Az oroszok már nincsenek a spájzban...

ezt nézzétek meg. szerintünk ÓRIÁSI:

http://standard.blog.hu/2007/12/04/a_legjobb_orosz_dal_karl_marxrol_es_a_to

Bár már volt róla szó a blogoszférában, nem tudok említés nélkül elmenni Moszkva egyik fenséges jellegzetessége mellett, melyet errefelé saurmának hívnak. Elindulásom előtt (jelenleg éppen Moszkvában tartózkodom), többen felhívták a figyelmemet arra, hogy feltétlenül saurmázzak amennyit csak tudok. Mert az jó. Bevallom enyhe szkeptizicmussal viszonyultam a dologhoz. Elvégre a saurma sem más, mit a gyros egy mutációja, és gyros terén meg mi újat lehetne mutatni? Nos bevallom tévedtem. A saurma jobb, mint a legjobb gyros amit eddig valaha ettem.

Nehéz meló a gyros és a saurma megkülönböztetése. Bár tagadhatatlanul hasonló dologról van szó, azért igyekszem bemutatni a különbségeket is.

Az orosz-amerikai kapcsolatok elmúlt kétszáz évében nem volt még a két nagy országnak egyszerre ennyire fiatal elnöke-vezetője. Az eddigi elnököknél azt figyelték, hogy a háború után születtek-e (Putyin illetve Clinton kezdték meg a sort), a 43 éves Medvegyev és a 47 éves Obama 1968-at is csak gyerekként élték meg. A közös generációhoz tartozás még jól jöhet a konfliktusok megoldásában. De egyelőre éppen ellenkezőleg, romlanak a kapcsolatok Oroszország és az USA között.

Amerikában még javában ünnepeltek az Obama-hívek, amikor Medvegyev a Szövetségi Gyűlésen első elnöki felhívásában jól rárontott az amerikai fegyverkezési elképzelésekre: a tervezett kelet-európai rakétarendszerre válaszolva, hova máshova, Kalinyingrádba, a felvilágosodás bölcsőjébe telepítene Oroszország az újonnan kifejlesztett Iszkander rakétákból egy párat. Ennek persze a lengyelek nagyon nem örültek, a hétvégén meg is próbálták a konfliktusba Obamát belerángatni: arról szóltak a hírek, hogy Obama is pártolja a lengyelországi rakétatelepítést. Csakhogy azóta kiderült, hogy Obama semmi ilyesmit nem mondott, sőt Medvegyevvel folytatott telefonbeszélgetésén inkább Oroszország és az Egyesült Államok közös érdekei kerültek előtérbe. Ha ezt lefordítjuk a diplomácia nyelvéről, akkor az oroszok azt jelezték, hogy ők képesek és elszántak erőre erővel válaszolni, de Obama választhat (még) más utat is. Ráadásul a lengyelek egészen szerencsétlen időpontot választottak arra, hogy kivegyék az egyik konzervatív képviselő szájából a pecket, aki erre gyorsat négerezett. Most aztán magyarázkodhatnak. Mindenesetre közben a fiatalok megbeszéltek egy randit a közeli jövőben.

Ja igen. Ez az Obama-affér szerintem jól jön Medvegyevnek: ad egy kis esélyt neki arra, hogy kihúzódjon Putyin árnyékából. Ha jól csinálja, akkor Putyinra hagyja a belpolitikát, ott most úgysem lehet túl sok okos dolgot művelni, a külpolitikában pedig kialakíthatja a saját arculatát, amihez a szintén kezdő Obama ideális partnernek tűnik.

Bibliai motívumokkal átszőtt történet két kisvárosi kamaszról, akiket anyjuk nevelt fel. Egyszercsak megérkezik apjuk, aki 12 éve eltűnt, és egy szigetre viszi fiait, ahol szinte kiképzésnek veti alá őket. Mitikus téma finoman kidolgozott karakterekkel, remek színészi játékkal és sok vízzel.

Számos díjat nyert, többek között a velencei Arany Oroszlánt.

November 9. Vasárnap, 18.00, Sirály, vendég: Hetényi Zsuzsa

November 7. tagadhatatlanul beivódott az ex-szovjet emlékezetbe. Parádés felvonulások, beszédek és persze tengernyi Lenin Marxszal fűszerezve. Az új „újidők” kezdetétől Oroszországban november 7-e egyet jelentett az őszi vakációval, a december-januári lazsálás előtti novemberi hosszú hétvégével, amikor az ünnep egy új világ kezdetét jelentő hagyománnyá, a múlt feldolgozását szolgáló társadalmi diskurzus felélénkülésének ürügyévé szelídült, nem feledve természetesen a kommunisták által a nagy Vörös Október tiszteletére megrendezett felvonulásokat,megemlékezéseket.

