Minden idő egyik legismertebb, legérdekesebb és legszórakoztatóbb orosz televíziós műsora a KVN. A rövidítés a Vidámak és Találékonyak Klubja rövidítése és egyben egy 50-es, 60-as években divatos tévémárka neve. Egyetemista csapatok vetélkednek a műsorban 1961 óta egészen a mai napig, és valószínűleg mindaddig, amíg van orosz nyelvű tévé. Igaz, 1971-től 1986-ig be volt tiltva, de Alekszander Maszlekov, az állandó műsorvezető és producer képes volt a legendát újjáéleszteni, a kornak megfelelő módon átalakítani, és egyrészt sikeres vállalkozásként üzemelteti a műsort és a kapcsolódó kiegészítőket, másrészt világméretű népi mozgalommá alakult az oroszajkúak között a KVN: mindenki ezt játssza, ezt nézi, ezen röhög.
Ja igen, ez egy vidám műsor. Nem a béna a politikai kabaréfajtából, bár politika nagyon is van benne. Ismeretlen, de annál tehetségesebb fiatalok improvizálnak, vagy egy-két hetes felkészülés után mutatnak be valamilyen elképesztő műsort, az évadok győztesei ünnepelt sztárok lesznek, akik választhatnak, hogy visszamennek az egyetemi életükbe, karrierjükhöz, vagy hagyják magukat beszippantani a filmezés, tévézés, főállású humorkodás világába.
A KVN története is elég izgalmas ahhoz, hogy egyszer valaki filmet forgasson belőle. A műsornak igazából volt egy előfutára is, a Későesti Komolytalan Kérdések. 1957-ben mindössze három adást élt meg a fiataloknak szóló, improvizációra épülő show, az utolsó adásban ugyanis elkövettek egy nagy hibát: azt gondolták, ha a nyári melegben meghirdetik a nézőknek, hogy aki bundában és kalucsniban jön a stúdióba, azt beengedik, akkor majd csak kevesen jönnek el. Tévedtek. A bejáratnál zajló tömegverekedés miatt lekeverték az élő adást, a műsorvezetőt, a szerkesztőket és az egész Ifjúsági szerkesztőséget elzavarták. Szergej Muratovnak, a műsor kitalálójának négy évébe került, hogy újra próbálkozhasson. A KVN indulásától óriási népszerűségnek örvendett, az egyetemeken sorra alakultak a tévéműsor struktúráját követő helyi vetélkedők, és a helyi győztesek indulhattak a komoly, tévés bajnokságban. Miután az egyetemisták az élő adás adta lehetőségeket nem kímélték az akkori politikai vezetést, viccelődtek a rendszeren, egy idő után egyre kényelmetlenebbé lett a tévévezetés számára a műsor. Először azzal próbálkoztak, hogy felvételről adják, aztán már a tartalomba is beleszóltak (nem volt szabad szakállas férfiaknak szerepelni!!!), végül 1971-ben betiltották. A műsorvezető Maszlekovot 1975-ben le is csukták az akkor nagyon súlyos bűnnek számító valutaüzérkedés vádjával, de pár hónap elteltével kiengedték, sőt, a televízióba is visszamehetett. A peresztrojka kellett ahhoz, hogy 1986-ban ismét beindulhasson a KVN, még erőteljesebben politizálva.
Röviden a szabályokról: nincsenek szabályok. Hosszabban: szinte évről évre, időnként év közben, sőt, adás közben is alakulhatnak a csapatok közötti vetélkedés szabályai, műfajai. Szokott lenni megadott témájú házi feladat, ami rövid, 5-10 perces jelenetet takar. Szinte mindig van zenés feladat, párbaj (amikor az ellenfél csapatának vicces kérdésére kell még viccesebben válaszolni nagyon gyorsan), csapatkapitányok versenye, de ezeket is néha kiváltja egy filmes feladat, vagy egy hírkommentár-verseny, tósztmondó játék, szinte bármilyen feladat, amire néhány perces rögtönzött jelenettel lehet megfelelni. A KVN elengedhetetlen része a zsűri, amelyik minden feladat után értékel és pontoz. Népszerű színészek, énekesek, tévés személyiségek mellett a régi KVN-bajnokoknak van bérelt helye a zsűriben; a legfontosabb zsűritag Maszlekov kortársa és egyben örökös szócsatáikban ellenfele, Julij Guszman, színész és rendező.
Személyes kedvencem a Pjatyigorszk csapata, amelyik néhány év alatt sikeresen megtanította közönségének sajátos humora szeretetét, így 2004-ben győzni is tudtak. Az Amik.ru oldalain hosszan lehet keresgélni a régi nagy csapatok anyagaiban, a jelenlegi indulók elképesztő számában, a Maszlekov dinasztia (ifjabb Alekszander Maszlekov követi apját, ő is műsort vezet, bár még nem övezi osztatlan szeretet) sikereiben.
