Az oroszok már nincsenek a spájzban...

Sorozatunk második darabjának egy személyes kedvencet választottam, mely sajnos Magyarországon minden bizonnyal nem túl ismert. Pedig Nyeznajka kalandjai megérnek egy misét.

Minden Nyikolaj Nyikolajevics Noszov híres regényével kezdődött, melyben megteremtette Virágvárost, benne apró lakóival (коротышки - korotiski), akiket leginkább „közepes uborka-méretűként” lehetne jellemezni. A város lakói többnyire vidám kis emberek, sarkítottan kiemelkedő tulajdonságokkal, ehhez illeszkedő nevekkel. Sajnos a regény, bár lefordították magyarra, a legutóbbi kiadás is 68-as, és nem igazán fellelhető. Ennek hiányában a nevek magyarosítására én nem vállalkozok, tekintettel arra, hogy az eredetiek hű visszaadása egy profi fordító számára sem lehet egyszerű feladat. Ha egyébként valakinek az eddigiekből az jutna eszébe, hogy akkor ez biztos a „komcsi hupikék törpikék”, akkor nagyjából igaza van, bár arra felhívnám a figyelmet, hogy ez volt előbb.

     …és felkerült a korona a Győzelem Napjára. Moszkvai idő szerint tíz órakor Moszkva 14 pontján egyszerre zúgtak fel a magasba a tűzijáték-rakéták, vagy négyezer darab.

Május 9. az egyik - ha nem a - legnagyobb állami ünnep Oroszországban. De miről is szól a День победы (Den’ pobedi), mit is ünnepelnek az oroszok ezen a napon, és hogyan tették ezt az elmúlt években?  

Ha a Nagy Honvédő Háborúról nem is, a Második Világháborúról bizonyára mindenki hallott már. Nos, a Nagy Honvédő sem más, csak egy kicsit más szemszögből nézve. Az elnevezés tulajdonképpen a szovjet propaganda találmánya, hiszen kellett valami ami mobilizálja az embereket, tekintettel arra, hogy Sztálin nem éppen versenyképes rajtot vett. (mint tudjuk „lefejezte a hadsereget”, a támadás hírére meg napokig bezárkózott a szobájába, mire érdemi lépéseket tett, a németek elfoglalták fél Szovjetuniót.) Szóval 1941 júniusában elkezdődött a Nagy Honvédő Háború és 1945 áprilisára Berlin falai alá értek a szovjet haderők. Közben még történt ugyan egy s más, de az egy külön poszt.

     Aknák. 25 ezer hektáron. És áldozatok, több ezer áldozat. A civil szervezeteket, így a Vöröskereszt nemzetközi bizottságát is pedig hogy-hogy nem aggasztja ez a tény annál is inkább, hogy a hatástalanítás a hagyományos módon zajlik: papíron, gyakorlatilag pedig sehogy.