Az oroszok már nincsenek a spájzban...

Наша Russia, ez a címe annak a tévésorozatnak, ami tucatnyi orosz településen játszódik, többek között Moszkva és Pétervár, Ivanovo és Krasznodarszk adja a helyszíneket, a társadalmi ranglétra szinte minden fokára bekukkantanak a kiscsapat brutális fociedzőjétől az ultraférfias gyármunkáson keresztül a szusibár férjvadász pincérnőjéig, de van itt élvezkedő politikus, becsületes rendőr (az egyetlen az országban), kiművelten gonosz gondnok, tévéfüggő sörhasú, lúzer kiskamasz és még amit el lehet képzelni. Külön rajongótábora alakult ki Ravsan és Dzsamsud, az építőipar oroszul bámulatosan keveset tudó segédmunkás-párosának.

Oroszország - a teljesség igényével. Ez lehetne a mottója. Ja, és az összes szerepet ketten alakítják: Szergej Szvetlakov és Mihail Galusztján. Mindketten régi KVN-motorosok, ahogyan a produkció szerzői és háttéremberei is a 2000-es évek elejének csapataiból kerültek be a végeláthatatlan sorozatba: Szemjon Szlepakov (érdemes a honlapját megnézni, vigyázat!, oroszul tudóknál függőséget okozhat) és Garik Martiroszján neve az orosz nézők számára garancia a színvonalas humorra. És valóban: ha elképzeljük, hogy Magyarországon ebből az alaphelyzetből milyen műsort kreálna mondjuk Tahi-Tóth, Gálvölgyi vagy Markos-Nádas, akkor van képünk arról, hogyna lehetett volna ezt elszúrni. És az oroszoknál is lettek volna "nagy öregek", akik képesek lettek volna nézhetetlen marhaságot rittenyteni az (egyébként angol) alapötletből. De a KVN-nemzedék nem csak ötleteiben, világlátásában frissebb a régebbi tévéhumoristáknál, hanem melózni is szeret: az egész azért működik, mert a sziporkázóan tehetséges duó mögött már-már szociológiainak nevezhető kutatómunka is áll, így sikerült a tipikus figurákat kiválasztani, és a poénokat is közelebb hozták a realitásokhoz, ami meglepően működőképesnek tűnik az esztrádműsorokhoz szoktatott orosz nézőknél is. No jó, nem kell csehovi mélységekre számítani, de az idétlen viccelődés meggyőző koncepcióval párosítva mégis nézhető minőséget eredményezett.

2009. március 26, 27, 28, 29.  19:00 és március 28. 14:00 Thália Színház
Szemianyuki - Addams family orosz módra: komikus portré egy zizi családról
A szentpétervári Teatr Licedei vendégjátéka

 

Rendezés: Borisz Petrusanszkij
Szereplők: Olga Jeliszejeva, Alekszandr Guszárov, Marina Mahajeva; Kaszjan Rivkin, Jelena Szadkova, Julja Szergejeva
Díszlet: Borisz Petrusanszkij

 

Az orosz család, aki meghódította a közönséget
Az 1968-ban, Leningrádban (Szentpétervár) alakult Licedei Oroszország első és mindmáig egyetlen pantomimes bohócszínháza. Az elmúlt tíz év során a színház számos országban fellépett, valamint az amerikai Lensinkton díszpolgári címe mellett, kolumbiai, hongkongi, kínai, németországi, hollandiai és franciaországi fesztiválok első díjaival is büszkélkedhet.Manapság a Licedei Színház hírneve a populáris bohózat és a kortárs orosz pantomim különböző formáinak vitathatatlan és jól érzékelhető alkímiájára alapul, és a gyökerek a commedia dell'artehez nyúlnak vissza. Az összetevők közötti egyensúlyt okosan és dühös vakmerőséggel hozzák létre, ami nélkülözhetetlen a kegyetlen és maró humor pillanatainak megteremtéséhez, ami aztán dühben és szürreális képekben teljesedik ki.

 

A szavak helyét a plasztikus testmozgás és mimika, a zenei aláfestés és a puszta kifejezőerő veszi át. Nevetés és sírás, öröm és bánat, jó és gonosz - ezek a Licedej művészetében megjelenő egyszerű érzelmek és igazságok, amelyeket mindenki gond nélkül megérthet, bárhonnan érkezzék is. A színházi rangsorok bohócszínház kategóriájában a Licedeit a világ vezető társulatai között jegyzik.

 

Jegyárak: 4000, 3000 Ft

Hasonlóan kis hazánkhoz, Oroszországban is mindenki jelöltállítási lázban ég. Csak éppen ott nem a miniszterelnökről, hanem Szocsi polgármesteréről van szó. Viszont a potenciális városatyák (és városanyák) között sokkal izgalmasabb nevek is feltűnnek, mint nálunk. Van médiamogul, nyugdíjas, veterán, gyilkos (na jó gyanúsított), sőt balerina is. Bár ez utóbbi kettő mégse indul. De ne szaladjunk ennyire előre.

Az önkormányzati választások azért fontosak az ország életében, mert két választás között ez az egyik – ha nem az egyetlen – lehetséges mód a vezetőség iránti szimpátia (vagy éppen „unszimpátia”) kifejezésére. A városok többségében győzött a papírforma, de nagy visszhangot vert Murmanszk esete, ahol nem az Egységes Oroszország, hanem az egyik független jelölt győzött. (akit egyébként a Kreml-barát (két napja leváltott) kormányzó támogatott)

Szocsi ráadásul különleges jelentőséggel bír, és nem azért mert szép a strandja, az ország leghosszabb városa, és legnagyobb üdülőhelye, hanem mert itt rendezik a 2014-es Téli Olimpiai Játékokat. Márpedig az a város amely meg akarja mutatni a világnak, hogy mi módon tudnak az oroszok egy ilyen rendezvényt lebonyolítani, sok pénzre számíthat a következő öt évben. Nagyon sokra.

Úgy vélem az orosz animációk legnagyobb klasszikusai után itt az ideje, hogy egy kicsit a jelenre fordítsuk a figyelmünket. Mielőtt azonban még belevetnénk magunkat a legújabb stúdiók munkásságába – ami feltett szándékom a közeljövőben – mintegy átmenetként engedjétek meg, hogy bemutassam Garri Bargyint.

Átmenetként, mert bár Bargyin a mai napig aktív, lassan de biztosan közeledik a hetven felé, kisfilmjeit már több mint harminc éve gyártja. 1975-ben még az állami Szojuzmultfilm műhelyében készült első mesefilmje „Elérni az eget címmel”. A következő tizenöt évben, tizenöt animációs alkotás került ki a keze közül, melyek többségének ő a szerzője és rendezője is. a Szojuzmultfilm megszűnésekor aztán csapatával megalapítja saját stúdióját „Sztajer” néven. Itt folytatja a munkát, ha nem is olyan mennyiségben, de a megszokott minőségben. Mára a tarsolyában tudhat három Nika-díjat, sőt még egy Arany Pálmát is.

Bargyin stílusára jellemző, hogy képes akármilyen tárgyat életre kelteni. Rögtön első komolyabb témát boncolgató filmjében a „Konfliktus”-ban a gyufákat választotta szereplőinek. Az erősen háborúellenes filmben a kék és zöld fejű gyufák határkonfliktusát láthatjuk elmérgesedni. A célzás félreérthetetlen (1983-at írunk): egy konfliktus ma már az emberiség létét veszélyezteti.

     Az a helyzet evvel a Zsirinovszkijjal, hogy csak gyakorlatilag mond ordenáré hülyeséget, nem elméletileg. Magyarázom. Legfrissebb törvényjavaslata a következő: vissza kell vonni az orosz "gyűlöletbeszéd-törvényt", mer' hülye. Tehát ne lehessen büntetőjogi eljárást kezdeményezni egy rassz, nemzet, felekezet, nem, társadalmi osztály képviselői elleni gyűlöletkeltés, irántuk tanúsított ellenségesség miatt. El kéne gyepálni a rasszista görényét, hogy selypítve gyónja meg! Vagy mégse…?

Minden idő egyik legismertebb, legérdekesebb és legszórakoztatóbb orosz televíziós műsora a KVN. A rövidítés a Vidámak és Találékonyak Klubja rövidítése és egyben egy 50-es, 60-as években divatos tévémárka neve. Egyetemista csapatok vetélkednek a műsorban 1961 óta egészen a mai napig, és valószínűleg mindaddig, amíg van orosz nyelvű tévé. Igaz, 1971-től 1986-ig be volt tiltva, de Alekszander Maszlekov, az állandó műsorvezető és producer képes volt a legendát újjáéleszteni, a kornak megfelelő módon átalakítani, és egyrészt sikeres vállalkozásként üzemelteti a műsort és a kapcsolódó kiegészítőket, másrészt világméretű népi mozgalommá alakult az oroszajkúak között a KVN: mindenki ezt játssza, ezt nézi, ezen röhög.

