Az oroszok már nincsenek a spájzban...

Március 5-én, szerdán szakmai délutánt tartottak a Budapesti Corvinus Egyetemen Orosz rulett, Orosz külpolitika a választások után címmel melynek keretében Igor Szergejevics Szavolszkij az Orosz Föderáció magyarországi nagykövete az EU-orosz kapcsolatokról tartott előadást.

Oroszország külpolitikáját az a 2002-ben elfogadott külpolitikai terv határozza meg, melynek célja a nemzeti érdek érvényesítése békés úton. A demokratikus világrend kiépítése, mely egy új egyensúlyi helyzetet teremt. A terv meghozatala óta Oroszországból fontos tényező lett a világpolitikában.

Az új világrend gondolatát kifejtve a Nagykövet Úr azt mondta, hogy az USA, az EU és Oroszország pragmatikus együttműködésére lenne szükség. Bár nyilvánvaló, hogy ebben a trióban az USA lenne az elsőhegedűs, ez eltérne a mostani egyeduralomától. Oroszország az ideológiák leszerelését javasolja, vagyis azt, hogy a felek érthetőbbé váljanak egymás előtt.

Szavolszkij már az előadása elején leszögezte, az Európai Unió Oroszország egyik legfontosabb partnere, már csak a földrajzi helyzete miatt is. Sőt, Oroszországnak érdeke az EU erőssége, hiszen a fenti hatalmi helyzet csak így jöhet létre. Bár a nyugati sajtóban sokat olvashatunk arról, hogy az oroszok milyen agresszív és kiszámíthatatlan külpolitikát folytatnak, Szavolszkij ezt megalapozatlannak tartotta. A nyugati sajtó megbízhatóságával kapcsolatban Bulgakov Kutyaszív című regényéből idézett egy részletet: „És isten őrizz, hogy ebéd előtt szovjet újságokat olvasson. - Hm... De hiszen más nincs. - Hát akkor semmilyet se olvasson.” Az előadás során többször is utalt rá, hogy a jelenlegi sajtó-színvonal mellett, ő inkább azt tanácsolja, hogy az ember semmit se olvasson.

Általánosságban az EU-orosz kapcsolatokról elmondhatók, hogy jók, s Moszkva a legtöbb kérdésben egyetért az Unióval. Vannak azonban egyes kérdések, amikben nem tud. Hogy melyek ezek? A leginkább aktuális Koszovó ügye. Bár a magyarok számára Koszovó egy regionális kérdés, az oroszok, mint globális problémát kezelik. A függetlenség egyoldalú kikiáltása, melyet sokan már el is ismertek, az ENSZ alapokmányának sárba tiprása. Ellentmond a nemzetközi jog gyakorlatának. Ráadásul precedenst jelenthet más regionális konfliktusokban, sőt új konfliktusok robbanhatnak ki miatta, elég ha a boszniai szerbekre gondolunk – vélte Szavolszkij.
A másik ilyen törésvonal a rakétaelhárító-rendszerek telepítése Lengyel- és Csehországba. Ezek nyíltan Moszkva elleni lépések, hiszen a térségben csak nekik vannak ballisztikus rakétái. Ráadásul az orosz ellenlépések bevonnák egy esetleges konfliktusba a lengyel és cseh lakosságot is.
Harmadiknak a konvencionális fegyverekről szóló megállapodást említette Igor Szergejevics.  

További konfliktusokat a gazdaság terén találunk. Ezek azonban legtöbbször nem olyan nehezen megoldhatóak, mint a politikaiak. Kiemelendő az Energia Charta kérdése, melyet Moszkva aláírt, bár még nem ratifikált. A nagykövet azt mondta, hogy a ratifikálás akkor fog megtörténni, ha az enegriahordozók kereskedésében résztvevő 3 felet, úgymint a termelőt, a szállítót, és a fogyasztót egyenlőként fogják kezelni. Ezt egyébként a legutóbbi G8-as csúcson mint elvet elfogadták, de gyakorlati lépések még nem születtek.

Szavolszkij beszélt még a diplomáciai tárgyalások gyakorlati nehézségeiről, hiszen az bármely kérdésben először az EU 27 államának kell konszenzusra jutnia, aztán tárgyalhat Moszkvával, ám az álláspontja megváltoztatásához újra az összes tagállam beleegyezése szükséges.

