Az oroszok már nincsenek a spájzban...

A napi talkshow műfajában nehéz úgy újat készíteni, hogy annak még közönsége is legyen. Mónika és Barat országában még elképzelni is furcsa, hogy vannak valóban kreatív megoldások is a háziasszonyoknak szóló műsorsávban, de vannak. Ezek egyike az orosz tévén immár harmadik éve napi műsorként futó Divatítélet című érdekesség. Olyan népszerű, hogy már ukrán mutációt is készítettek. És persze parodizálják is.

A műsor sztorija rém egyszerű, de működik: a divatbíróság elé cibálnak egy szerencsétlent (feleség feljelenti a férjét, fiú az anyját, csajszi a barátnőjet stb.), van egy bíró-moderátor, egy vadló meg egy vedő, mind a divatszakmából. Először jót röhögnek a delikvens saját stílusán, aztán adnak neki esélyt előbb kicikizett ízlése szerint átöltözni a nagy ruhatárból, azt is kiértékelik, utána jön két stylist es egyenként felöltöztetik. A műsor bentülő nezői szavaznak, hogy a három öltözékből (saját + két stylist) melyik tetszett nekik a legjobban, azt hazaviheti a divatbűnöző (jutalomból, büntetésből - erről csacsoghatnak a nézők két műsor között). Közben folyamatosan dumálnak: vádló, védő, bíró + meghívnak helyi sztárocskákat, mint laikus vélemény (tanuk padjára ültetve) - és így közösen építik az orosz háziasszonyok ízlését.

Jelcin és Putyin után végre Medvegyev is előállt a saját biztonságpolitikai stratégiájával. Ahhoz képest, hogy senki nem várt tőle meglepetést, új elem mégis akad. Nem csak abban, amit leír a stratégia, hanem főleg abban, amit nem: az Európai Unióról nincs nagyon szó. Egy új barátság veszi kezdetét?

Május közepén bocsátották ki az új orosz nemzetbiztonsági stratégiát, mindannyiunk kedvenc olvasmányát. A szokásos közhelyáradatból és diplomáciai álnyelven írt szóvirágokból emberes feladat kihámozni, hogy mi késztette Medvegyev elnököt arra, hogy a 2000-es stratégiához hozzányúljon. De megéri: lehet, hogy egy durva világpolitikai változásnak az előhírnökét olvashatjuk.

A 2000-es világos beszéd volt: a gazdaságilag nem túl erős Oroszország egyetlen kitörési pontja önmaga katonai hatalomként való definiálása, ennek megfelelően a kilencvenes évek seggnyalásával szakító Nyugat-kritika, jellemezte a stratégiát, és belengette az atomfegyver használatát is. Az orosz vezetés már 1993-ban lemondott arról a szovjet időkben hangoztatott elvről, hogy nem vet be elsőként atomfegyvert (szegény Gorbacsov azóta is rosszallóan nézi a világbéke alakulását, de nem ezért kritizálja mostanában a Kremlt), a 2000-es stratégia már egyenesen úgy fogalmaz, hogy az atomfegyver bevethető, ha Oroszországot vagy szövetségeseit támadás éri, és minden más eszköz kimerült a fenyegetés elhárítására.

Egészen szokatlan, és pikáns eseménynek lehettek tanúi a moszkvai önkormányzat reggel munkába siető megfáradt csinovnyikjai. A metrón kötelezően nyomorogva eltöltött percek, és a friss sajtó megvétele után ugyanis egy igazi tömegverekedésbe botolhattak azok akik az ötös számú vágóhídon lépcsőházon keresztül közelítették meg meghitt íróasztalukat.

Történt ugyanis, hogy a Nemzeti-bolsevik mozgalom aktivistái (akik ha nem kergetnének az őrület határára a náci német, és a kommunista szovjet ideológia egyesítésével, bizonyára megérdemelnének egy külön posztot a „nagy az Orosz állatkertje” című rovatunkban) május 31-i „Oroszország Putyin ellen” című tüntetésüket szerették volna bejelenteni. Ám mivel állandóan meghiúsítják az összejöveteleiket úgy, hogy Kreml szimpátiatűntetéseket szerveznek az általuk kinézett helyszínekre, biztos ami biztos alapon vasárnap este lesátoroztak a fővárosi önkormányzat ajtaja előtt, biztosítva, hogy elsők legyenek a sorban. Reggel aztán megjelentek a Putyin-párti „Oroszország Fiatal” szervezet aktivistái, hogy bejelentsék saját rendezvényüket. Amikor aztán meglátták, hogy megelőzték őket elkezdték provokálni a kialvatlan nemzeti-bolsevikokat, ami idővel verekedéssé fajult.

Újabb adag a már ismert fotómontázs sorozatból. Továbbra is Szergej Larenkov munkái.

Fotómontázs a blokád alatt álló (Leningrád) és a mai Szentpétervár képeiből. Szergej Larenkov munkái.

Nem megerősített források alapján, létezik egy szomorú statisztika, mely szerint az orosz férfiak aránytalanul nagy hányada adja ki a lelkét hétfői napokon, a vad hétvégi dorbézolások után. Hát ezen a hétvégén nem kellett túlerőltetniük magukat az oroszoknak (és a velük szimpatizálóknak) ha ünneplésre akartak alkalmat találni. Szombatra esett május kilencedike, vagyis a győzelem napja, melynek fontosságáról a múlt évben már ejtettünk pár szót. Idén a 64. évfordulóra még a tavalyinál is grandiózusabb parádét szerveztek, felvonultatva az orosz haditechnika színét és javát. (Egyedül a kadétok maradtak otthon, állítólag a szülők kérésére, hogy csemetéik fel tudjanak készülni az új érettségire.) Egyébként félelmetes belegondolni, hogy mit fognak jövőre csinálni, a relatíve kerek 65. évfordulón. Az idei felvonulást mindenesetre a 2010-es főpróbájának nevezték.

