Helyreigazítás

Egyik leglelkesebb olvasónk, Sakk Matt felhívta szíves figyelmemet, hogy - akaratlanul - beálltam a külföldieket félrevezető orosz összeesküvők sorába. Ezúton hamut szórván fejemre megkövetem őt és minden félrevezetettet:

 

"A "На здоровье!" ("Váljék egészségedre!") oroszul nem igazán pohárköszöntő, hanem a "Спасибо!"-ra ("Köszönöm!") adott nagyvonalú válasz. De ennek ellenére a külföldieket egy csomóan azzal etetik (meg itatják), hogy ez a hagyományos orosz pohárköszüntő. Pedig ha az egészségre isznak oroszok, akkor "Будем здоровы!" ("Egeszsegunkre!") a kanonikus poharkoszontes."

/Sakk Matt/

    És most térjünk vissza eredeti témánkhoz. Egy hete blogtörténeti jeletőségű sorozatba vágtunk bele az első résszel, és végigszaladtunk az orosz nemzeti ital történetén a kezdetektől a Szovjetunióig. Amely - ó, döbbenet! - vodka nélkül kezdte létét, legalábbis hivatalosan. És hogy mi sült ki ebből?

    СССP

    A forradalom 1917-ben tovább vitte a korábban bevezetett tilalmat, hisz a proletariátus és a vörösgárdisták józansága sarkalatos pont volt a propagandában. Az évszázados hagyományok, a vasszigor ellenére feketén főzött "szamogon" (самогон) előretörése, természetesen a költségvetési hiány, és talán az állami címert ékesítő kalászok azonban annyira nyomasztóak voltak, hogy 1924-ben a szovjet vezetés engedni kényszerült. És hogy dicsőn jöjjön ki a harcból, a legnagyobb vegyészeket állította csatasorba, akik a szovjet vodkát hivatottak voltak jobbá tenni, mint az átkos cári rendszerét. Sikerült. Ennek a törekvésnek köszönhető, hogy megszületett a nem kifejezetten egészséges kozmaolaj kimutatásának módja (ezt egyébként a krumpliszeszből teljesen nem is lehet eltüntetni), és bevezették a kétszeres faszénszűrést. 1937-re megszületet a minden szovjet gyárban alkalmazott egységes receptúra.

    Az I. Világháborúval ellentétben a II. Világégés alatt a vodkagyártás nem állt le. Sőt 1941-től a fronton minden katona naponta "100 gramm" (a vodka orosz alapmértékegysége) vodkát kapott. Hogy miért? Groteszk a párhuzam, tudom én, de Nagy Ferót idézve "egy vodkától erős vagy és bátor". Emellett sokszor használták érzéstelenítés helyett is, igaz, akkor - lehetőség szerint - nem 100 grammot.

     A háború után tovább tökéletesítették a gyártást. 1953-ban a berni Világkiállításon a "Moszkvai különleges" ("Московская особая") aranyérmet kapott. A hírnevet nemzetközi piacra való betörésével erősítette az azóta hányatott múltú és jogi hátterű, de a maga idejében egyértelműen dicső szovjet Sztolicsnaya ("Столичная") is. A következő évtizedekben szigorítottak a sztenderden, így Brezsnyev idején meglepően jó minőségű szeszesitalok kerültek a boltokba.

    1977. A Nyugat és - tessék kapaszkodni! - Amerika egyszer csak azt mondja: a Szovjetuniónak nincs joga vodkának hívni a vodkát, mert őfeléjük az italt régebb óta gyártják. Ezt a bődületes bukáshoz és közröhejhez vezető baromságot arra alapozták, hogy a Szovjet vezetés 1917 és 24 között betiltotta a vodka gyártását az Orosz SzSzK területén, míg máshol ez idő alatt a forradalom elől elmenekült gyárosok (Pierre Smirnoff, Eristoff, Keglevich, Gorbatschow, akinek a közhiedelmekkel ellentétben semmi köze Mihail Szergejevicshez) elkezdték. A meggondolatlan Nyugat érvei természetesen tarthatatlanok voltak, így vissza is táncoltak.

