„Az állam első emberei hazudnak, mint a bukott diákok. Korszerűsítve és tökéletesítve (cinikusan, de meglehetősen mesterien, el kell ismernünk) a szovjet ideológiát és politikai gyakorlatot, felépítettek Oroszországban egy politikai konstrukciót, amelyben nálunk nem lehet választásokat nyerni.” Többek közt ez is szerepel Szergej Kovaljov (EN, RU) egykori politikai elítélt és jogvédő nyílt levélben (RU), amelyben leköpdösi Vlagyimir Putyin államfőt, leköpdösi Vlagyimir Csurovot, a Központi Választási Bizottság elnökét és leköpdösi Szergej Lavrov külügyminisztert.
Ím tehát egy ember, aki mer, még ha nem is nyer.
Kovaljov úr – aki szakmáját tekintve egyébként biofizikus - felelőssége teljes tudatában 1969-ben létrehozta az első szovjet-orosz emberjogi szervezetet. Ennek egyenes következménye volt, hogy 1974-ben „szovjetellenes agitációért és propagandáért” röpke hét év permi szigorított lágerre, börtönre, majd három év száműzetésre ítéltek. A peresztrojka (HU) idején Gorbacsov visszaengedte Moszkvába, ő pedig ott folytatta, ahol abbahagyta. Rövidesen az Amnesty International (HU) moszkvai vezetője lett. És következett a nagybetűs politika, mert 1993-ban ő lett az emberjogi ombudsman (bizony-bizony, Oroszországban), mindemellett az Állami Duma (HU) tagja.
Dicső pályáját csecsenföldi háború első felvonásánál rontotta el, ezért is tiszteljük. Akkor épp Borisz Jelcin emberjogi tanácsadója volt, és kézzel-lábbal, nyilvánosan tiltakozott a háború ellen. Ezt nyomatékosítandó kiment Groznijba (EN, RU), és naponta tudósított, de oly ügyesen, hogy a közvélemény lassacskán összevonta a szemöldökét, és rövidesen nem tartotta olyan jó ötletnek a csecsen mészárszéket. 1995-ben Kovaljov úr már nem volt emberjogi biztos.
Telt-múlt az idő, és lám csak Kovaljov úr jelenleg a Jabloko ellenzéki párt tagja (amely egyébként nem ütötte meg a legutóbbi választásokon a furcsa mód 5-ről 7%-osra emelt parlamenti küszöböt).
Pusztába kiáltott szó.
Pár kiragadott részlet a levélből a teljesség igénye nélkül:
„…a szabad állampolgárok szabad véleménynyilvánítása szabad, demokratikus választások folyamán sohasem vezethet ahhoz, hogy a leadott szavazatok 99,4%-át egy pártra adják le 99,5%-os részvétel mellett. (…) a 99,4% „igen” a csalás megdönthetetlen bizonyítéka.”
„Az önök céltudatos erőfeszítéseinek hála, uraim (…) a választások – amik pedig a demokrácia fő feltételét jelentik – ismét eltűntek. És hosszú időre. A csecsen rekordról Sztálin nem is álmodott; az ő „választásain” a voksokat ilyen százalékban csak egyetlen, alternatívát nem kínáló jelölt szerezte meg. A mi mostani esetünkben ezen a szánalmas 0,1%-on csaknem 10 párt – úgymond – osztozott!”
„…önök hazudnak, követőik tudnak erről, önök pedig tudják, hogy nem hisznek önöknek, csak úgy tesznek, mintha hinnének. De ők is tudnak róla, hogy önöknek tudomásuk van a hitetlenségükről. Mindenki mindent tud. A hazugság már nem az, hogy reménykednek valaki becsapásában; a becsapás eszközéből valamiért már átalakult mindennapi életmóddá, általános és kötelező játékszabállyá.”
„Okos, bátor és nagyon jóakaratú vezetőkre van szükség, akik képesek lennének a hangoskodó ellenzékieskedés helyett létrehozni egy határozott, nyugodt, makacs, megbékíthetetlen ellenállást, és nem engednék ki azt a zsarnokság felett aratott nagy, békés kelet-európai győzelmek medréből.”
A szerk.
Szögezzük le: Oroszországban nincs demokrácia. Soha meg nem tudjuk, hogy mennyi lenne a Jabloko, Gari Kaszparov vagy éppen Mihail Hodorkovszkij támogatottsága, ha mondjuk indulnának a választásokon. Arra azonban mérget vennék, hogy Dmitrij Medvegyevé nagyobb volna De tegyük fel, hogy Jelcin anno azt mondja (illetve azt mondatják vele): „Válasszatok, akit akartok.” Még most sem lenne elnök. És ha Putyin mondaná ezt, az több mint valószínű, hogy szintén káoszt hozna. Ez azonban egy másik történet.
Az örök túlélő.
1999-ben Szergej Kovaljov civil bizottságot hozott létre a hírhedt és vitatott moszkvai lakóházrobbantások (EN) kivizsgálására, amelyeket véres kardként a magasba emelve másodszor is nekimentek Csecsenföldnek. A bizottság egyik tagja merénylet áldozata lett (HU), egy másikat talliummal mérgezték meg (HU), még egy tagot, a Litvinyenko-ügy kapcsán később ismertté vált Mihail Trepaskint pedig barátilag letartóztattak.
2005-ben Szergej Kovaljov Stockhlolmban Olof Palme-díjat (HU) kapott az oroszországi demokrácia fejlődésének elősegítéséért. Rajta kívül kitüntették Anna Politkovszkaja újságíró is, aki szintén piszkálta a csecsenföldi háborút. Anna Politkovszkaját másfél éve meggyilkolták.
Mindennek fényében felmerül hát a kérdés: nem azért írhat-e még nyílt levelet Kovaljov úr, mert általa mutatják be a demokráciát?
U. i.: „Lapzártánkig” hivatalos reagálás a nyílt levélre nem történt.
