Az egész világ az amerikai elnökválasztás lázában ég, miközben Oroszországban jóval előbb lesznek a választások, nem egészen egy hónap múlva, március 2-án. Moszkvában még egy pirinyó hőemelkedés sem tapasztalható, minden megy az előzetes terveknek megfelelően, Medvegyev lesz az új elnök és kész. A félig nyitott kérdés továbbra is az, hogy mi lesz Putyin jövője. Mert hiába nyilatkozott az elnök arról, hogy szívesen lesz kormányfő, ha megválasztják, azt még mindig nem tudjuk, hogy ez mit is jelent pontosan. Oroszországban ultraerős elnök - gyenge kormány felállás alakult ki, és nehezen képzelhető el, hogy Medvegyev csicskáztassa Putyint.
Putyin beszéde videónAhogy Amerikában a választási matematika, úgy Oroszországban a politikusok beszédeinek értelmezése a legfőbb politológusi sportág. Putyin február 8-ai beszédét ennek megfelelően nagyítóval vizslatták, hátha egy hangsúlyból, a témák sorrendjéből valami kiderül. Mert a tartalmát egy Putyin-beszédgenerátor is összedobta volna az utolsó elnöki értékelésnek: egy nagy beintés a 90-es éveknek, a jelcini örökségnek, korrupció ostorozása, stabilitás felmutatása, eredmények hangsúlyozása sok számmal, adósságok visszafizetése és világpolitikai poziciók visszaszerzése kapcsán önfényezés, gazdasági modernizáció szükségességének hangoztatása, ragyogó tervek felvázolása a következő tíz évre. És itt álljunk meg egy pillanatra.
Az igazán furcsa az alapszituáció: egy leköszönő elnök miért beszél 2020-ról? Minek neki program? Nem úgy volt, hogy ezt majd Medvegyev fogja levezényelni; akkor miért nem ő beszél erről? Két hangsúlyos részt emelnek ki a beszédből a szakértők, amelyek némileg megválaszolják ezt az alapkérdést. Az egyik a demokratizációs elképzelés, amely nagyobb szerepet szán a pártoknak, a választóknak komolyabb beleszólási lehetőséget stb. Ezt könnyen lehet úgy érteni, hogy az elnöki hatalommal szemben valódi, felelős, erős pártokkal megtámogatott kormányzásra van szükség - ennek vezetőjét pedig nyilván nagyobb hatalom illeti meg ebben az új felállásában. A másik meglepő részben Putyin az állami szektort mint a gazdasági modernizáció, a innováció legfőbb kerékkötőjét emlegette, amivel csak az a probléma, hogy épp az elmúlt években erősítette meg az állam gazdasági szerepét, annyira, hogy sokan, nem is alaptalanul visszaállamosításról beszéltek. Ha Putyin jövőjét akarjuk kiolvasni ezekből a mondatokból, akkor talán egy nagy állami cég privatizációjának levezénylése ködlik fel előttünk.
Ja igen, a szöveg keretes szerkezetét a biztonsági szempont ilyen volt (katasztrofális, lásd csecsen konfliktus), ilyen lett (csodálatos, de még jobb lesz, ha korszerűsítjük a hadierőt) beállítás adja. Lehet, hogy egy Puskin-idézet frappánsabb lett volna, de ennél nem lehetne világosabb az üzenet.
Így aztán jött a palotaforradalmak kora. Első körben a gárda támogatásával Nagy Péter – annak első házasságából született fiát elpaterolva az útból – I. Katalin néven Péter özvegye ült a trónra. A hatalom de facto Péter egykori bizalmasa, Menysikov herceg és az újonnan létrehozott Legfelsőbb Titkos Tanács kezében volt. Marták is egymást az urak a nép feje felett, és jött a pangás. Az egykori baltikumi parasztlányból (több kézen átvándorolva) lett cári szerető majd cárné mindeközben az állam dolgaiba nem avatkozott, ellenben kedvessége, együttérzése és segítőkészsége nem keveset lendítettek az amúgy sem gyenge uralkodói pátoszon; előszobájában mindig tömeg várt rá, ő pedig senkit sem utasított el. Katalin – tán tanulva a hibákból – halálos ágyán megjelölte utódját: Péter fia volt az. Hogy a 11 évesen megkoronázott és 14 évesen himlőben elhunyt II. Péternek hogyan alakult volna sorsa, senki sem tudhatja. Így csupán arról nevezetes, hogy halálával vége szakadott az egyenes ági Romanov-dinasztiának.
Ennek és a nemesség uralmának viszont ismét nem örültek a húsosfazéktól messze ülők, és ezúttal jó helyre nyúltak. Volt ugyanis Nagy Péternek és I. Katalinnak egy Erzsébet nevű leánykája, akit azonban Katalin halála után elpateroltak az útból. Na, ő volt az, aki 1741-ben a gárdistákkal karöltve kirugdosta az illetékteleneket a helyükről, és kényelmesen felült a trónra. Uralkodásának 20 éve alatt megalapozta II. „Nagy” Katalin felvilágosult abszolutizmusát azzal, hogy visszahozta az életbe apja reformjait. Helyre rázta a közigazgatást, visszaállította a Szenátust, eltörölte a halálbüntetést (hát, ezek a 
Katalin titka talán az volt, hogy – bár nem volt orosz – mindent Oroszországért tett, és mindent megtett Oroszországért. Átalakította a jogi és a közigazgatási rendszert, az országhoz csatolta a termékeny déli területeket (a lakosság így 23 helyett 37 millió lett, Európa lakosságának 20%-a; a Birodalom a kontinens legnépesebb állama), fellendült a gazdaság, a kereskedelem, a mezőgazdaság. Új főszereplő lépett a nemzetközi politika porondjára, és a cárnő diplomáciai érzékének hála meg is tartotta ezt a szerepet. A nép pedig rajongott Katalinért, hisz jobban élt, tanulhatott (a nők is). Péterváron és Moszkvában árvaházakat építettek (vö.: Dickens Twist Olivére a XIX. században játszódik), az özvegyek támogatására külön alapot hoztak létre. Kötelezővé tették a himlő elleni oltást (Katalin az első, aki beadatja magának). Kórházak, sőt elmegyógyintézetek nyíltak. És itt a csavar: kinek tűnne fel ebben a paradicsomban, hogy a nemesség – amelyre a cárnő támaszkodott – jogai erősödtek (különösen a 
Az olimpiai beruházásokkal kapcsolatos kérdések megvitatására összehívott Testnevelési és Sport Tanács Szocsiban tartott ülésén maga Putyin elnök is megjelent. Alexander Tkacsev, a krasznodári régió kormányzója, biztosította az egybegyülteket, hogy az állam kész piaci áron megvásárolni az épitkezési területen lévő telkeket. Az állampolgárok két lehetőség közül választhatnak: vagy új lakhelyt kapnak vagy pénzt. "Úgy gondolom, hogy az emberek megértéssel viszonyulnak majd a felmerült helyzethez, ebben nagyon bízok" - mondta Tkacsev, hozzátéve, hogy a pénzügyi kompenzáció elég lesz egy új ház megépítésére.
Tamás az érdekek, a politikai elitek eddigi viselkedése alapján próbálja rekonstruálni Oroszország és az EU viszonyának változását a kilencvenes évekhez képest, valamint előrejelezni a következő évek várható fejleményeit. Vagyis egyértelműen 