Idén sem rendezhették meg a toleranciára, a másság elfogadására buzdító felvonulást a melegek érdekeit védő aktivisták Moszkvában. Az évek óta polgármesterként regnáló Luzskov szerint egyrészt, mert a „társadalmi morál” gyomra nem venné be másrészt, mert a szélsőséges csoportok szétvernék a felvonulást, azaz sem a főváros, sem az Orosz Állam nem lenne hajlandó képes megfelelő védelmet biztosítani számukra. Így értelmezik a kisebbségek védelmét, a keresztény, ifjúsági és veterán (!) szervezetek morális meggyőződésével szemben.
A melegek felvonulását, a Gay Pride (parade) nevű rendezvényt, évek óta nem lehet hivatalosan megtartani az orosz fővárosban. Az esemény leginkább a pravoszláv szélsőségesek kedélyeit borzolja a tettlegességig, a politika pedig leginkább a széles szavazói bázis megtartása érdekében a legkisebb ellenállás felé mozdul.
Az LGBT aktivisták és a moszkvai vezetés közötti huzavona régre tekint vissza, először nyolc évvel ezelőtt szembesültek a hatóságok ellenállásával (az állampolgárok vallási érzelmeire hivatkozva). A felvonulás engedélyezésének megtagadása miatt több ízben is tettek feljelentést alkotmány- és törvényellenességre hivatkozva, azonban a bíróság rendszeresen helyben hagyja a tiltást.
A legnagyobb port a 2006-os engedélynélküli felvonulás kavarta. Május 27-én, a homoszexualitást büntető törvény eltörlésének napján, csendes tüntetést terveztek a Gay Russia aktivistái. Mintegy kétszáz fős tömeg gyűlt össze a Duma épülete előtt. A felvonulást a radikális nacionalista szkinhedek és pravoszláv radikálisok akadályozták meg, végül a rendőrség speciális egysége lépett közbe (OMON) összesen 120 főt állítottak elő.
2007-ben Alekszejev LGBT aktivista biztosra ment, ezúttal fórum alakult a gay parade szervezésére, melynek több melegjogi szervezet is tagja lett. A nemzetközi nyomást azonban felülírta az erőteljes belpolitikai. A pravoszláv egyház fellépése, a politikai tőkét kovácsoló képviselők tiltakozása, valamint Putyin ugyan nem egyértelműen rosszalló (hiszen ezt a nemzetközi nyomás nem tette volna lehetővé), de a homoszexualitást demográfiai problémának tekintő álláspontja következményeként a moszkvai hatóságok a felvonulást ismét nem engedélyezték. Az engedély nélkül megtartott gyülekezés (ezúttal felvonulás a toleranciáért néven) az ellentüntetőkkel való összecsapásban végződött, több külföldi aktivistát, valamint az amerikai lemezfelvételükről hazalátogatott Tatu lányokat is atrocitás ért. A rendőri brutalitás és a szélsőségesek agresszív fellépése nemzetközi vihart kavart, több európai nagyváros polgármestere, az Európa Tanács, Human Rights Watch, a Helsinki Bizottság is elmarasztalta Oroszországot.
A belföldi sajtó meglehetősen ellentmondásosan tálalta az eseményeket, az összecsapásokért elsősorban a tüntetőket okolták. Annak bizonyítására, hogy békés felvonulás keretében szeretnének kiállni jogaikért (és hogy végre valóban felvonulhassanak) 2008-ban az aktivisták kijátszották az ellentüntetőket, és végül nem a várt helyen vonultak fel kb. negyvenen. Ez évben nem történt atrocitás.
Idén május 16-ra, az Euróvízió dalfesztivál idejére, időzített ezúttal minden szláv felvonulása néven szervezett megmozdulást a rendőrök szinte pillanatok alatt feloszlatták. Hogy miért pont az Euróvízió? Egyesek szerint azért, mert a dalfesztivál a melegek fesztiválja mind a zeneszámok, mind az előadók tekintetében, másrészt remek alkalom a nemzetközi figyelem felkeltésére.
Az Európa Tanács Miniszterek Tanácsának elnöke állásfoglalása szerint a gyülekezési jog nem csorbulhat amiatt, hogy a társadalom egy részénél heves ellenérzést válthat ki az adott csoport. Az engedély nélküli tüntetést szervezőket, akik az összeurópai média kereszttüzében hívták fel magukra, de leginkább az orosz hatóságok eljárására a figyelmet, szépen „összefogdosták” majd „elszállították” a helyszínről nehogy az ellendemonstrálókat felbőszítsék.
Kelet-Európában a rendszerváltásnak, Oroszországban Jelcinnek köszönhető a szodoma törvény, azaz a homoszexuálisok büntethetőségének eltörlése. A mai politikai vezetés gyakorlatilag a Nyugat nyomásának tudja be a törvény eltörlését, hogy a sorozatos tiltások, valamint az agresszív fellépések tűrésének a legitimitás látszatát adják. A homoszexualitás tabu, hálószobai titok, semmiképpen sem emelendő politikai szintre. Hogy mit gondol az „átlagember”? Talán azt, hogy azok ott Moszkvában már jó dolgukban nem tudják, mihez kezdjenek, és azt, hogy a Nyugat erőlteti rá Oroszország anyácskára a melegeket.
A Human Rights Watch legutóbbi jelentése szerint a sorozatos kudarcok hátterében többek közt az emberi jogok védelmét, előmozdítását szorgalmazó bázis, költségvetéssel rendelkező szervezetek hiánya/ gyengesége áll.
Jogi háttér:
http://gayrussia.ru/right/detail.php?ID=2808