A cím nem a szerzői átmeneti (?) elmezavarának következménye. A „Régi Új Év” mint olyan egy létező fogalom, sőt mi több ünnep. Oroszországban (és még egy pár pravoszláv országban) ezzel a frappáns elnevezéssel illették a kései naptárreform okozta ünnepduplikációt.
Gáz van, babám, mint ahogy Misa éjjel kajáltott is. De mi volt, míg nem volt? A természet törvényei szerint ugye semmi sem vész el, csak átalakul. No már most, ha valaki bukik valamin valamit, mások keresnek. Hasonló a helyzet evvel a gáz-dologgal is. Ezt a nem egész egy hetet, míg a legtöbbet csak idegesen toporogtak a csövek végénél, a Forbes szerint bizonyosan nem bánják:
Szép, k-európai történet; jót röhögnénk rajta, ha filmen látnánk, de sajna, ez velünk itt és most. Két hét alatt rendesen a fejünkbe verték, hogy mi/ki fűti az európai gazdaságot.
De legalább játszhattuk-játszhatjuk kedvenc játékunkat, a Ki a hibás?-t. Az oroszok, ki más, mindig ők kavarják a szart, különben is maffiózók irányítják azt az országot, az oroszok, mert buták, hiszen így más nem fogják őket megbízható partnernek tekinteni. Vagy inkább a kormány, hát persze, még a segítő kezet is elütik. Futottak még: ukránok (lehet, hogy tényleg loptak?), németek (lepaktáltak az oroszokkal), az európaiak úgy általában (hogy lehetnek ilyen bénák, ilyen kiszolgáltatottak).
Én inkább egy másik kérdést tennék fel: mi a tanulság? Mit tegyenek a magyarok ebben a helyzetben? Három dolgot gondolok értelmesnek: egyrészt vegyünk részt minden olyan európai együttműködésben, amelyik összekapcsolja a gáztározókat, hogy lehessen közösen tárgyalni a gázexportálókkal, különben csak a szavak szintjén lesz közös álláspont, de a struktúrából adódóan minden ország egyesével fog egyezségre jutni az oroszokkal; másrészt alakítsunk ki kölcsönösen előnyös kapcsolatot az oroszokkal, ne idegesítsük fel feleslegesen szimbolikus ügyekkel (lásd háborús emlékművek rongálása), de a távolságot is tartsuk; harmadrészt legyünk sokkal-sokkal zöldebbek, a szó alternatív energiahasználatot preferáló értelmében is.
Ja, és kedden reggel újra megnyílnak a csapok, ahogyan azt pár perce hivatalosan bejelentették. Fagyhalál elhalasztva, a gyárak is újra pöröghetnek.
És tessék mondani, mikor lesz vége a válságnak? Ezt a kérdést tette fel egy magát újságírónak gondoló lény az orosz miniszterelnök évvégi sajtótájékoztatóján. De nem is ez a megdöbbentő. Hanem a válasz!
Egy szokványos Putyin-beszédnek tűnt az egész, az évvégi értékelés-omlásban senkinek nem is tűnt volna fel, ráadásul az ukrán gázlopás teljesen átírta az újságok címlapját. Pedig. Pedig Putyin megmondta, hogy mikor lesz vége a válságnak. Előtte még kérette magát, hogy így a közgazdászok, akik nem tudják a választ, meg úgy a semmivel sem összehasonlítható természete ennek a válságnak, de aztán csak előrukkolt: októberre vége.
Egyébként meg a beszéd arról szól, hogy a válság ellenére nem állítanak le egy állami programot se, folyik tovább az egészségügy, az oktatás és még másik hatvan (!) projekt rendületlenül. Igaz ugyan, hogy vannak nehézségek, de azért vannak a szakértő politikusok a megfelelő helyen, hogy megoldják a problémákat. Ezzel Putyin meghirdette a vabank-politikát: vagy tényleg legyőzik a válságot és akkor mennybe megy, Rettegett Iván, Nagy Péter és Nagy Katalin mellé kerül a neve, vagy nem jön össze, és akkor nem foghatja másra, el kell vinnie a balhét.
Amit senki nem gondolt volna: Putyin idén megbukhat.
