbbször nem jelenti azt, hogy csökkent a vagyona, egyszerűen csak páran, nagyobb iramban növelték azt. (ld. Abramovics esetét)

Tegnap volt szó tűzről és jégről is. Tűzről a Szibériában pusztító erdőtűz kapcsán, míg a jégről annak a folyamányaképp, hogy Oroszország benyújtotta igényét az Északi-sark egy részére az ENSZ-hez. A terv szerint "1,2 millió négyzetkilométerrel tudják növelni azt a területet, ahol gazdasági tevékenységeket folytathatnak". Őszintén szólva számomra nem teljesen világos, hogy gazdasági szempontból miért kell még ez a terület is Moszkvának, főleg, hogy tudomásom szerint az egész jéggel van borítva.

Nem túl rózsás a grúz-orosz viszony az elmúlt napokban. A hét elején vita robbant ki amiatt, hogy az oroszok lelőttek egy grúz kémrepülőgépet, tegnap pedig azt olvashattuk, hogy Grúzia nemzetközi védelmet kér, mivel úgy látja, Moszkva be akarja kebelezni a szakadár területeket, azaz Abháziát és Dél-Oszétiát.

Végül, ha valakit még érdekelnek a Putyin-Kabajeva kacsa utórengései, elolvashatja egy a hírt kitaláló lap munkatársának kommentárját, valamint azt, hogy nem is vitte el az FSZB a főszerkesztőt, és úgy néz ki ideiglenesen megszűnik a Moszkovszkij Korreszpongyent.

Ha egy hazánkfia (illetve lánya) véletlenül Moszkvába kerül, és haza is jön onnan, az élmények mesélése közben biztos ejt pár szót a metróról. Valljuk be ezen nincs mit csodálnunk. A szocializmusban presztízst csináltak abból, hogy a földalatti vasútvonalak lenyűgözzenek mindenkit. Kétség kívül sikerült is nekik.

Vessünk csak egy pillantást a nyers adatokra: 12 vonal, 292 km pálya, 176 állomás, napi 7 millió utas. Talán nem kell túl sokat ragoznom azt, hogy ez milyen sok. Csak összehasonlításképp Budapesten a fenti adatok 3 vonal, 31 km pálya, 42 állomás, napi 1 millió utas.

Viszont az egyszeri magyar embert, például engem, nem csak az nyűgözi le, hogy gyakorlatilag akárhová megy a városban azt megteheti metróval, hanem az, hogy a metró hangulata nagyban különbözik a budapestitől. Moszkvában, ha az ember lemegy a föld alá, nem az jut az eszébe, hogy egy kis lyukban van, ahol nagy a kosz és rossz a világítás (na jó, a felét már egész szépen felújították), hanem lemegy, és úgy érzi magát, mint egy kastély díszcsarnokában.  Gyönyörű lámpák, a falakon sokszor mozaikok, a plafon kb. 8 méter magasan, minden ragyog – vagy legalábbis ragyogni látszik. Kár, hogy a szocreál építészet nem teljesen ebben a formában jutott el kis hazánkba. Az új, modern állomások (kép) sem estek ebbe a hibába, bár a történelmi hangulat elment, a monumentalitás maradt.

Ráadásul a viteldíjhoz való hozzáállás is sokkal szimpatikusabb. Egy sima jegyért 19 rubelt kérnek (130 forint), és ezért annyit utazhatunk, amennyit kibírunk a föld alatt, tehát átszálláskor nem kell újat lyukasztani. (vagyis érvényesíteni, hiszen mára mágneskártyákat használnak). Viszont a bliccelés minimális, hiszen az automatikus kapuk jegy-érvényesítés nélküli áthaladás esetén hatalmas erővel és zajjal csapódnak össze, elvéve a többség kedvét a próbálkozásoktól.

A téma aktualitását az adja, hogy a minap Dmitrij Gajev, a Moszkvai Metró (Государственное унитарное предприятие Московский метрополитен) elnöke bejelentette, hogy egy többlépcsős tervvel 2015-ig további 60 kilométerrel fogják bővíteni a már meglévő rendszert. (itt újból felhívnám a figyelmet a budapesti metró hosszára). A nagy álom, a második körgyűrű ugyan még várat magára.

Gyanús, hogy a szocializmusból megmaradt a metróépítés presztízs jellege. Gyanús, hogy hacsak nem történik valami meglepő az olajárral, 2015-re új posztot lehet írni. Akkor már minimum 352 kilométer metróról.