Orosz orvosoknak sikerült létrehozniuk a tökéletes vezető embrióját. A génsebészet legújabb technikai vívmányait is felhasználó kísérletüket a neves orvosi szaklap az "Archives of Internal Medicine" szerkesztője Rita F. Redberg korszakalkotónak nevezte.
Az Európában jelenleg is hatályos ember-klónozást szigorúan tiltó törvények miatt laboratórium-hajójával főleg nemzetközi vizeken hajózó ifjabb Filipp Filippovics Preobrazsenszkij professzor már több mint négy évtizede végez kutatásokat a témában. Mint mondja csapatával 2007 végére jutott el arra a szintre, hogy DNS-mintáért fordulhasson az ország első embereihez. A pletykák szerint alapvetően inkább a technikai újdonságokra fogékony Medvegyev bizonyult lelkesebbnek, ám szerencsére rövid időn belül Putyint is sikerült meggyőznie hogy országa érdekét szem előtt tarva, járuljon hozzá a kísérlethez adja hírül az ITAR-TASSZ.
A következő fázisban a tudósgárdának az volt a feladata, hogy mindkét vezető legelőnyösebb tulajdonságait hordozó génjeit egy közös DNS-be építsék, így egyesítve Putyin határozottságát, szellemességét és sportosságát Medvegyev liberalizmusával és szerénységével. Annak ellenére, hogy igen szigorú követelményeket állítottak a potenciális béranyák elé ("25 és 28 év közötti, minimum 180cm-es magasságú, PhD vagy magasabb tudományos fokozatot birtokló, bűntetlen előéletű, előnyös külsejű hölgy") százával jelentkeztek az orosz lányok.
A nemzetbiztonsági okokból meg nem nevezett hölgy ez év nyara óta hordja méhében a első klónozott emberembriót, akit több tudományos szaklap már most a 21. század legnagyobb államférfijének nevez. Ez nem is elhamarkodott ítélet, ugyanis a gyermeket születésétől fogva az angol királyi családot is megszégyenítő profi nevelésben részesítik, minden tekintetben felkészítve, hogy harminc éven belül átvegye apáitól az ország hajójának kormányzását.
Egyetlen kérdés maradt már csak nyitva, mégpedig a gyermek neve. Abban, hogy Dmitrij Vlagyimirovics Medvetyinnek, vagy Vlagyimir Dmitrijovics Pugyevnek hívják Oroszország következő államfőjét nincs egyetértés. Az ORT televíziós-csatorna viszont már lefoglalta a jogokat, hogy az orosz televíziózás történetének legnagyobb szavazós műsorát megrendezve dőljön el a kérdés.