Mai szösszenetünket annak a röpke időszaknak szenteljük, amikor Oroszország olyan közel volt Európához, mint soha előtte vagy utána. Emlékeztetőül előzményeink: I. rész, II. rész és egy kis kultúrtörténeti adalék.
Mint láttuk, állt, illetve szárnyalt I. avagy Nagy Péter (HU) birodalma, amikor a cár elhunyt. Uralkodásának bő negyven éve alatt megreformált mindent, amit ért, helyre tette a svédeket és visszaszerezte a XVI. században elhappolt orosz földeket, felhúzta az új fővárost, Szentpétervárt (HU), észak Velencéjét. A négy évtizedbe sűrített, több száz évnyi evolúció gyümölcse az Orosz Birodalom volt. Fejtegetésünk szempontjából nem elhanyagolható, hogy fáját egy ember ültette, nevelte. És ez az ember csupán egy dolgot nem tartott szem előtt: az utódlást.
Így aztán jött a palotaforradalmak kora. Első körben a gárda támogatásával Nagy Péter – annak első házasságából született fiát elpaterolva az útból – I. Katalin néven Péter özvegye ült a trónra. A hatalom de facto Péter egykori bizalmasa, Menysikov herceg és az újonnan létrehozott Legfelsőbb Titkos Tanács kezében volt. Marták is egymást az urak a nép feje felett, és jött a pangás. Az egykori baltikumi parasztlányból (több kézen átvándorolva) lett cári szerető majd cárné mindeközben az állam dolgaiba nem avatkozott, ellenben kedvessége, együttérzése és segítőkészsége nem keveset lendítettek az amúgy sem gyenge uralkodói pátoszon; előszobájában mindig tömeg várt rá, ő pedig senkit sem utasított el. Katalin – tán tanulva a hibákból – halálos ágyán megjelölte utódját: Péter fia volt az. Hogy a 11 évesen megkoronázott és 14 évesen himlőben elhunyt II. Péternek hogyan alakult volna sorsa, senki sem tudhatja. Így csupán arról nevezetes, hogy halálával vége szakadott az egyenes ági Romanov-dinasztiának. …és ismét jött a kérdés: hogyan tovább? A húsosfazék mellett üldögélő Titkos Tanács törte, törte a fejét, és ím, megszületett a megoldás. Nagy Péter ifjúkori társuralkodójának, a nem sok vizet zavaró és a megfelelő időpontban békésen a színről levonuló, gyengeelméjű V. Ivánnak leányát, Annát koronázták meg. De úgy, hogy aláírattak vele egy papírkát arról, hogy minden hatalom a Tanácsé; őfelsége önként és dalolva megtette. A nép felesküdött a cárnőre. De fájt ez a másik pólusnak, azoknak, akik nem voltak a 8 tagú tanácsban. És sokan voltak ilyenek. Nekiálltak hát győzködni Annát, hogy biz nem jó ez így, csúnya az a tanács, legyen csak abszolút az uralkodó! Anna elbizonytalanodva megkérdezte hát a Tanács véleményét, amire nyilván meggyőzően hatott a helyiségbe betódult, nem egy daliás gárdatisztet felvonultató tömeg, és lelkesen bólogattak. Nyilván nem szerették volna, hogy a hagyományokhoz hűen kidobálják őket az ablakon. Anna – ismét önként és dalolva – „abszolút uralkodóvá” avanzsált, evvel koronázva a második palotaforradalmat. Az istenadta nép pedig a kulissza túloldalán azt látta, hogy újfent egy cári vérből való uralkodója van, és minden rendjén megy; nem sokan gondolkozhattak el, miért is kell ismét felesküdni őfelségére, ezúttal kicsit más esküszöveggel. Anna a változatosság kedvéért szintén magasról tett az állam dolgaira, bár a jó tanácsokat megszívlelve szélnek engedte a Titkos Tanácsot. Helyette minisztertanács alakult, amely már a törvényeket is nélküle hozta. Az örökösre azért gondolt: úgy rendelkezett, a cár unokahúgának fia legyen. Mit is bánták azt az udvaroncok; halálos ágyán aláírattak vele egy papírt, hogy a gyerek-cár mellett régenséként tevékenykedjen egyik kegyence, és így nyeregben is maradtak. Jött ismét a lagymatag pangás.
