Az oroszok már nincsenek a spájzban...

Kezd gyanússá válni, hogy az oroszok idén mindent megnyernek. Vasárnap a öttusa világbajnokságot.

Kb. 10 évente egyszer Budapesten rendezik az öttusa vb-t. 1954, 1969, 1979, 1989, 1999 és most 2008. Most ne arról beszéljünk, hogy először a magyarok rendezte vb-k történetében nem nyertünk érmet. Ha Horvát Viktor egészsége (az olimpia évében) nem magasabb rendű szempont, akkor meglett volna az az érem. Lehet ezt leégésnek nevezni, én inkább azt nevezném annak, ahogy az arcom és az alkarom néz ki a szurkolás után, elfelejtettem, hogy déli verőfényben veszélyes az árnyékmentes tribünökön ülni.
Hanem arról ejtsünk szót, hogy Ilja Frolov és az orosz csapat győzött. Utoljára a legendás Dmitrij Szvatkovszkij győzött orosz színekben 1995-ben. A duplázás pedig 1983-ban sikerült utoljára az oroszoknak (akkor szovjeteknek): Anatolij Sztarosztyin és a Sztarosztyin, Zinkovszkij, Haplomin felállású csapat mutatta be ezt a bravúrt. Frolov már tavaly is dobogós volt, éppen az emlegetett Horváth Viktor mögött lett második Berlinben.

Mai játékosunk bemutatása egyszerre könnyű és nehéz feladat. Könnyű azért, mert szemben mondjuk Nyeznajkával, Micimackót vagyis Vinni Puh-ot (Винни-Пух) nem kell bemutatni, mindenki ismeri. Sokan olvasták Milne klasszikusát, de még azok is akik eddig ezt nem tették meg, pontos elképzeléssel rendelkeznek Micimackó és barátai kinézetéről, hála a Disney-adaptációnak (és kb. 49 folytatásának) és a játékipar minden szegletébe beférkőző Micimackó-mániának. Mégis nehéz a dolgom, mert furcsának tűnhet a megszokottól eltérő ábrázolásmód. Hiszen a képen látható alak, akkor is Vinni puh (ejtsd Vinnyipuh), ha nem élénksárga a szőre és nincs rajta piros póló.

Már majdnem kijózanodtak az ünneplők az UEFA kupa elnyerése és hoki VB-győzelem után, amikor újabb váratlan siker lett jó ürügy baráti társaságok összejövetelére, szép tósztok elmondására és poharak sűrű emelgetésére: Gyima Bilan és érdekes csapata nagy fölénnyel megnyerte az Eurovision 2008-at, magyarul az Eurovíziós Dalfesztivált.

Orosz versenyző először nyert a versenyen, pedig 52 éve próbálkoznak ezzel, de még a nagy Pugacsovának sem sikerült (mondjuk messze fénykorán túl, 1997-ben indult, 15. helyezést ért el). Gyima Bilan címben megidézett dala + Edvin Marton hegedűkísérete és Jevgenyij Pljuscsenko olimpiai bajnok műkorcsolyázó 5x5 méteres jégmezőn előadott körbekarikázása annyira meggyőző volt, hogy  272 pontjával több, mint negyven pontot rávert a második helyezett ukrán Ani Lorakra (230 pont), a harmadik görög Kalomirának sem volt esélye (218 pont). A többiek futottak még, köztük a magyar Csézy, aki be sem jutott a döntőbe.

Vidám előzményei voltak a szerdai BL-döntőnek.

Kedden a reptéren nagyobbfajta tömeg várta a bajnokokat, mármint a hokivébé győzteseit. Volt ott minden: orosz trikolórt az extázisig lobogtató fiatalok, csasztuska-skandáló kozák együtes, katonai rezesbanda, ahogy az kell. De a  bajnokszállító gép késett. Így az időközben megérkezett, és rögvest berezelt Chelsea-szurkolók a rajongók hosszú-hosszú sorfala között menekültek a városba.
A tudosítások szerint éjszaka nem történt semmilyen komoly atrocitás, igaz, keményen készültek is rá a városban. Számítások szerint Moszkva 44,5 millió fonttal lesz gazdagabb a BL-finálét követően. A turisták pénztárcáját megcélozva a Vörös Téren focivárost építettek ki, pályával, tribünnel, legendás világsztárok és orosz öregfiúk közötti meccsekkel. A Chelsea-szurkolók Abramovicsra hivatkozva, a MU-hívek a közös vörösszín-imádatatra apellálva próbálják maguk mellé állítani az elvileg semleges orosz szurkolókat.

    Bizony-bizony, a mai napon esedékes a BL-döntő Moszkva városában (HU). A szerző, mint a sporttól viszonylag messze álló, ám a népi hagyományok iránt élénk érdeklődést mutató kontár kicsit elvonatkoztatva a gyeptől és a stadiontól bepillant a kulisszák mögé.
    Mondanunk sem kell: Oroszország futball-kultúrája is elüt valamelyest az ukrán határtól keletebbre megszokottól. No nem mintha a mi jó Fradink ne kecsegtetne a kívánt számú törött csonttal vagy megtérítetlen kárral. De minden relatív. Valljuk be: magyar népünk kispályások ezen a téren; kis ország – kis balhé. Nagy ország…
    …ezt bizonyítandó, ím, az én szigorúan elfogult besztofom az orosz szurkolók lelkesedéséből.

Bronzérem: Edzés

Az utóbbi pár hétben az átlagosnál jóval többet hallhattunk az orosz sportról. Hiszen két történelmi jelentőségű esemény is történt: először a Zenit megnyerte az UEFA-kupát, másodszor pedig Oroszország 15 év után újra világbajnok jégkorongban. Nos, közeleg a harmadik állomás, bár itt kissé módosul az oroszok szerepe. Holnap ugyanis Moszkvában rendezik meg a Bajnokok Ligája döntőjét.

A döntőt két angol csapat játssza, mégpedig a Chelsea és a Manchester United. Ez a tény mindenféle vitára adhatna okot a kontinentális futball színvonaláról, de erre inkább nem térnék ki, inkább foglalkozzunk Oroszországgal.

Két átok csapott össze: a világbajnokság mindenkori házigazdája 1986-ban győzött utoljára (a szovjetek Moszkvában), illetve Oroszország 1993 óta képtelen nyerni. Az előbbi átok erősebbnek bizonyult, pedig 3:1-re és 4:2-re a kanadaiak vezettek, de a hosszabbításban a hirtelen halált jelentő lövést Kovalcsuk eresztette kapura. A statisztikák szerelmesei csámcsogjanak az egyenlőtlen kiállítási mutatókon, vagy a meccs részletes bemutatásán, én csak annyit mondok: elképesztő meccsen megérdemelt győzelem. Lehet fanyalogni, hogy az NHL legnagyobb sztárjai éppen a döntőbejutásért küzdenek, tehát hiányoztak a vébéről, de ez ki a zsírt érdekel.
Nabokov, Szjomin, Ovecskin, Kovalcsuk és a többiek megcselekedték, amit annyian vártak tőlük: végre nem a saját sztárságukkal foglalkoztak, hanem mindent alárendeltek a csapatnak, elfogadták Bikov mester taktikai utasításait és végre örömükben sírtak a végén.