Nem megerősített források alapján, létezik egy szomorú statisztika, mely szerint az orosz férfiak aránytalanul nagy hányada adja ki a lelkét hétfői napokon, a vad hétvégi dorbézolások után. Hát ezen a hétvégén nem kellett túlerőltetniük magukat az oroszoknak (és a velük szimpatizálóknak) ha ünneplésre akartak alkalmat találni. Szombatra esett május kilencedike, vagyis a győzelem napja, melynek fontosságáról a múlt évben már ejtettünk pár szót. Idén a 64. évfordulóra még a tavalyinál is grandiózusabb parádét szerveztek, felvonultatva az orosz haditechnika színét és javát. (Egyedül a kadétok maradtak otthon, állítólag a szülők kérésére, hogy csemetéik fel tudjanak készülni az új érettségire.) Egyébként félelmetes belegondolni, hogy mit fognak jövőre csinálni, a relatíve kerek 65. évfordulón. Az idei felvonulást mindenesetre a 2010-es főpróbájának nevezték.
Még ki se hűlt a Vörös tér a tankok lánctalpai alatt. Mondhatni még épp csak, hogy elkezdtek tisztulni a fejek a szombati mulatság után, újra volt miért vigadni. Oroszország ugyanis először történelme során MEGVÉDTE VILÁGBAJNOKI CÍMÉT. Ráadásul a győzelem meghozta a kerek számot is, amit az idei „Gyeny pobedi” nem adott meg. Az orosz válogatott (jogelődjével a szovjetekkel együtt) a huszonötödik világbajnoki címét szerezte meg, megelőzve ezzel Kanadát, aki beragadt huszonnégynél. (Nem is beszélve arról, hogy ők ebből a huszonnégyből tizenötöt ’920 és ’54 között szereztek, amikor a szovjetek a szocializmus építésével voltak elfoglalva és nem delegálták a csapatukat a vébékre. (Igaz cserébe Kanada az 50-es és 70-es években bojkottált pár világbajnokságot, könnyítve ezzel a szovjetek dolgán.))
A meccsek és a csapat szakmai méltatásával sokat nem vesződnék. Egyrészt azért mert nem értek a hokihoz – bevallom néha a mai napig negyedet mondok harmad helyett, másrészt pedig megteszik ezt helyettem mások. Röviden mégis: azok után, hogy tavaly megmutattuk a támadásban is jobbak vagyunk, idén kivédekeztük Kanada szemét. Így nem kellett kétszer is kétgólos hátrányból felállnunk, bár az a huszonöt perc sem volt éppen kellemesnek mondható – szurkolói szemszögből – amikor minden ujját keresztbe téve imádkozott az ember egy gól ellen.
Az orosz csapat legjobbjai a csatár Kovalcsuk és a kapus Brizgalov voltak. Ahogy ebben a minden bizonnyal örömkönnyektől homályos tekintettel írt eufórikus cikkben mondják, ők „minden oroszok Iljái”. Előbbi a tornán nyújtott kimagasló teljesítményéért megkapta a legértékesebb játékos díjat, utóbbi nevét pedig csak a döntőn bemutatott hatalmas bravúrjaiért is imáikba foglalják az orosz hokisok szurkolói. De azt hiszem bocsánatos túlzás azt állítani, hogy ennek a keretnek az összes tagja csillag, egytől egyig.
Lapzárta után érkezett: Moszkvában (és más városokban is, gondolom) a nép az utcán ünnepel. Medvegyev személyesen (telefonon) köszöntötte a válogatott edzőjét. Putyin is gratulált a szbornaja teljesítményéhez, és hozzáfűzte, megérdemelt győzelmet aratott a csapat.
