Az orosz konyha a legjobb a világon, többek között azért, mert francia. Meg még rengetegféle, a nagy szovjet fazékba annyi minden belefért, hogy felsorolni is képtelenség. Önéletrajzi elemekben bővelkedve elmesélem, Kárpátalján nőttem fel, ami azt eredményezte, hogy már az óvodában megismertem a hajdinát, iskolásként a saslikot, egyetemistaként a pelmenyit, és megszámlálhatatlan egyéb dolgot még, ami szem-szájnak ingere. Amikor a rendszerváltás közben Magyarországra költöztem, majdhogynem ezek hiányoztak a legjobban. Hosszú évek teltek el szoljankátlanul és varenyikitlenül, borscstalanul csak azért nem, mert ezt a levest hihetetlen színvonalon tudom megfőzni saját kezűleg. Majd egyszer csak megnyílt a Kis Sün étterem Budapesten, a Podmaniczky utcában – azóta már megszűnt, a Székelykapu van a helyén –, és bár nem volt túl jó, lehetett pelmenyit vásárolni lefagyasztott állapotban. Az új korszak mindazonáltal nem ekkor kezdődött – ez még csak az előszél volt –, hanem akkor, amikor az Arbat megcsinálta első boltját, majd sorban az összes többit. A még újabb meg akkor, amikor néhány hónappal ezelőtt a fóti Corában megnyílt az első Arbat-étterem is.
A start óta minimum tucatszor teszteltem az objektumot, hol helyben, hol elviteles alapon, a kezdeti hebehurgya lelkesedést békés elégedettség váltotta fel, erényei mellett már a hibáit is ismerem.
Menjünk sorjában. A fóti corás Arbat pont olyan, amilyennek egy tálcás (magyarul podnoszos) orosz étkezdének (magyarul: sztolovajának) lennie kell. Az ételeket orosz szakács készíti, a falakon megdöbbentően színes festmények láthatók, van vodka, és dohányozni sem tilos. Az egyik eladó egy katonás fehérorosz asszony – aki olykor előszeretettel macerálja a konyhai segéderőt –, a másik egy valószínűleg kárpátaljai fiatalember, neki sokat kell tanulnia, hogy összhangba kerüljön a vásárlókkal.
Az Arbatnak két vitathatatlan erőssége van: a saláták és a desszertek. A főételek között kevés a bajnok, a húsok általában nem elég puhák és omlósak, a fasírtfélék kevésbé tömörek a kelleténél. A pelmenyi mondjuk rendben van, frissen készítik, ahogy illik, a saslikot dettó. Ez utóbbit még nem ettem, egyrészt, mert érthető okokból sokat kell rá várni, másrészt, mert a Kaukázustól nyugatra nálam finomabbat úgysem csinál senki. Most jut eszembe, egyszer volt golubci, azaz töltött káposzta, megkóstoltam, ettem, rajongtam érte. A levesekkel nincs gond, igaz, én sűrűbben szeretem, annyi baj legyen.
A saláták közül legalább hármat muszáj roppant magasra emelni. Az egyik a céklás-krumplis-sárgarépás-satöbbis venyigret, a másik az olivje nevezetű orosz saláta, a harmadik a hagymás-savanykás hering, amely sokkal kevésbé savanyú, mint a megszokott lengyel vagy szlovák ruszli, sokkal ízletesebb is ennélfogva. Legalább kéthetente mindből muszáj vennem, most is van itthon venyigret és olivje. Ezek tényleg felülmúlhatatlanok.
Az imént mondtam, hogy a desszertek is kiválóak, különös tekintettel a gyeny i nocs tortára, ezt is helyben készítik természetesen, nem lehet vele betelni, a túltöltekezésnek csak az ára szab gátat. Ha már itt tartunk: 1500-2000 magyar forintból kiadósan meg lehet ebédelni-vacsorázni. Vodka nélkül, de talán még egy üveg kvászra is jut belőle.
Приятного аппетита, ahogy mondani szokás.