Az ideológiailag sokak számára vállalhatatlannak érzett Nagy Októberi Forradalom ünnepe végül 2005-ben megszűnt piros betűs lenni. Helyét átvette a nemzet egybekovácsolását hirdető, az új Oroszország régi-új történelmi hagyományait felül/át/újraíró Nemzeti Egység Napja. Hogy a jól megszokott novemberi szünet ne csorbuljon, a Nemzeti Egység Napja november 4-re esik. A régi/új ünnep a nosztalgikus tévéműsor szerkesztésben jelenik meg markánsan, az ünnep ürügyeként szolgáló eseményekről vajh keveset tud az utca embere.

Mindenesetre az ezen a napon tartott megemlékezések könnyedén csúsznak át a szélsőjobb megmozdulásaiba. Az orosz birodalmiság egyik jelképeként is értelmezhető Nemzeti Egységet a szélsőségesek előszeretettel sajátítják ki ideológiai síkon. A történelmi esemény, hogy 1612-ben ezen a napon Minyin és Pozsarszkij vezetésével felszabadították a lengyel megszállás alól Moszkva városát, végül 1613. februárjára a Romanov dinasztia vegye át az uralmat. Cifrázza a helyzetet, hogy november 4. egyben a Szűzanya Kazanyi Ikonjának napja.

November 7-e ugyan nem piros betűs nap többé, de hivatalosan továbbra is ünnepnapnak számít: 1941-ben (november 7-ei ünnepi felvonulásról) a háborúba bevonuló katonák tiszteletére a Hadsereg Dicsőségének Napjára keresztelték. A nap értelmezése természetesen sok kérdést vet fel, és a szűkebb körű társadalmi diskurzus kiszélesítésén fáradozó értelmiség a lenini hagyományok kidomborítása helyett az internacionalizmusra, a társadalmi igazságosság kérdéseire, az ideológiák harcára hívja fel a figyelmet. Egyesek (és itt nem csak a kommunisták különböző csoportjaira kell gondolni) a ma még nem sok hagyománnyal rendelkező november 4-e helyett, november 7-e visszaállítását szorgalmazzák.

Aki figyeli mostanság a válság gazdasági válság híreit - hivatalból, vagy műélvezetből – biztosan találkozhatott az orosz tőzsde mélyrepüléséről szóló hírekkel. Azonban Oroszország nem csak saját tőzsdeindexeinek esése miatt aggódik. Hasonló a helyzet az olaj világpiaci árával is. Márpedig, mint mindenki tudja, az utóbbi időkben az oroszok az olajból éltek.

Mivel az éves költségvetés több mint felét adja az olaj eladásából származó bevétel, komoly tényező a mindenkori olajár, az oroszok számára. A 2009-es költségvetésben 78$-os átlag árral számoltak, ami az egy hónappal korábbi 140$-os árhoz képest pesszimista becslésnek tűnhet, ám ha rá pillantunk a jelenlegi árra meglátjuk, hogy bizony 60$-ra esett vissza az ár. Így aztán a költségvetés – ha a „fabatkát sem ér” erős is – átgondolásra szorul. Állítólag a Kremlben megtiltották, hogy a képviselők a krízisről nyilatkozzanak, sőt hogy a legkisebb kétségüket is kifejezzék az elfogadott költségvetés realista voltáról. Még a kommunisták is hallgattak a róla. És ez nagy szó.

Pavljucsenko már elment, Arsavin és Pogrebnyak menetre kész, a 2008-as EB többi orosz hőse is mind kipróbálná magát külföldön, miközben az otthoni bajnokságban nem villogtak úgy, ahogy azt elvárták tőlük. Az orosz focibajnokság előző fordulójában eldőlt a legfontosabb: három körrel a vége előtt a Rubin Kazany története során először győzött, maga mögé utasította a jóval komolyabb pénzekből gazdálkodó és így sztárjátékosokban dúskáló CSZKA Moszkvát vagy Zenitet. Arsavin és társai csak leshették, hogy a tatársztáni Rubin két nyuggercsatára, Szavo Milosevics (35) és Szerhij Rebrov (34) hogyan vezetik győzelemre csapatukat.

