Az utóbbi három-négy napban rengeteg különböző hírt, pletykát, elméletet lehetett hallani arról, hogy az orosz Szurgutnyeftyegaz megvette az osztrák OMV-től annak 21%-os Mol részesedését. Ráadásul a folyó piaci árnak a 1,9-szeresét fizették érte. Ezek a tények már alapjában elég nagy riadalomra adtak okot, de ha még azt is bele próbáljuk kalkulálni, hogy egy kormány-válság kellős közepén ülünk, minden készen áll, szebbnél szebb összeesküvés-elméletek gyártására. Arra, hogy az így keletkezett káoszban lámpást gyújtsak, meg se próbálkozok. Főleg azért, mert nekem sincsenek belső forrásaim (pedig kérdeztem is múltkor a villásreggelinél, hogy „Te Vologya, akkor most mégis a tiéd az a 37%, vagy sem”). Amit tehetek az egy könnyed séta az egyes elméletek útvesztőiben.

Mindenek előtt pár szót azért illik ejteni a Szurgutnyeftyegaz-ról, bár nincs kétségem, hogy mindenkinek már a fülén folyik ki. A Szurgut vezetője Vlagyimir Bogdanov menő olajipari mérnök, a becsületes melós ideáltípusa. Több mint 25 éve áll a vállalat élén, de az ez alatt összeszedett hatalmas(nak mondott) vagyon nem szállt a fejébe, máig a jeges Szibériában, mi több egy nyolcvan négyzetméteres panellakásban él. Üzletpolitikája, egészen az utóbbi napokig meglehetősen egyszerű volt. „Itt a sok olaj, lefúrunk, felhozzuk, esetleg egy kicsit feldolgozzuk, és eladjuk.” Az eredmény: Oroszország negyedik legnagyobb olajcége az egyetlen, amelyet nem hozott nehéz helyzetbe a válság. Friss források szerint, 2008 negyedik negyedévében az egy évvel azelőttihez képest 62%-kal növelte nyereségét – ami így 989,76 milliárd forintot tett ki. És ez a vállalat most úgy döntött, hogy élete első külföldi beruházásaként megveszi az említett Mol-csomagot.

Valljuk be, ennek hallatára a legtöbb ember ereiben megfagyott a vér. Lelki szemeik előtt Vlagyimir Bogdanov (aki technikai okok miatt meglehetősen hasonlít Nyikolaj Valujevre, a legfélelmetesebb ismert oroszra) a fejein kibúvó szarvacskákkal gonosz mosollyal ráz kezet Putyinnal Magyarország teteme fölött. Persze én nem mondom, hogy az egész elmélet baromság, és a Kreml, vagy a Gazprom nem szerezné meg szívesen kedvenc olajcégünk többségi részesedését, kontrollálva ezáltal a kis hazánkon keresztül futó vezetékeket, ugyanakkor érdemes kicsit lehiggadva végiggondolni a dolgot. Volt már rá példa, hogy a Mol-t megpróbálták felvásárolni (akkor is nagy riadalom volt szó se róla), és akkor se sikerült. Az osztrák „gyarmatosítást” elkerülendő ugyanis széles konszenzussal a parlament elfogadta a „lex Mol”-t, amely értelmében a Mol alapszabálya 10%-ban maximalizálja az egy részvényes által gyakorolható szavazati jogot. Márpedig ez a törvény a mai napig életben van. (Izgalmas probléma, hogy mi lenne akkor, ha az öt legnagyobb orosz olajcég rámozdulna a Mol-ra, megfelelő részesedéseket szerezve. Na nem mintha ötleteket szeretnék adni.) Ráadásul a piacon felvásárolni 20%-okat egy Molból nem egyszerű feladat. Szerintem ez egyébként egy racionális magyarázata lehet annak, hogy miért fizetett a piaci árnál többet a Szurgut. Az OMV-nek körülbelül ennyibe fájt az, hogy bepróbálkozott a Mol-nál. Ennyiért volt hajlandó megválni részesedésétől, a Szurgut pedig úgy gondolta, hogy ennyit nekik megér a dolog. Az összeg a cég 15milliárd dolláros szabadtőkéjéhez képest nem eget rengető. 

Felvetődik a kérdés, hogy mégis mi a Szurgut célja a vásárlással. Nos egy képzeletbeli skálán elhelyezve a legkisebb szerepvállalástól a legnagyobb felé haladva az első az egyszerű pénzügyi befektető szerepe. Ez a Mol vezetésének pillanatnyilag hivatalos álláspontja, ám valljuk be, nem túl reális lehetőség. (Mentségükre legyen szólva valószínűleg nem is gondolják komolyan.) A második - meglehetősen békés - verzió szerint a Szurgutot zavarja az a tény, hogy csak 30-35%-át tudja feldolgozni az általa kinyert nyersanyagnak. Ezen kíván változtatni úgy, hogy kihasználja a Mol nagy feldolgozó-kapacitását.

Itt szúrnám közbe azt, amiről nagyon kevés szó esik manapság, mégpedig, hogy a Szurguttal való együttműködésből akár jól is kijöhet a Mol. A magyar társaságnak ugyanis köztudottan vannak érdekeltségei Oroszországban, így ha együttműködik a Szurguttal, ez egyfajta biztosíték lehet arra, hogy az oroszok ne bántsák a Mol nyersanyaglelő-helyeit, sőt akár egy további terjeszkedéshez is jó kiindulópontot jelenthet.

Ha ennél is tovább megyünk és feltesszük, hogy a Szurgut nem tartja be a szavát, és nem elégszik meg a 30% körüli részesedéssel, sőt mi több, ha a Rosznyefty is hazudna, és bekebelezi a Szurgutot, akkor aztán kezdhetünk aggódni vezetékeink hazai tulajdonban maradásáért. Ekkor aztán elkezdhetünk összeesküvés elméleteket gyártani, amiknek valami valóságalapjuk mindig van, de én azért szkeptikusan viszonyulok hozzájuk.

Ha már idáig elértünk akkor nehéz megkerülni azt a tényt, hogy mindez a miniszterelnök lemondása után pár nappal történik. Véletlen egybeesésnek nevezni az eseményeket nehéz, ugyanakkor nekem az „amíg Gyurcsány van hatalmon, gyorsan lebonyolítjuk az ügyletet” teóriával kapcsolatban felmerül egy-két kérdésem. Először is, ha tényleg ennyire félnek a Fidesztől Moszkvában (avagy Szurgutban), akkor miért nem néztek volna utána annak, hogy mennyi időbe telik új miniszterelnököt választani ennek az országnak az élére. Tudtommal legalább két és fél hónap. Tehát ha mindez a választások előtt két nappal történik, akkor sokkal erősebb érv lenne, de így én nem tartom annak. A másik, hogy mit tudna a Fidesz csinálni kormányon a Szurgut ellen? Nyilvánvalóan a térnyerését nem nézné jó szemmel, sőt foggal-körömmel harcolna ellene, de én nem ismerek olyan eszközt, amivel megakadályozhatná, hogy az OMV eladja a részesedését akinek akarja. Kivéve, ha jobb árat kínálna, de erre a jelenlegi helyzetben kevés az esély. Tehát én azt mondom, hogy ebben nincs nagy szerepe Gyurcsánynak, hagyjuk békén, kapott amúgy is eleget (amikor volt miért). Aztán ha mégis a Schröder-modell lép életbe a Prodi-modell helyett (gy.k. Gyurcsány Déli-áramlat  nagyfejes lesz), akkor majd megkövetem magam.

Végül lássuk, az utolsó és egyben legnehezebb problémakört. A Szurgutnyeftyegaz tulajdonosi köre nem „túl” átlátható, ergo fennáll a veszélye, hogy mindenféle bűnözők, és drogbárók vették be magukat a Molba. (A legrémesebb verzió szerint egyenesen Putyiné a tisztázatlan hányad, de ebbe jobb bele sem gondolni.) Amit tudunk, és már említettem, hogy a Szurgut vezetése egy kommunista időkből ottmaradt, konzervatív üzletpolitikát folytató bagázs, akikből sokan nem nézik ki annak a képességét, hogy külföldi befektetéseket működtessenek. Ez esetben fel kell tételeznünk, hogy a Szurgut valójában más nevében járt el. Mivel azonban erről semmit nem tudunk, azon túlmenő következtetéseket, hogy még a fenti találgatásoknak sincs sok értelmük nem tudunk levonni.