Kortárs művészet kontra kanonikus irányzatok Kezdjük az elején. Márciusban a Tretyjakov Galéria (RU, EN) Krimszkij Val utcai kiállítótermében (RU) sor került a II. Moszkvai Kortárs Művészeti Biennáléra. Itt mutatták be – Moszkvában első alkalommal – az orosz és a kínai nem-hivatalos művészet három évtizedes történetének retrospektív kiállítását. Mindezt egy olyan sorozat részeként, amely múlt századi, egykor marginális, ám mostanra általánosan elfogadott irányzatokat mutat be. A Szoc-Art. A politikai művészet Oroszországban (HU) 300 kiállított művével meglehetősen összetett kiállítás. A szervezők megjegyezték: az irányzatban nincs romantika, líra; ez egy ironikus párbeszéd a politikai stílussal, így az apolitikus látogatónak problémákat jelenthet (meg a pártpolitikusnak, aki érti, de nem szereti a viccet – a szerk.).
Márciusban a kiállítás még nem fájt senkinek, az Orosz Föderáció Kulturális és Tömegkommunikációs Minisztériuma (RU) támogatta, a kritikusok elismerően nyilatkoztak. A kiállítást októberben a párizsi Maison Rouge Alapítvány (EN) galériájában tervezték bemutatni. Ám Alekszandr Szokolov (EN), az illetékes miniszter váratlanul leszögezte: a tárlat vagy a politikai töltetű alkotások nélkül megy, vagy sehogy. Elmondta, hogy a „Szoc-Art Oroszország szégyene”; egy magángaléria esetében nem emelné fel a szavát, de ez „a mi nemzeti galériánk”. Szokolov többször emlegette a pornográfiát „A könyörület kora” című, csókolózó rendőröket ábrázoló fénykép kapcsán. A csavar a történetben, hogy ez a kép 2004-es megjelenésekor már nagy port kavart, és a párizsi kiállítás anyagába ezért nem is került bele. Hosszas egyeztetések után jó néhány munkát kiválogattak a Tömeg- és Telekommunikációt Felügyelő és Kulturális Örökséget Védő Szövetségi Szolgálat (RU) vezetésének utasítására. Kiszűrtek például minden szvasztikát vagy Hitlert ábrázoló alkotást. Mindezek után a megcsonkított kiállítás időben megnyílt a francia fővárosban, Szokolov pedig elégedettségének adott hangot.
Az említett Szolgálat egyébként a médiumok regisztrációja, külföldi terjesztésük engedélyezése és a kulturális értékű műemlékek felújításának jóváhagyása mellett a kulturális értékek be- és kivitele felől is dönt. A Szolgálat honlapján a tevékenységek közt megtaláljuk a „kontroll és felügyelet” (RU) menüpontot, ahol is három link törvényekre hivatkozva pontosítja a tömegkommunikáció, a távközlés és a kulturális örökség védelmének kontrollját és felügyeletét. Az utóbbi menüpontnál azonban a link nem vezet sehova, így nem tudjuk meg, milyen jogi háttérrel is történhet akármilyen műalkotások kiszűrése.
Az acsarkodás utórengései máig érződnek. A miniszter ugyanis mintegy megfejelve a történteket egy újságnak adott nyilatkozatában a galériában burjánzó korrupcióról is beszélt. A galéria igazgatója, Valentyin Rogyionov felszólította Szokolovot, hogy nyilvánosan kérjen bocsánatot, aki ezt elutasította. Az igazgató eztán bírósághoz fordult bocsánatkérést és egy rubel jelképes kártérítést követelve a minisztertől. Félő, hogy folytatás következik.
A mostani bonyodalmak egyébként nem az elsők; nagy visszhangot váltott ki egy tavalyi eset is, hogy csak egy példát említsünk. Akkor az orosz vámosok a reptéren tartották vissza a Kék Orrok (EN)nevű, a mostani kiállításban is résztvevő hírhedt alkotópáros Putyint és Busht sértő kollázs-sorozatát. Ezek a művészek jegyzik A könyörület korát is.
A Szoc-Art (HU) egyébiránt ’72-ben jelent meg a szocreál paródiájaként. Az irányzat jelenleg az Egyesült Államokban élő szülőatyjainak (ENG) hitvallása: „Mi Sztálin atyuska portréját Többség atyuska portréjával váltottuk fel” (szemmel láthatóan sikeresen).
