Mivel magyarázható az oroszok kivételes vonzódása a széphez, a luxushoz? A kifogástalan megjelenés és a legeslegutolsó divat szerinti pompázatos ruhaköltemények nem csak a felső réteg képviselőin figyelhetők meg, hanem a fizetéstől fizetésig élő hölgyek nemes márkákat felvonultató szépészeti arzenáljában is. A minőség, a márkahűség mindenek előtt, az „inkább egy legyen, de az jó minőségű” filozófia érvényesülése a társadalom szinte minden rétegénél megfigyelhető. Hogy mi a keleti blokk és azon belül különösen az orosz hölgyek, urak titka? Nos a találgatások messzire vezetnek.

 

Nézzük csak az egyre távolodó közelmúltat. A kommunista-szocialista esztétika elvárásai kizárták a luxust, hiszen az uralkodó munkásosztály nem feledhette gyökereit, olcsó, egyszerű szövetekből ontották magukból a sztenderdizált divatot a varróüzemek. Ehhez képest az orosz nő találékonysága színesítette a divatot, a nyugati szeleket idéző, a normán nem túllengő kreációk vonultak fel a szocialista utcákon, melyek egyenest az otthoni varrógépen keltek életre. Az iskolákban hordott kötelező egyenruha, valamint az oly sok munkahelyen megkövetelt munkaruha rányomta bélyegét az öltözködési szokásokra, a sokszor hordott, szinte az unalomig elnyűtt ruhadarabok főszereplésére. Mily édes dolog volt levetni az uniformist és valami pompázatosan csodálatosban megjelenni egy-egy eseményen, legyen az színház, vasárnapi séta, avagy múzeumi látogatás. Ki ne emlékezne a váltócipőre, amit a téli locspocsban végig gázoló csizma után húz az ember a lábára, hogy az alkalmi viselethez megfelelő lábbeliben lépjen színre? Meg a ruhatárban leadott nejlonzacsira a belecsomagolt hólétől csatakos csizmával. 

No, de kanyarodjunk vissza a luxus iránti szenvedélyhez, aminek gyökerei messze-messze a cári időkbe nyúlnak vissza, azt mondják, hogy az oroszok az olaszokhoz hasonlóan történelmileg vonzódnak a magasröptű, drága csillogás-villogáshoz. Hiába a munkásesztétika egyhangúsága, az egyszerűség, a funkcionalitás és banalitás kényszerzubbonya, az extravagancia és a divat feltétlen tisztelete nem csupán egy-egy különc, vagy társadalmi réteg sajátja.

A divat, mint iparág hosszú utat járt be a posztszovjet Oroszországban, a vasfüggöny leomlása és a piaci liberalizáció teret nyújtottak a felnövekvő új generáció számára. A nyugat termékei természetesen beszivárogtak már a hetvenes években is, de ez leginkább a jugoszláv, a csehszlovák és a román textilipar remekeit jelentette, persze borsos áron hozzá lehetett jutni egy-egy örökdarab olasz vagy francia gönchöz, parfümhöz, kozmetikumhoz is. A határok megnyitása, a kilencvenes évek eredeti tőkefelhalmozás miliője remek táptalajul szolgált a legújabb nyugati trendek alapos megismeréséhez. A tehetségesebbek és szerencsésebbek az oligarchák bázisán fogtak vállalkozásba.

A kilencvenes évek a divattervezés terén is változást hoztak, belátva, hogy a divat nem (csak) művészet, hanem remek üzleti vállalkozás hordható és a középosztály igényeit (is) kielégítő label-ek, üzletek jöttek létre. Az orosz piac széles, csupán jólcsengővé kell tenni az adott márkát, be kell vezetni a szinte lekörözhetetlen tiszteletnek örvendő nagyok közé (Cavalli, Versace, Gucci, Armani, stb.). A tengerentúlon is szép sikereket érnek el az orosz tervezők, az ifjabbak pedig külföldön, Londonban, Párizsban, Milánóban szívják magukba a tudományt és a nyugati trendeket.

Oroszországban a textilipar maradványai megfelelő bázist nyújtanak, van képzett munkaerő, jó, megbízható varrónők, ősi textilgyárak, szép, hosszúlábú lányok, no és ugyan a válságban kissé megrozzant, de dúskáló és költeni akaró oligarchák: minden adott a sikerhez.

Új sorozatukban a tervezők, modellek és üzletházak világát térképezzük fel Oroszországon innen és túl.