„Tisztelt Román Arkagyjevics Abramovics! Mint már ahogy bizonyára tudja, hazám, Lettország csődbe ment, és jelenleg is tárgyalásokat folytat az IMF-fel arról, hogy megvegyék az államunkat 7,5 milliárd euróért. Figyelembe véve a korábbi tapasztalatokat kormányom munkájáról biztosan állíthatom, hogy a pénzt majd ismét el fogják szórni (a hivatalnokok zsebébe) újabb utópiákra (mint a Fénykastély és a világ legdrágább hídja), a lakosság életszínvonala pedig a szegélyléc alá zuhan.
Kérem, gondolja át Lettország megvásárlásának lehetőségét: dolgos és alkalmazkodó lakosság, ökológiailag tiszta terület és sok parkolóhely az Ön yachtjának.” – így szól a korszakalkotó petíció, amelyben egy furfangos, de legalábbis humoros lett megoldást lát kis hazája megmentésére. Majd’ hétszázan benne volnának a buliban. Tanuljunk hát kezdeményezőkészséget!
És ez bizony nem az első kétségbeesett próbálkozás. Szintén a fent említett fórumon ugyanis korábban tiszteletteljesen felkérték Svédországot: ugyan, szállja már meg az országot, mert „úgy tartjuk, hogy a lett államnak nincs oka a létezésre”. Támogatták is bő 12 ezren, jelen állás szerint.
Tegyük hozzá, valahol átérezzük a kolléga kétségbeesését. Lettországot tudniillik úgy odacsapta a válság a betonhoz, mint senki mást az EU-ban. Az államocska így aztán sikoltva kért segítséget nemzetközi szervezetektől, és kap is 2011-ig 7,5 milliárd eurót. De hát mire elég az mostanság? A 17 milliárd eurós vagyonból gazdálkodó Abramovicsnak meg jutna is, maradna is.
Fogjunk tehát össze, szavazzunk, szavazzunk, szavazzunk, és az internacionalizmus jegyében segítsünk eladni azt a két és fél milliós telket az egyik (ha nem a) leggazdagabb orosznak! Mekkora focipálya lenne már a Chelsea-nek!
U. i.: A látszat csal; a szerző teljesen tisztában van vele, hogy az internetes aláírásgyűjtéseknek az ég adta egy világon semmi értelmük nincs azon kívül, hogy ilyen hóbortosan lezárhatjuk vele a megboldogult 2008-as esztendőt.
Az összorosz közvéleménykutató felmérte, hogy mit gondolnak a népek az elmúlt esztendőről. Nem betelefonálós, sms-küldős, netes szavazós, hanem reprezentatív, szigorúan tudományos alapon született az eredmény. Mondjuk, mindig kíváncsi voltam arra, hogy készül az orosz reprezentatív minta: az 1600 főt, 42 régió 140 településéről választották ki, de így sem vagyok meggyőzve. Annyi baj legyen, íme az eredmény:
A 2008-as év legfontosabb orosz eseménye a megkérdezettek közel fele szerint az elnök-miniszterelnök csere volt (48%), 23% a grúz háborút minősítette így, a többi lehetőség futottak még. A nemzetközi eseményekből az oroszok a gazdasági válságot (35%) és Obama megválasztását (24%) emelték ki.
A legfontosabb kulturális esemény a válaszadók szerint Gyima Bilan győzelme az Eurovíziós dalversenyen. A legfontosabb sportesemény, ki gondolta volna, az olimpia (33%), rögtön ezután az orosz fociválogatott EB-bronzérmét (16%) említették, érdekes módon a hokivilágbajnoki cím (5%) a Zenit Uefa-győzelme mögé szorult (10%).
A legnépszerűbb oroszok 2008-ban a felmérés szerint: Putyin (5%), Pugacsova (4%), valamint Arsavin (akit egyébként a posztszovjet térség legjobb focistájának válaztottak meg nemrég), Vlagyimir Pozner (nyolc éven vezette a legnépszerűbb politikai tévés műsort) és Konsztantyin Habenszkij filmsztár (3%) - érdekes módon Medvegyevnek nem sikerült bekerülni az első ötbe. Habenszkij lett a legnépszerűbb színész, az örökös bajnok, az év elején elhunyt Abdulov helyett. És a film kategóriában is az ő főszereplésével bemutatott Admirális lett az első, megelőzve Nyikita Mihalkov új filmjét, a "12"-t (a Tizenkét dühös ember orosz verziója, csecsen problémával megspékelve) és a Sors iróniája 2-t.