A játékosok és a csapatok nevének helyes kiejtésébe nem mennék bele, vannak erre külön szakosodott szakértők, inkább arról írok, hogy az orosz csapatokra jellemző módon 4-5 orosz nemzetiségű játszik a kezdőben, a többiek pénztől függően brazilok, délszlávok vagy grúzok, törökök és ukránok. Az edzők ehhez hasonlóan észak-európaiak (az idei év nagy fogása a dán Európa-bajnok Michael Laudrup volt, ő most a Szpartak Moszkva edzője) vagy oroszok, esetleg exszovjetek. A Rubinban türkmén az edző, a fentebb emlegetett, levezető exsztárok mellett csak az orosz válogatott csapatkapitányát, Szemakot és a török Gökdeniz Karadenizt lehetett eddig ismerni. De majd jövőre a BL-ben !

Szerencsére idén már Magyarországon is lehetett látni az egyik sporttévé jóvoltából (ja, itt lehet reklámozni, akkor mondom: a SportKlubon) bővebb lére eresztett összefoglalókat orosz bajnokikról, amikből kiderült, hogy a színvonal rohamtempóban emelkedik, kb. olyan holland-francia szinten jár. A tizenhat résztvevős premier ligában öt-hat erős (komolyan szponzorált) - CSzKA (VTB - az egyik legnagyobb orosz bank), Dinamó (Metalloinvest), Szpartak (Lukoil), Lokomotív Moszkva (na vajon ki? hát persze, hogy az Orosz Államvasutak), Zenit Szentpétervár (Gazprom) és persze idén a Rubin (TAIF, na róluk még nem hallottunk, de még fogunk; ők "a" tatársztáni cég; a háttérben igazából Alekszandr Guszev áll, Tatársztán második embere) - és több jóképességű közepes csapat található.  A Rubin a 91-es születésűek bajnokságát is megnyerte, így várható, hogy stabilan az élcsapatok közé  tudja magát verekedni. Apropó: verekedés. A szurkolói harcokról már szólt egy poszt, főleg a moszkvai csapatok fanatikusai találják meg egymást. Ebből a szempontból is a múlt hét volt a csúcs: a Rubin nyert idegenben, a második helyen álló és matematikai esélyeibe kapaszkodó CSzKA hazai pályán veszített 0:1-re, ráadásul attól a Szpartaktól, akiket idegenben előzőleg 1:5-re elpáholtak; ez jó alkalom volt Zsirkovnak egy kis bírólökdösésre, a szurkolóknak pedig néhány álkapocs és borda eltörésére. 

Szpartak - CSzKA

 A Rubin ünnepel, tatár politikusok beszélnek, repkednek az arany tyubityejkák.

November 2. Vasárnap, 18.00 - Vetítő SIRÁLY 1061 Budapest, Király utca 50.

Borisz Hlebnyikov, Alekszej Popogrebszkij: Koktebel (Koktyebel)
105 perc, 2003

A film utáni beszélgetést vezeti: Forgács Iván

Gondosan komponált, lassú folyású és szűkszavú lélektani road movie egy munka nélkül maradt apáról és kisfiáról, akinek minden vágya, hogy eljusson az egykori szovjet üdülővárosba, a Krím-béli Koktebelbe, amelyre afféle misztikus ígéret földjeként tekint. Apa és fia egymásra találásának szomorúan szép története. 

Ha minden igaz, hamarosan vízum nélkül utazhatunk az USA-ba. Ennek nagyon örülünk, mert egyrészt jelzi, hogy milyen jóban vagyunk a jenkikkel, másrészt meg a kisembereknek kevesebb macerájuk lesz, ha véletlenül a távol-nyugatra akarnak utazni. De mi vár az emberre, ha Oroszország felé húzza a szíve?

Szomorú, bár valószínűleg mindenki előtt ismeretes tény, hogy ha nincs véletlenül diplomata, vagy szolgálati útlevele, sajnos végig kell haladnia a vízum-igénylés rögös útján. Ehhez szüksége lesz érvényes útlevélre, meghívólevélre, igazolványképre (szigorúan sötétített szemüveg, és fejfedő nélkül), utasbiztosításra, kitöltött vízumigénylő lapra és jó sok türelemre.

A Krím-félszigetnek, de főleg Szevasztopolnak különös jelentősége van az oroszok szemében. Az elmúlt 225 évben nem egy alkalommal volt miért izgulni érte, meg- és visszahódítások, ostromok, elcsatolások kapcsán. A mai orosz társadalmat is megosztja Krím kérdése, a legradikálisabbak revíziót követelnek és az átadás törvénytelenségéről beszélnek, ugyanakkor Oroszország 1991-ben vitathatatlanul elismerte a Szovjetunió összes volt tagköztársaságának területi integritását. Nem kívánok nagyon belemenni abba, hogy mi lenne a megoldás, vagy kinek van igaza. Ugyanakkor említésre méltónak találom a térség különlegességének vizsgálatát.