Még ki se hűlt a Vörös tér a tankok lánctalpai alatt. Mondhatni még épp csak, hogy elkezdtek tisztulni a fejek a szombati mulatság után, újra volt miért vigadni. Oroszország ugyanis először történelme során MEGVÉDTE VILÁGBAJNOKI CÍMÉT. Ráadásul a győzelem meghozta a kerek számot is, amit az idei „Gyeny pobedi” nem adott meg. Az orosz válogatott (jogelődjével a szovjetekkel együtt) a huszonötödik világbajnoki címét szerezte meg, megelőzve ezzel Kanadát, aki beragadt huszonnégynél. (Nem is beszélve arról, hogy ők ebből a huszonnégyből tizenötöt ’920 és ’54 között szereztek, amikor a szovjetek a szocializmus építésével voltak elfoglalva és nem delegálták a csapatukat a vébékre. (Igaz cserébe Kanada az 50-es és 70-es években bojkottált pár világbajnokságot, könnyítve ezzel a szovjetek dolgán.))

Audrey Hepburnt követve szintén május 4-én született, ennek megfelelően balerinából lett Tatyjana Szamojlova is színésznő. 75. születésnapja alkalmából Medvegyev és Putyin, a kétfejű sas is köszöntötte a színésznőt, aki összesen csak 15 filmben játszott, de ebből kettő filmtörténeti jelentősséggel bír. Így aztán ő az egyetlen orosz, akinek a nyomát megtalálhatjuk a Hollywood Boulevardon. 

Pliszeckaja tanítványa volt, mégis a színészetet választotta, apja után, aki szintén híres színész volt. Leningrádban született, de a háború elől Moszkvába költözött a család, így ő is ott kezdte a pályafutását. Egy moszkvai színpadon látta meg Mihail Kalatazov rendező, aki új filmjéhez keresett főszereplőt. A többi filmtörténelem: az 1957-es Szállnak a darvak az első olyan szovjet háborús film, ami a hátország szemszögéből mutatja az emberi drámákat. A filmben nem hangzik el, hogy kik között zajlik a háború, nincsenek néven nevezve a németek - döbbenetes hatása volt a sztálini idők után, miközben mind a mai napig nézhető, élvezhető művészfilm. A film egycsapásra világsztárt faraghatott volna Szamojlovából, Amerikából hívták produkciókba, Picasso udvarolt neki, Cannes különdíjjal jutalmazta. De az akkori politikai vezetés nem nézte jószemmel, hogy a Szovjetúniót egy olyan színésznő képviselje külföldön, aki a) félig zsidó, b) egy erkölcsileg problémás szereppel futott be - Hruscsov a maga egyszerű szóhasználatával szimplán lekurvázta. Ez nem tett jót a pályafutásának, hogy finoman fogalmazzunk, tíz évet kellett várnia a következő nagy szerepre. Őrület! Ez az a tíz év, amikor tucatjával kellett volna játszania a sikerfilmek főszerepeit, ehelyett a színházból is kirúgták, megélhetési gondjai voltak. Ekkor járt Magyarországon is, az Alba Regia főszerepét játszotta Gábor Miklós mellett - elmondása szerint a szerepért kapott pénzből vészelte át a nehéz éveket (a kétéves forgatás alatt magyarul is megtanult). Anna Karenina szerepével tért vissza 1967-ben a szovjet nagyfilmek világába - ez volt a szovjet filmgyártás válasza a Háború és Béke amerikai feldolgozására (Audrey Hepburnnel a főszerepben). Vronsky szerepét volt férje, Lanavoj játszotta, a korabeli pletykáknak évekre elegendő témát adva ezzel.

Miközben szakmai karrierjét tönkretették, magánélete boldog - ilyen lenne az életét feldolgozó amerikai film sztorija. De a valóságban a személyes boldogság sem adatott meg neki. Negyedik férjétől született egy fia, akivel nem tudja tartani a kapcsolatot, mert Amerikában él. Néha, évfordulók kapcsán megkeresik, körberajongják, egyébként szegényen, egyedül él moszkvai lakásában. Szégyen.

Részlet a Szállnak a darvakból:

Dokumentumfilm a 75 éves Szamojlováról:

Az orosz celebek összefogtak és a maguk keresetlen módján fogalmazták meg véleményüket a válságról.

A képek alatti szöveg fordítása: LE$ZARJUK A VÁLSÁGOT

Jevgenyij Rugyin (DJ Groove) és felesége, Alekszandra Rugyina (DJ Sandra)

Otar Kusanasvili és Alena Bodonaeva

 

Moszkva körgyűrűs fejlődésének következménye, hogy az egykoron a város peremén lévő gyárépületek mára a város központjába kerültek, barnamezős felhasználásuk kulturális központok létrehozásával az utóbbi évek fejleménye, jelenleg még elsősorban magántőke bevonásával történik.

Vendégünk Alexei Alexeev, animációs rendező.

S egy klasszikus tőle: