Az elmúlt két-három héten felettébb sokat lehetett hallani Minszk és Moszkva mind gyakoribb összezördüléseiről. Volt szó hitelről, tejről, sörről és gázról, hogy szigorúan kövessük az események menetét. E posztban igyekszem a teljesség igénye nélkül végigszaladni az egyes balhékon, láncra fűzni őket és meglátni mi sül ki mindebből.
Hitel nem kell, de pénzt adhatnátok
Május 28-án kezdődtek a gondok az Orosz-Belorusz csúszon. Nehéz megmondani mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás, mindenesetre a tények a következők. Minszk rubelben nem fogadta el a szokásos 500millió dolláros orosz kölcsönt. Ennek okát a Kudrin meggondolatlan szavai okozta lelki bántalommal magyarázták, hiszen a pénzügyminiszter azt merészelte kijelenteni, hogy Fehéroroszország jelenlegi „válság-ellenes” intézkedéseivel jó ha év végéig kihúzza államcsőd nélkül. Persze Kudrin állítja, markáns véleményének miértje Minszk irreális elképzelésében keresendő, mely szerint jobban szeretnék a fenti összeget dollárban a számlájukon látni. Mindenesetre Lukasenko nagyközönség előtt bejelentette, hogy szakít Moszkvával, és új stratégiai partnert keresnek maguknak. A jelölt Kazahsztán.
Tejháború
Kicsit több mint egy héttel később június 8-án, az eddig kevésbé ismert, ám a napokban fontos politikai döntéseket hozó végrehajtó Gennagyij Onyiscsenko tisztifőorvos, a Roszpotrebnadzor feje betiltotta 499 belorusz tejtermék bevitelét Oroszországba. Ez komolyabb fricska annál, mint aminek először tűnik, ugyanis a fehérorosz tejipar nagy erőkkel képviseli magát az orosz piacon. (Ez egyébként az orosz konkurencia szerint nem a kiváló belorusz teheneknek, hanem az állami kedvezmények miatt a piacinál kedvezőbb árnak köszönhető.) A becslések szerint éves szinten ez olyan egymilliárd dolláros kiesést jelentene a fehérorosz államnak, tehát komoly érvágásról van szó. Az Orosz Fogyasztói Főfelügyelet hivatalos indoklása egyébként az, hogy a belorusz termelők nem újították meg a dokumentumaikat a 2008 decemberében hatályba lépett új orosz „tejtörvényeknek” megfelelően.
Felvetül a kérdés, hogy vajon miért pont most került a felszínre ez az ügy, ami különösen annak a fényében mókás, hogy Lukasenko reakcióira a Kreml többször is azzal reagált, hogy ne tessék átpolitizálni ezt a tisztán gazdasági kérdést. Persze aztán meglehet, hogy amúgy is most robbant volna ki ez a vita, nem tudom, hogy mivel teltek Onyiscsenko napjai az elmúlt fél évben, de a helyzet mindenesetre gyanús.
Bevágta a durcit
Mivel a fenti probléma megoldása nem haladt valami fényesen (többek között Onyiscsenko lényegében hazazavart egy belorusz problémamegoldó-küldöttséget, mondván az nem legitim), Minszk különféle válaszlépéseken törte a fejét. Első körben Lukasenko nem jelent meg június 14-én a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének moszkvai nagygyűlésén. Hiszen „nem lehet úgy egy ország biztonságáról beszélni, ha közben gazdasági nyomás alá van helyezve”. Sajnos az orosz Külügyminisztérium nem volt túl megértő, és közölte, hogy a gazdasági problémákkal tessék békén hagyni a biztonságpolitikát, annak megvannak a saját kis fórumai. Ezért hát nem találtak értő fülekre Minszk abbéli aggályai, hogy a nélküle hozott stratégia döntések legitimitása megkérdőjelezhető.
Sörpuccs
Összeült hát a fehérorosz biztonsági tanács, B tervet kovácsolni a barátságtalan orosz intézkedések ellen. Ennek eredményeképpen 17-én reggel kilenckor megerősítették a vámellenőrzést a belorusz-orosz határon, mondván ezt az intézkedést az orosz sörcsempészek ellen kellett bevezetni. (Gyanúra ad okot az a tény, hogy bár valószerűtlen, hogy a nép csökkentette volna sör-fogyasztását, az utóbbi években jelentősen visszaesett az országba hivatalosan beszállított sör mennyisége. )
Tejbéke! Gázháború?