    Az eseten viszont fellelkesült a baráti (!!!) Lengyel Népköztársaság, amelyik azt állította: területén a vodkagyártás elébb kezdődött, úgyhogy az orosz ital a szovjet határokon kívül lehet akármi, de nem vodka. A világ meg igyék mondjuk wódka wyborowa-t, ha vodkára vágyik. Először csak hülye viccnek tűnt, és az orosz fél legyintett is, hogy hát mi voltunk előbb, mindenki tudja, evidencia és axióma. De a kapitalizmusban ez nem érv, főleg annak tekintetében, hogy más nemzeti tömények törzskönyvében konkrét dátumok szerepelnek (konyak - 1334, angol gin és whisky - 1485 stb.). így esett, hogy a múltkoriban nevezett Viljam Vasziljevics Pohljobkin udvari történészt - és a gasztronómia jeles kutatóját - megbízták egy kimerítő munka megírásával, amelynek bizonyítania kellett az orosz elsőbbséget. Először, megvallom, ráncoltam a homlokom Viljam Vasziljevics életrajza láttán. Mégis csak gyanús, amikor 1979-ben egy második generációs pártember, forradalmár fia, akinek a nevében a Viljamból a Vil Vlagyimir Iljics Leninnek állít emléket, állami megrendelést kap. Azonban miután átlapoztam a munkát, magamban bocsánatot is kértem. Végül pedig a tény, hogy 1982-ben egy nemzetközi döntőbíróság a mű alapján a водка javára döntött a wódka ellenében, mégis csak arra késztet, hogy elismerően hümmögjünk a 200 oldalas szakkönyvön, amely megalapozta a mára legendás reklámmondatot:

"Only vodka from Russia is genuine Russian vodka!"

A lengyel-orosz vodkavitáról részletesebben, magyarul itt.

    Meg kell emlékeznünk a legnagyobb pofonról, amit az orosz szeszipar valaha kapott. Aki adta: Mihail Szergejevics Gorbacsov pártfőtitkár & tsai. Az elképzelés Andropovtól eredt: a szovjet gazdaság a kommunizmus építőinek erkölcsi hanyatlása miatt stagnál, a morális válság oka pedig a tömeges aloholizmus. 1985-ben az SZKP-KB elfogadta "A részegeskedés és alkoholizmus leküzdését célzó intézkedésekről" szóló határozatot, amit további hasonló keménykedések követtek. Jöttek a termelési és az eladási korlátozások, bolt- és gyárbezárások, szőlőirtások, a büntetőjogi felelősségrevonások. A szigor nem csak a töményre vonatkozott: kivágták a Szovjetunió szőleinek 30%-át (a II. Világháborúban 22% pusztult el), odaveszett több különleges szőlőfajta. Azon már akkor is csak mosolyogni lehetett, hogy a filmekből kivágták az ivós jeleneteket, és megjelent a Limonádé Joe c. moziremek (a továbbiakban ezzel a névvel Gorbacsovnak kedveskedett a köznyelv). Az eredmény nem maradt el: az állami alkoholbevételek - amelyek a költségvetés szerves részét képezték - először a szovjet történelem alatt zuhanni kezdtek.

    Persze a statisztikák szerint ugyanakkor nőtt a várható életkor, a születések száma, csökkent a halálozás, a bűnözés. Mondom: a statisztikák szerint, mert a legendás szovjet-orosz találékonyság nem ismer lehetetlent. Köztudott, hogy aki addig ivott, az továbbra is ivott. Ki-ki a családi recept alapján otthon összehozta a napi betevőt, a boltokból meg közben elfogyott a gyártáshoz szükséges cukor, majd az olcsó cukorkák. Csökkent ugyan az alkoholmérgezések száma, viszont nőtt az alkoholtartalmú termékek és az egyéb kábító és bódító szerek okozta mérgezéseké. Ezek is statisztikák, ki-ki higgye, amit jónak vél. A tény, hogy a népi emlékezet egy abszurd ötletet és az egyszerű nép sz*patását látta a nagyszabású akcióban, amelynek hála a vodka is beállt a "meg kell szerezni"-termékek sorába. Még ingerlőbb volt a helyzet, hogy a "nagy emberek" asztali rituáléjában köztudottan semmi sem változott, azokon továbbra is ott állhatott az üveg. Ha az elégedetlenség nem is, de az '80-as évek végén kitört gazdasági krízis 1990-ben visszavonatta a rendeletet.

    A kijózanító pofon után minden visszakerült a régi kerékvágásba. 1992-ben Borisz Nyikolájevics Jelcin visszavonta az állami vodkamonopóliumot. Na, ami akkor megjelent a piacon, azt azóta is sokan emlegetik. Leginkább azok, akik maradandó egészségkárosodást szenvedtek tőle. Az állami reakció - a monopóliumot mindig is jellemző következetességgel - annak visszaállítása volt, de azóta, hologrammos matrica ide vagy oda, mindenki kétszer meggondolja, mielőtt egy új márka után nyúl. De viszont már nem történelem, ez a jelen.

Folyt. köv.

Legközelebb a technikai fortélyokban és a receptúrában merülhet el a nyájas olvasó.

A tudnivágyóknak

 

    A járatlanok és a szakemberek számára egyaránt érdekes lehet, hogy április óta ismertek 2009 legjobb vodkái (természetesen csak orosz, ukrán, belorusz).

 

     Minden Moszkvába látogató műértőnek - így magunknak is - ajánljuk a Vodkatörténeti Múzeumot, Szentpéterváron pedig Az orosz vodka múzeumát.