2005 óta próbálkoznak vele, idén már valóban megkerülhetetlenül identitásjelzővé emelkedett az április 24-től május 12-ig hordott György-szalag, a győzelem napi megemlékezések lassan hivatalossá váló szimbolúma. Kezdetben messziről civilnek tűnő szervezetek álltak a szalagokkal kapcsolatos akciók mögött, de aztán 2007-től Putyin és Medvegyev is viseli magán a fekete-sárga ("füst és láng") György-szalagot, idén pedig mindenki, de mindenki feketes-sárgában pompázik. A hokivilágbajnokságokon Bikov edző is viseli, így a tévénézők is beazonosíthatják: aha, ez olyan, mint az angol fociedzőknél.

Az orosz birodalmi jelképrendszerből kölcsönzött emlékmasni ügyes húzás. A 2. világháborús szovjet részvételt nem volt egyszerű az orosz identitás részévé alakítani,  sokat próbálkoztak vele az orosz politikusok, de mindig kilógott a lóláb. Bár szép hagyománya van a retusálásnak, a május 9-ei győzelem napjából nehéz kitörölni Sztálint, a kommunista pártot, meg azt az aprónak nem nevezhető különbséget, hogy nem Oroszországnak hívták a győztes országot. Minden orosz politikusnak a legkeményebb retorikai próbatétel a május 9-ei beszéd: úgy kell ezt a szovjet történetet orosznak beállítani, hogy közben ne kelljen egyrészt-másrésztezni, hiszen a nemzeti büszkeség alapkövét úgy nem lehet fényezni. A György-szalag egyszerre két szempontból is ügyes választás: a macerás nemzeti, közösségi szintről áthelyezi a hangsúlyt az egyéni, családi emlékekre (a kapcsolódó Emlékszem! Büszke vagyok! akció is ebbe az irányba visz), valamint az orosz cári időkkel kapcsolja össze a katonai hőstetteket. Az orosz birodalmi katonai kitüntetés, a Szent György-érdemérem volt a mintája a szovjet időkben a Testőrségi érdeméremnek is, ezt a folytonosságot lehetett kihasználni a fekete-sárga szalag megalkotásakor.

Még pár év és teljesen természetesnek fogjuk tekinteni ezt a szimbólumot. Sőt, csodálkozni fogunk, hogy a dokumentumfilmekben mit keres az a sok vörös zászló.