Az előző rész tartalmából: megtudhattuk, miért érdekes, hogy miképp utaznak az oroszok, és mit csinálnak, ha a városon belül, vagy környékén akarnak költségtakarékosan közlekedni.

Mai posztunkban azt boncolgatjuk, hogy mit tesz az átlagos orosz ember, ha egy kicsit távolabbra van szerencséje utazni. Itt újra szót kell ejtenem a távolságokról. Ugyanis ha az orosz távolabbra utazik, akkor legtöbbször vonatra ül. De ne arra a vonatra gondoljunk, ami nálunk jár. Ha egy orosz mondjuk a Budapest-Miskolc távolságról beszélne, egy legyintéssel elintézné a dolgot. Hát oda megy „elektricska”. Ez az a vonat, ami közelre közlekedik, vagyis még ülve is ki lehet bírni a távolságot.

Mi is akkor a „pojezd”? Pojezd az amibe' tudsz aludni is. Vagyis a székek kis rafinériával ággyá alakíthatók, és az emberek szerencsésebb fele (már a jó alvók), álomra hajthatják fejüket az utazás közben. A vonatoknak legalább három osztálya van. Az első osztályon egy kupéban két ember utazik, szép nagy ágyakon, sokszor tévével és egyéb luxuscikkekkel felszerelve. A másodosztályon már három-négy ember is juthat egy kupéra (ez nem szerencse, hanem kupé-típus kérdése). A harmadosztályon pedig nincsenek kupék, és a vagonra is egy kicsit több, teltház esetén úgy ötvennégy ember jut. Ez a híres plackart. Az igazi nevük plackartnij vagon, mert plackart az a helyjegy, tehát a beszélt nyelvben teljesen hibásan használják a szakszavakat, de ez valahogy az égvilágon senkit sem érdekel.

Ezekben a vagonokban a helykihasználásnak egy igen magas fokára értek el. Az ágyak elosztása hasonló egy négyágyas-kupés rendszerhez, csak itt nincsenek falak, és hosszú ágy és a széles folyosó helyett, a folyosón hosszában még mindenhová beraktak két-két ágyat.

Plackarttal utazni elsősorban azért jó, mert a helyváltoztatásnak ez a legolcsóbb módja, és ha az embernek nincsenek túl nagy igényei egész kényelmes is. Ha mondjuk Moszkvából kedvünk támad leruccanni Szentpétervárra, nincs más dolgunk, mint megvenni a jegyet, este felülni a vonatra, befeküdni az ágyunkba, lehetőség szerint kialudni magunkat, és reggel felébredni Péterváron.

El kell ismerni, hogy a plackart okozhat meglepetéseket is. A nyugodt úthoz kell egy kis szerencse. Ha például alsó ágyunk van, szurkoljunk, hogy nehogy egy „bagoly-alkat” utazzon felettünk, akit aztán fél kettőkor úgy kell felkönyörögnünk a helyére, hogy végre lefekhessünk mi is. Ráadásul az egy légtér miatt, elég ha kettővel mellettünk horkol valaki, az is áthallatszik. (egyébként őket a legnagyobb nyugalommal fel kell szólítani a „másik oldalra fordulásra”. Már a köz érdekében) És akkor az olyan extrém esetekről nem is beszéltem, mint hogy nyugtalan állattal, vagy kisgyerekkel utazni.

Ha számszerűsíteni akarjuk, hogy mennyibe is kerül az utazás, mondjuk a Moszkva-Szentpétervár útvonalon, akkor ez az ötszáz kilométert kis szerencsével ötszáz rubelből (kb. 3600 forint) már megúszhatjuk. Nem kell csodálkozni, ha ugyanarra az útra teljesen más árat kapunk. Még az osztályokon belül is lehet eltérés abban, hogy milyen a vagon felszereltsége, mennyire új a szerelvény. Hétszáz rubelért már csili-vili környezetben utazhat az ember, és még előre be is lesz ágyazva neki.

A vonatozás fénypontja egyébként mindig a kötelező teázás. A jelenleg tizenkét rubelért (nem egészen száz forintért) adott teát egyedi pohártartós üvegbögrébe adják, melyeket amúgy sehol nem lehet kapni, de ha mégis, darabjuk négyezer forintnál kezdődik.