És ha már összegzés: érdemes az orosz sportújságírók top-10 listáját is ideemelni. 2008 legjobb orosz sportolói egyéniben: Andrej Arsavin EB-bronzérmes, Uefa-bajnok focista, Anasztaszija Davidova és Anasztaszija Jermakova szinkronúszók, Gyementyeva teniszező, Larisza Ilcsenko hosszútávúszó, Jelena Iszimbajeva mindent nyerő rúdugró, Jevgenyija Kanajeva sportgimnaszta, Makszim Opaljov kenus, Buvajsza Szajtyijev szabadfogású birkózó, Andrej Szilnov magasugró és Makszim Csudov biatlonos. Arsavinon és Csudovon kívül mindenki olimpiai bajnok, Csudov idén világbajnok lett. Az újságírók szavazatai alapján a legjobb csapat a hokiválogatott, legjobb edző a hokisok edzője, Vjacseszlav Bikov lett.
Nem, ez nem egy utólagos háborús hír. Mindannyiunk kedvenc Fűzőjének (vagyis Snur, Szergej Snurov) egyik projektje, úgy tűnik, megette a másikat.
A Szigeten is többször fellépett Leningrád nevű zenekar énekese-dalszerzője-ikonja az ősszel új zenekart alapított, a Rubelt. Ahogyan erről már írtunk, a Rubel eredetileg Snur szokásos mellékprojektjeinek egyikének indult: az anyazenekarhoz képest brutálisabb, punkosabb (saját műfaji meghatározás: gypsy metal) és a trió-felállásból adódóan olcsóbb. Csakhogy az új hírek arról szólnak, hogy az új zenekar ellehetetleníti az alap koncertjeit, így Snur szétzavarta a Leningrádot. Hivatalos reagálás még nem érkezett az újságírói állításokra, amik egy klub blogbejegyzését tekintették hiteles forrásnak, és a zenekar bulizási szokásait ismerve erre még várhatunk is egy-két hétig. Az is lehet, hogy mindez csak marketingfogás egy nagyszabású pétervári koncerthez: hátha a "búcsúkoncert" jelleg még több embert csalogat be az arénába. Erre utal az is, hogy Snur december 25-én megjelent interjújában a Rubelt egy-két hónapos projektként jellemzi (a marketingesek fikázása és Obama kiröhögése között).
Szükséges némi kultúrtörténeti ismeret. Julian Szemjonov szovjet író hőse volt egy bizonyos Stierlitz, aki orosz felderítő volt a náci németországban. Igazából a Tavasz tizenhét pillanata c. sorozattal dörrent a köztudatba (úgy egy éve itthon is adta tán a Duna). Kis túlzással mondhatjuk, hogy a szovjet James Bond. No már most a filmek tipikus dramaturgiai fogása volt, hogy a történéseket egy hang kommentálta, illetve elmondta, mire gondol Stierlitz. Erre épültek a viccek (amúgy az egyik legnagyobb szovjet vicciklus). Rengeteg szójáték van köztük. Adott esetben a hangsúly azon van, hogy Stierlitz elhárító helyett egy másik van. És egy néhány példa a Stierlitz-viccekre.
Idézet Volk kommentjéből (2008.12.14. 14:39:56)
A Gestapo főhadiszállásán Bormann belépett a szobájába és megpillantotta Stirlitzet, amint a nyitott páncélszekrény előtt áll.
- Hát te mit csinálsz itt? - kérdezte tőle.
- A villamosra várok! - felelte Stirlitz.
Bormann megnyugodva kiment a szobából. "Érdekes, vajon melyik villamosra vár?" - gondolta. "Visszamegyek és megkérdem."
Bormann visszament a szobába, de Stirlitz már nem volt ott.
- Biztosan elment a villamossal. - gondolta Bormann.
