Minden metamorfózis ellenére a lényeg változatlan: a katonákról emlékeznek meg a mai napon. A nem hivatalosan Férfiak Napjaként is ismert ünnepen az állami vezetők és a népek koszorúznak, többek között az Ismeretlen Katona sírjánál a Kreml falánál. Este pedig a nagyvárosokban harmincszor dördülnek el a fegyverek, harmincszor lőnek fel tűzijátékot a harcban elesettek tiszteletére és az élők dicsőségére.
Ím, így szól a kánon.
Az 1917-es „forradalom” (fegyveres felkelés és puccs) után a bolsevikok harcolhattak tovább. És nem csak a fényes kommunista jövőre nem vágyó belső ellenséggel, mert már három éve lobogott – ekkorra a Szovjetunió területén is - az I. Világháború. 
A császári Németország elleni harchoz hozta létre a régi sereg szélnek eresztése után Vlagyimir Iljics Lenin, a Népbiztosok Tanácsának (HU) elnöke 1918 februárjában a Munkás-paraszt Vörös Hadsereget (HU) és a Vörös Flottát. Mindkettőbe „önkénteseket” vártak. A német, osztrák és török haderő ekkortájt tört be a Szovjetunióhoz tartozó Ukrajnába, Beloruszba, Baltikumba. Minszk elfoglalásakor aztán a kormány nyugalmat kevéssé sugározva így fordult a néphez: „Veszélyben a szocialista haza!” Február 21-án Petrográdban (Szentpétervár) megrendezték a Vörös Had
sereg Napját, amikor is több tízezer „önkéntest” gyűjtöttek össze a császáriak elleni harchoz. A dicső sereg aztán 23-án péppé verte az ellent, és 1922 óta minden évben e napon ünnepelték a Vörös Hadsereg Napját, ’45 óta pedig a Szovjet Hadsereg és a Haditengerészet Napját katonai felvonulásokkal, ünnepi pártülésekkel, miegymással. 1993 óta az Orosz Föderáció emeli a magosba az immár csak harmadrészt vöröslő lobogót a Haza Védelmezőjének Napján, 1995 óta pedig Oroszország Katonai Dicsőségének Napját is ünnepelheti a nép ezen a napon. Nyilván ebből a szemszögből szemlélik a piros betűs ünnepet az országban élő afgánok (HU), csecsenek (HU), akárcsak a tolószékes, nyomorék huszon-harmincéves veteránok is.
A császári Németország elleni harchoz hozta létre a régi sereg szélnek eresztése után Vlagyimir Iljics Lenin, a Népbiztosok Tanácsának (HU) elnöke 1918 februárjában a Munkás-paraszt Vörös Hadsereget (HU) és a Vörös Flottát. Mindkettőbe „önkénteseket” vártak. A német, osztrák és török haderő ekkortájt tört be a Szovjetunióhoz tartozó Ukrajnába, Beloruszba, Baltikumba. Minszk elfoglalásakor aztán a kormány nyugalmat kevéssé sugározva így fordult a néphez: „Veszélyben a szocialista haza!” Február 21-án Petrográdban (Szentpétervár) megrendezték a Vörös Hadsereg Napját, amikor is több tízezer „önkéntest” gyűjtöttek össze a császáriak elleni harchoz. A dicső sereg aztán 23-án péppé verte az ellent, és 1922 óta minden évben e napon ünnepelték a Vörös Hadsereg Napját, ’45 óta pedig a Szovjet Hadsereg és a Haditengerészet Napját katonai felvonulásokkal, ünnepi pártülésekkel, miegymással. 1993 óta az Orosz Föderáció emeli a magosba az immár csak harmadrészt vöröslő lobogót a Haza Védelmezőjének Napján, 1995 óta pedig Oroszország Katonai Dicsőségének Napját is ünnepelheti a nép ezen a napon. Nyilván ebből a szemszögből szemlélik a piros betűs ünnepet az országban élő afgánok (HU), csecsenek (HU), akárcsak a tolószékes, nyomorék huszon-harmincéves veteránok is. A nem hivatalos kép viszont más árnyalatokban pompázik.
Valószínűsíthető, hogy a szovjet mítoszteremtésnek vagyunk tanúi. Először is furcsa módon három évre el is feledkeztek a napról, amikor megszületett a hősi Vörös Hadsereg, és elsöpörte a piszok elnyomókat. A szovjet történelemkönyveknél megbízhatóbb források, pl. a korabeli sajtó sem emlékszik meg nagy győzelmekről 1918-ban, sőt. Maga Lenin elvtárs „Nehéz, de szükséges lecke” című írása a Pravdában az adott év február 25-én „…az ezredek kínzóan szégyenletes értesítéseiről, hogy a parancsot megtagadva nem tartják állásaikat, sőt még a narvi vonalat sem, hogy nem pusztítanak el mindent visszavonuláskor; nem is beszélve a menekülésről, a káoszról, az ügyetlenségről, a tehetetlenségről, a trehányságról.” (teljes cikk oroszul) Pontosan február 23-án foglalták el ugyanis a németek az észtországi Narva (HU) és Pszkov (EN, RU) városokat, a Vörös Hadsereg pedig harc nélkül hagyta ott állásait. Egy nappal rá pedig a Munkás-, Katonai és Paraszttanácsok Központi Végrehajtó Bizottsága elfogadta a megalázó német békeszerződést. Hab a tortán a hazánk életében is magasztos szerepet játszó Kliment Vorosilov (HU), az első szovjet marsall nyilatkozata a Pravdában 1933-ban: „… a Vörös Hadsereg ünneplésére a február 23-ai dátum megjelölése meglehetősen véletlenszerű, nehezen megmagyarázható, és nem egyezik a történelmi dátumokkal.”
