2008. január 11-én nyitották meg és április végéig látogatható a Petőfi Irodalmi Múzeumban a KÜLÖNC BOLYGÓ - VLADVISZOCKIJ 2008 című kiállítás.
A születésnap alkalmából meg is néztem magamnak a kiállításnak csak jóindulattal nevezhető szobákat. Azóta gondolkozom azon, hogy mi motiválta az alkotókat (forgatókönyvíró: Viczai Péter; rendező: Ratzky Rita; látványtervező: Kemény Gyula; asszisztens: Thuróczy Gergely), amikor kitalálták a megemlékezésnek ezt a formáját. Lehet, hogy túlzó elvárásaim vannak egy kiállítással szemben, de nem tűnik elégségesnek egy mini-emlékoltár felépítése olyan közegben, amelyik nem ismeri, nem érti, Viszockijt.
A két terem egyikében felálítottak egy videót, és azon, milyen frappáns, Viszockij-klippek, műsorok, filmrészletek mennek. A másikban Viszockij-plakátok, lemezborítók és dalszövegek (+ magyar fordításaik) váltakoznak a falakon, a terem közepén pedig egy szovjet hangulatot felidéző (?) tárgyegyüttest kötöttek Viszockij kartonplakát-lábához. Lentről orosz és magyar, ún. nagy szavak (ha jól értem, akkor ezekről énekelt a mester az alkotók szerint) figyelnek. Fentről egy vélhetően bolygóként beazonosítható, rozsdabarna gümő csüng; a kiállítás címét is meghatározó Marina Vlady idézetből tudható, hogy az orosz csillagászok által felfedezett 2374-es bolygót 1985-ben Vladviszockijnak nevezték el.
Ez mind nagyon szép, de ezzel a lenyúlt metaforával nem váltható ki a meló: valakinek, például a kiállítás tervezőinek csak el kellett volna gondolkodni azon, hogyan lehet elmondani nem-oroszoknak, olyanoknak, akiknek nem evidens Viszockij isteni mivolta, hogy a) milyen előzményekbe, hagyományokba ágyazódott; b) miben nyilvánult meg az egyedisége; c) milyen volt a hatása, hogyan élt tovább; d) és ha már Magyarországon járunk, mit tudnak, gondolnak itt róla, volt-e valamilyen hatása.
Viczai Péter Viszockij-kutató ezt a kiállítást azoknak találta ki, akik már tudják, hogy kicsoda Viszockij. Ők viszont egy lemezjátszóval jobban járnak.
A születésnap alkalmából meg is néztem magamnak a kiállításnak csak jóindulattal nevezhető szobákat. Azóta gondolkozom azon, hogy mi motiválta az alkotókat (forgatókönyvíró: Viczai Péter; rendező: Ratzky Rita; látványtervező: Kemény Gyula; asszisztens: Thuróczy Gergely), amikor kitalálták a megemlékezésnek ezt a formáját. Lehet, hogy túlzó elvárásaim vannak egy kiállítással szemben, de nem tűnik elégségesnek egy mini-emlékoltár felépítése olyan közegben, amelyik nem ismeri, nem érti, Viszockijt.
A két terem egyikében felálítottak egy videót, és azon, milyen frappáns, Viszockij-klippek, műsorok, filmrészletek mennek. A másikban Viszockij-plakátok, lemezborítók és dalszövegek (+ magyar fordításaik) váltakoznak a falakon, a terem közepén pedig egy szovjet hangulatot felidéző (?) tárgyegyüttest kötöttek Viszockij kartonplakát-lábához. Lentről orosz és magyar, ún. nagy szavak (ha jól értem, akkor ezekről énekelt a mester az alkotók szerint) figyelnek. Fentről egy vélhetően bolygóként beazonosítható, rozsdabarna gümő csüng; a kiállítás címét is meghatározó Marina Vlady idézetből tudható, hogy az orosz csillagászok által felfedezett 2374-es bolygót 1985-ben Vladviszockijnak nevezték el.
Ez mind nagyon szép, de ezzel a lenyúlt metaforával nem váltható ki a meló: valakinek, például a kiállítás tervezőinek csak el kellett volna gondolkodni azon, hogyan lehet elmondani nem-oroszoknak, olyanoknak, akiknek nem evidens Viszockij isteni mivolta, hogy a) milyen előzményekbe, hagyományokba ágyazódott; b) miben nyilvánult meg az egyedisége; c) milyen volt a hatása, hogyan élt tovább; d) és ha már Magyarországon járunk, mit tudnak, gondolnak itt róla, volt-e valamilyen hatása.
Viczai Péter Viszockij-kutató ezt a kiállítást azoknak találta ki, akik már tudják, hogy kicsoda Viszockij. Ők viszont egy lemezjátszóval jobban járnak.
