A múlt héten az Indexes Socor-interjúval és a blog arra való reakciójával kapcsolatban kibontakozott eszmecserére való tekintettel olybá tűnt, ideje egy hozzáértő emberrel is váltani pár szót. A leírtakat egy kazalba gereblyéztük tehát, és nekiszegeztük kérdéseinket Filippov Szergejnek, az ELTE Történeti Ruszisztikai Tanszéke tudományos munkatársának. Köszönjük ezúton is, hogy időt szakított ránk, és ezúttal az egyetem falain kívül is fényt gyújtott.
Európa-e Oroszország történelmi szempontból? Ha igen, miért? És ha nem, volt-e olyan időszak, amikor Európához tartozott? Ha földrajzi szempontból megpróbáljuk európai és ázsiai részre bontani Oroszországot, mondhatjuk-e, hogy az európai rész "Európához tartozik"? Ha ma már Európa része, akkor mikor volt a fordulópont? Ha nem az, volt-e olyan időszak, amikor Európává válhatott volna? Európához kapcsolja-e önmagát az orosz ember? Ha nem, törekszik-e erre?
A feltett kérdések nagyon komolyak, könyvekben szoktak ilyenekre válaszolni, ezért a rövid válaszaim elkerülhetetlenül tartalmaznak sok leegyszerűsítést vagy túlságosan kategorikusnak tűnő megállapítást. A válaszok azért is nehezek, mert nem tisztázott maga az „Európa” fogalom se, pláne történeti szempontból. Egyáltalán mit tarthatunk Európának a X., XV. XIX. vagy XXI. században? Ezek a dolgok sokszor összemosódnak és hosszú lenne ezeket itt tisztázni. Valószínűleg Európa mai fogalmából kellene kiindulni, ami szintén leegyszerűsítés. Ezzel együtt a válaszaim a következők. Az Európához való tartozás, ha egyáltalán értelmes dolog erről beszélni, egyértelműen nem földrajzi kérdés (ezt már a XIX. században is jól tudták), tehát szerintem nincs értelme kettévágni Oroszországot európai és ázsiai részre, hiszen mégiscsak egy országról volt/van szó. Ami viszont fontos, az az, hogy egy sor gazdasági, demográfiai, kulturális stb. mutató szerint Oroszország európai része lényegesen jobban hasonlított és hasonlít Európára, mint a másik (egy példa: a XX. sz. elején az orosz ipari termelés 90%-át európai területeken állították elő). A következtetés: Oroszország megítélésekor nagyon fontos figyelembe venni az ország különböző régiói közötti fejlődési egyenlőtlenségeket. Ezek alkotják az orosz fejlődés egyik legfontosabb sajátosságát.
És itt már kimondtam a kulcsszót, a sajátosságot, mert az első kérdésre a válaszom az, hogy történelmi szempontból Oroszország – ha tetszik, ha nem – mindig tartozott és tartozik Európához, de azon belül viszonylag sajátos pályát fut be és hol közelebb kerül Európához, hol távolodik tőle.
Ez a fő megállapítás, amelyet nagyon hosszasan lehetne tárgyalni, itt csak pár példával illusztrálnám. A kijevi korszak „Oroszországa” tipológiailag Európához sorolható, aminek két fő oka van: a kereszténység felvétele (a kereszténység egy olyan „közös nyelvet” biztosított európai országoknak, amely sokkal fontosabb, mint az ortodoxia-katolicizmus későbbi szembeállítása), és a varégok segítségével kialakított állami struktúrák, amelyek nagyon hasonlítottak a másutt Európában létező struktúrákra. Ami kezdettől fogva sajátos vonásokat kölcsönzött az orosz fejlődésnek, az a nagyon más földrajzi helyzet és éghajlati viszonyok.
1230-40-es évektől kezdve ehhez járul a tatár uralom, amely elszigeteli Oroszországot Európa többi részétől és bizonyos ázsiai tipusú vonások kialakulásához vezet. Itt kezdődik az eltávolodás, amely a XVII. században kulminál.
Nagy Péter reformjaival újra kezdődik a közeledés folyamata, amelynek két csúcspontja van: a XIX. sz. eleje és a XIX-XX. sz. fordulója A XX. sz. elején Oroszország Európa egyik legdinamikusan fejlődő országa, amely ugyan sok súlyos problémával küszködik, de minden tekintetben egyre inkább „hasonul” Európához.
Ennek vet véget az első világháború és belőle fakadó októberi forradalom (egyébként a marxizmus is európai jelenség volt). A szovjet korszak megint eltávolította Oroszországot Európától, most pedig újra közeledne, de ez egy bonyolult és ellentmondásos folyamat bizonytalan kimenetellel.
Azért is – és itt válaszolok az utolsó kérdésre – mert az oroszok a XIX sz. közepétől nem biztosak abban, hogy Európához akarnak tartozni. Vagy akartak is meg nem is. Vagy úgy akartak tartozni hozza, hogy közben elkerüljék az európai fejlődés árnyoldalait (ami most már aligha lehetséges). De látni kell azt is, hogy „Európa” (amiben ebből a szempontból benne van Amerika is) a rendszerváltás óta sokszor, ha nem is becsapta, de, ahogy mondani szokták, „nem volt tekintettel az oroszok érzékenységére”. Tehát kétoldalú „gyanakvásról” van itt szó. Ráadásul a „nyugati kapitalizmus” terjedése Oroszországban is (de másutt, pl. Magyarországon is) rengeteg csalódást okozott és egybekapcsolódott a káosszal, a szegénységgel és nemzeti sérelmekkel. Durván ez az oka Putyin népszerűségének, aki pedig egyértelműen „bekeményített” Európával szemben.
U. i.: A témával kapcsolatban lásd még: Szvák Gyula - Oroszország helye Eurázsiában.