Ennek és a nemesség uralmának viszont ismét nem örültek a húsosfazéktól messze ülők, és ezúttal jó helyre nyúltak. Volt ugyanis Nagy Péternek és I. Katalinnak egy Erzsébet nevű leánykája, akit azonban Katalin halála után elpateroltak az útból. Na, ő volt az, aki 1741-ben a gárdistákkal karöltve kirugdosta az illetékteleneket a helyükről, és kényelmesen felült a trónra. Uralkodásának 20 éve alatt megalapozta II. „Nagy” Katalin felvilágosult abszolutizmusát azzal, hogy visszahozta az életbe apja reformjait. Helyre rázta a közigazgatást, visszaállította a Szenátust, eltörölte a halálbüntetést (hát, ezek a barbár oroszok…), létrehozta a Moszkvai Egyetemet (RU, EN, FR, GR), a Képzőművészeti Akadémiát (RU, EN), támogatta a tudományt. Csak az örökössel kapcsolatban fogott mellé: unokaöccsét, III. Pétert jelölte meg. III. Pétert még 17 évesen nagynénje, a cárnő összeadta a porosz nemesi családból származó Sophie Auguste Friederike von Anhalt-Zerbst-Dornburg hercegnővel. Eme név hallatán ugyan a legtöbben csak a szemöldöküket húzogatják, de lerántjuk a leplet: ő lett II. avagy Nagy Katalin (HU) cárnő, „a nemzet anyja”, akinek nevéhez az orosz birodalom aranykora fűződik. Erzsébet halála után egyértelművé vált, hogy az infantilis, idegileg labilis és nők iránt egyáltalán nem érdeklődő III. Péter szét fogja verni, amit az előző uralkodó létrehozott. Mindez elégedetlenséget szült, amit Katalin zseniálisan meglovagolt. Egy óvatlan pillanatban titokban Szentpétervárra utazott, a gárdisták (na, ki más?) hűséget esküdtek neki, majd mind, együtt, vidáman elindultak lemondatni a cárt. Péter ezt megtudva rövid ideig görcsösen hezitált, majd – nyilván a most már negyedszer említett, daliás, tekintélyt parancsoló gárdatisztekre gondolva – feladta, és aláírta, amit kell. Eztán elküldték egy vidéki birtokra, ahol – mily váratlan fordulat! – pár nap múlva megfojtják. Nagy Katalin a trónon.
Katalin titka talán az volt, hogy – bár nem volt orosz – mindent Oroszországért tett, és mindent megtett Oroszországért. Átalakította a jogi és a közigazgatási rendszert, az országhoz csatolta a termékeny déli területeket (a lakosság így 23 helyett 37 millió lett, Európa lakosságának 20%-a; a Birodalom a kontinens legnépesebb állama), fellendült a gazdaság, a kereskedelem, a mezőgazdaság. Új főszereplő lépett a nemzetközi politika porondjára, és a cárnő diplomáciai érzékének hála meg is tartotta ezt a szerepet. A nép pedig rajongott Katalinért, hisz jobban élt, tanulhatott (a nők is). Péterváron és Moszkvában árvaházakat építettek (vö.: Dickens Twist Olivére a XIX. században játszódik), az özvegyek támogatására külön alapot hoztak létre. Kötelezővé tették a himlő elleni oltást (Katalin az első, aki beadatja magának). Kórházak, sőt elmegyógyintézetek nyíltak. És itt a csavar: kinek tűnne fel ebben a paradicsomban, hogy a nemesség – amelyre a cárnő támaszkodott – jogai erősödtek (különösen a Pugacsov-féle felkelés (HU) után), míg a jobbágyság intézménye, a pórnép elnyomása erősebb lett, mint valaha. A pórnépé, amely mindeközben imádta az „elnyomót”. Figyelem, ez az aranykor! És mostantól fakul. A legidősebb kort, 67 évet megért orosz uralkodó halálát ugyanis zuhanás követte. A francia forradalom által megrengetett világban az Orosz Birodalomban a Sándorok és Miklósok korát a dekabristák mozgalma fémjelezte. És innen folytatjuk. Megnézzük, milyen is Oroszország, amikor a nép veszi kezébe a hatalmat.
P. s.: Nagy Katalinról (HU) részletesebben.
P. s. 2.: Amiről Katalin még nevezetes volt: a temperamentum. 23 szeretője is volt, akik közül páran idővel szép karriert futottak be. Ebben is utolérte (sőt lehagyta) a nagy nyugati uralkodókat. A kíváncsibbak utána olvashatnak.