Befejezésként azt mondta Igor Szergejevics, hogy nem kívánják megosztani az EU-t. Sőt úgy gondolja, hogy amint közelebb kerül Moszkva egy tagállamhoz, egy lépéssel közelebb kerül Brüsszelhez is.

A nagy izgalmi hullámokat nem vert elnökválasztás a kezdetektől megjósolható eredménnyel zárult. A tanár családba született, Putyinhoz hasonlóan jogi tanulmányokat végzett Dmitrij Medvegyev a szavazatok több mint 70%-t söpörte be, ami nem kevesebb mint 52 millió szavazatot jelent  

Szergej Szobjanyin, a kampánystáb vezetője hangsúlyozta: Medvegyev fölényes győzelme nem az intenzív kampány (és tegyük hozzá: az ellehetetlenített ellenzék) eredménye, hanem a Kreml modernizációs, prosperitást biztosító programjának igenlése és elismerése. A 70%-os részvételi arány, Szobjanyin értelmezésében, a választások demokratikus jellegét hivatott alátámasztani. Magas részvételi hajlandóságukkal az oroszországi választópolgárok egyúttal tanúbizonyságot tettek arról, hogy ők maguk akarnak dönteni az elnök személye felöl, véli Szobjanyin, aki még hozzátette: „A választások nem előre eldöntött játszmák, van tétje és van kiből választani.” 

Másképp látja a helyzetet az Oroszországgal szemben mindig szkeptikus Nyugat. Nemtetszést váltott ki már az is, hogy a független megfigyelőket kevéssel a választások előtt engedték csak be, bár érdemben ez nem befolyásolta volna a választás kimenetelét, ami nem csak egyértelmű volt, de a külföldi megfigyelők előtt rejtve maradó mélyebb struktúrákban dől(t) el. Hogy miért nem engedte be korábban a megfigyelőket Oroszország egy olyan választáson, amely mindenféle manipuláció, szabálysértés, választási csalás nélkül is a Putyin-hű Medvegyev győzelmét hozta volna, és ily módon lehetőséget nyújtott volna, hogy a választás egésze méltányosan folyjon le, kérdéses. Mindenesetre az elmondható, hogy a nagyhatalmi hangját próbálgató Oroszország, köszöni szépen, de már nem fél az esetleges nyugati rosszallástól. A korábbi érzelmi fékek és kötelékek, mely átszőtték a Nyugathoz való viszonyulását, ma már nem kötik gúzsba. Nem csak nem érdekli különösebben a Nyugat véleménye demokratikusnak tartja-e az ország vezetését avagy sem, de jogot formál egy saját demokrácia fogalom definiálására.

A nyugati demokráciákkal szemben, ahol a szabályok szigorúan kötöttek és az eredmény nem bejósolható, Oroszországban fordított tendenciák érvényesülnek: a meglehetős rugalmassággal kezelt szabályok mellett a választás kimenetele kevés kételyt hagy maga után. Jól példázza a korrekciós kedvet, hogy 1991 és 1993 között 200 helyen történt alkotmánymódosítás. Dicséretes azonban, hogy Putyin minduntalan elhárította a provokatív kérdést, miszerint készül-e újabb alkotmánymódosítást eszközölni, hogy a harmadik ciklusban is megméretesse magát, hiszen társadalmi támogatottsága elnöksége 8 éve alatt mindvégig példátlanul magas volt, így valószínűsíthető, hogy minden társadalmi megrázkódtatás nélkül keresztülvihette volna akaratát. Putyin ettől a lehetőségtől határozottan elzárkózott, bár ahogy a választási eredményekhez nem fért kétség, úgy Putyin hatalmi pozíciójának stabilitása miatt sem kell aggódni a választások után, hiszen miniszterelnökként intézményesítette a folytonosságot, és a nyugati mintára létrehozott Nemzetbiztonsági Tanács tagjaként biztosította magának a prolongált befolyást.

     „Az állam első emberei hazudnak, mint a bukott diákok. Korszerűsítve és tökéletesítve (cinikusan, de meglehetősen mesterien, el kell ismernünk) a szovjet ideológiát és politikai gyakorlatot, felépítettek Oroszországban egy politikai konstrukciót, amelyben nálunk nem lehet választásokat nyerni.”

     U. i.: „Lapzártánkig” hivatalos reagálás a nyílt levélre nem történt.