Reggeli posztommal kapcsolatban három aktuális, többé-kevésbé érdekes dologról is elfelejtettem szólni. Essünk gyorsan túl az elsőn, Putyin kedden töltötte be az 56-ot. Boldog születésnapot Vlagyimir Vlagyimirovics! A második, hogy bár Putyin nem szokott nagy feneket keríteni ennek a kitüntetett napnak, idén különleges ajándékkal lepték meg. Kiadták ugyanis azt a 72 perces videót, mely a „Judo tanulás Vlagyimir Putyinnal” címet viseli. Felvételére a miniszterelnök rengeteg munkája ellenére szakított időt, mivel különösen fontosnak tartja a sport népszerűségét. „Sport nélkül nem lehet a nemzet egészségéről beszélni” – mondta. A videóban nem csak kedvenc fogásait mutatja be, de még a harcművészet spirituális oldaláról is beszél.
Végül a harmadik hír: megjött Putyin szokásos éves félmeztelen képe. A „szemfüles fotósok” akkor kapták le, amikor épp aktív pihenését töltötte a vadonban, lovaglással, csónakázással, tábortűz körül énekléssel, sátorban alvással, ahogy azt egy jó „cserkésznek illik”. Ha a személyi kultusz és a szobrok emelése sok is, a jelek a macsó imázsnak nem hogy ellene van, de láthatóan még építi is azt. Ezek után nem csodálkozok, hogy ilyen dalokat írnak róla.
Megjegyzés: a harmadik hírhez a magyar sajtó elítélendő módon Putyin tavalyi "horgászós" félmeztelen képeit tette be illusztrációnak. Ez az igazi, exkluzíve az oroszorszag.blog.hu olvasóinak.