Csütörtökön, 18-án végre lezárulni látszik a tejmizéria. A két ország mezőgazdasági miniszterei illetve Onyiscsenko közös megegyezésre jutottak, melynek értelmében már aznap megindulhattak a szállítások, amennyiben a belorusz kereskedők megígérik, hogy megújítják az engedélyeket, de izibe'. Ám ennek az ügynek a megoldása korántsem jelenti azt, hogy enyhülés mutatkozna a kétoldalú kapcsolatokban. Sőt.
Amellett, hogy belorusz részről a vámellenőrzés egyelőre marad, Moszkva csatába állította a nehézfegyverzetét. A Gazprom ugyanis udvariasan felszólította a Beltranszgaz-t, hogy legyen szíves és mihamarább törlessze a potom 230millió dolláros adósságát. Történt ugyanis, hogy a fehéroroszok hatvan dollárocskával kevesebbet fizettek ezer köbméterenként, mint amennyit a Gazprom felszámolt. Hogy Lukasenko és Medvegyev tényleg megállapodtak-e szóban a kedvezményről, valószínűleg örökre talány marad. De ha igen, akkor a beloruszok sajnálhatják, hogy nem vetették azt papírra.
Bár a szakértők szerint Minszknek azért attól nem kell tartania, hogy - mint az ukránok esetében - Moszkva nemes egyszerűséggel elzárja a csapokat, a helyzet elmérgesedéséből egyik félnek sem származhat túl sok előnye.
Minden baj forrása…
Ezegyszer sajnos nem annyira egyszerű a helyzet, hogy a gyengébbik nemre kenjük a felelősséget. Moszkva és Minszk távolodására több okot is találhatunk.
Az egyik lehet az, hogy miután hosszas viták után, Beloruszt is felvették a Keleti Partnerség országai közé, Lukasenko kacsingat a nyugat felé. Bár az EU elviekben szívesen támogatná is az országot, ezzel vannak némi problémák. Egyfelől a válság miatt tényleg vacak helyzetbe került országnak szüksége van a külföldi támogatásokra, márpedig a túléléséhez szükséges pénzeket jelenleg egyedül Moszkvától várhatja. Másfelől pedig ahhoz, hogy Fehéroroszország komolyan az EU stratégiai partnerévé válhasson, Brüsszel komoly demokratikus reformokat vár el, márpedig ezek aligha hajtanák Alekszandr „Európa utolsó diktátora” Lukasenko malmára a vizet.
Moszkvának egyébként is van miért haragudnia Minszkre. Annak ellenére, hogy lényegében évek óta a kitartottja az ország, Lukasenko például ígéretével ellentétben nem ismerte el Dél-Oszétia és Abházia függetlenségét. Ugyanakkor a fehéroroszoknak meg abban igazuk van, hogy nem túl tetszetős a „szaladjide-szaladjoda kistestvér szerepe”.
Válság, fáradékonyság, stressz
Érdekes, hogy az amúgy temperamentumos Putyin az elmúlt hetekben felettébb nyugodtan reagál a fejleményekre. Kijelentette, hogy mivel kétség sem fér Oroszország igazához a tejkonfliktusban, megértőbbnek (hmm.. leereszkedőbbnek?) kell lenni a belorusz féllel szemben. És bár az, hogy Minszk túlságosan átpolitizálja a kérdéseket (bagoly mondja?), „nem helyes, de megsértődni nem kell. Válság… fáradékonyság… stressz… Nekünk magunknak is óvatosabbaknak kell lennünk a kijelentéseinkben.”. Csak azt tudnám, Vlagyimir Vlagyimirovics mióta tetszeleg ebben a bölcs nagypapa szerepben.
Konklúzió
Egyelőre valószínűleg még nem kell attól tartani, hogy a két ország végleg szakít egymással. A helyzet emlékeztet egy „baráti” gyáva nyúl játékra (avagy chiken game-re), és bár a szakértők szerint kölcsönös meghátrálással fog végződni az incidens-sorozat, kérdés, hogy mindenki időben ki tud-e ugrani az autóból.