Ja igen, ez egy vidám műsor. Nem a béna a politikai kabaréfajtából, bár politika nagyon is van benne. Ismeretlen, de annál tehetségesebb fiatalok improvizálnak, vagy egy-két hetes felkészülés után mutatnak be valamilyen elképesztő műsort, az évadok győztesei ünnepelt sztárok lesznek, akik választhatnak, hogy visszamennek az egyetemi életükbe, karrierjükhöz, vagy hagyják magukat beszippantani a filmezés, tévézés, főállású humorkodás világába.

Mindenek előtt szeretném leszögezni, hogy nem értünk egyet minden pontjában sem az orosz állásponttal, sem a cikk írójával. Magyarországnak vitathatatlanul szüksége van a gázforrásainak diverzifikációjára.  De azzal a ténnyel, hogy Gyurcsány éppen Moszkvában - ráadásul éppen akkor amikor a Déli Áramlat szerződésén még meg sem érkezett száradni a tinta, - kezd el a Nabucco-projektről beszélni, mi sem tudunk mást kezdeni mint Putyin: magasra vonjuk a szemöldökünk, és értetlenül bámulunk ki a fejünkből.

A cikk a Kommersant lapjain jelent meg. Írója az az Andrej Kolesznyikov aki három évvel ezelőtt egyszer már csúnyán "leoltotta" Gyurcsány Ferencet. Kolesznyikov egyébként nem titkoltan a Kreml-barát újságírók közé tartozik, gyakran "fedezi" írásaival a kormányt. A fordítás Volk koma munkája, ezúton is köszönjük neki.

A hév végére két könnyed videó a (méltatlan módon nem megénekelt) KVN című műsor novoszibirszki "Szibéria Szíve" csapatától. Az első interkultúrális, a második némi orosz nyelvtudást (és egyéb háttértudást) igényel. 

"Bánj úgy a barátaiddal, ahogy elvárod, hogy ők bánjanak veled" Arisztotelész

Az alábbi két képpel kíván a blog teljes szerkesztősége Boldog Nőnapot, minden kedves hölgy olvasónknak.

Semmi más nem szépít meg úgy egy nőt...

...Mint a férj ideiglenes távolléte.

40 milliárd dollár - külföldi befektetők által kivont pénz, egy hónap alatt. 216 milliárd dollár - ősz óta a rubel árfolyamának kontrollálására költött mennyiség. 8% - a várható GDP-hez viszonyított államháztartási hiány. És ez csak egy pár adat az orosz gazdaság jelenlegi állapotáról. Beszélhetnénk még a rubel, az olaj, és az összes orosz tőzsde zuhanásáról is. Anélkül, hogy a részletekben elmerülnénk szögezzük le, odaát is igen nagy a baj.

Eddig azonban a hivatalos álláspont az volt, hogy bár valóban látszódnak a kisebb-nagyobb gondok, minden a legnagyobb rendben, az országot irányító tandem kezében tartja a dolgokat. Mára azonban világossá vált, hogy továbbra is azt sugallni, hogy semmi probléma, nem túl jó taktika a nép szemében. Hisz’ manapság egy gazdasági hír láttán/hallatán még a legnagyobb gazdasági analfabéta számára is feltűnik, a „krízis”, „csőd”, „hiány”, „esés” szavak szokatlan áradata.

És mivel az istenadta nép már csak olyan, hogy előbb fogalmazódik meg benne, a „ki miatt” kérdés, mint a „miért”, valakire rá kellett húzni a vizes lepedőt. Ez a nem túl hálás feladat Alekszej Kudrin pénzügyminiszternek jutott. Azért nem kell félteni, nem valószínű, hogy ezzel derékba törne pályafutása. Főleg mivel nem kellett kiállnia főműsoridőben az 1-es csatorna színpadára, hogy "ide lőjetek". Ami azt illeti egész Amerikáig futott, és ott egy CNN interjúban említette meg mintegy mellékesen, hogy valóban követtek el hibákat, melyekért részben ő is felelős.