A napokban volt húsz éve, hogy az oroszok (szovjetek) - vert kutyaként - kivonultak Afganisztánból. A Szovjetunió történetének egyik legnagyobb kudarca óvatos becslések szerint is legalább tizennégyezer szovjet katona életét követelte. Közvélemény kutatások szerint az oroszok több mint fele (58%) gondolja úgy, hogy nem feltétlenül lett volna szükség a háborúra, és az emberek majdnem fele (47%) szerint egyenesen politikai kalandorság volt Afganisztán megszállása. Ennek ellenére manapság mégsem csak az évforduló miatti megemlékezések, vagy a máig meg nem talált 270 orosz katona miatt kerül szóba az ország. Obama, az USA új elnöke ugyanis Afganisztánt választotta főellenségnek, és ehhez szívesen venné az orosz segítséget is.
Úgy látszik, bizonyos fokú együttműködésre a Kreml hajlandó. Moszkvának érdeke is az ország kapcsolatainak a javítása az USA-val illetve a NATO-val, hiszen azok a nyári grúz-orosz konfliktus után eléggé fagyossá váltak. A jelek szerint tehát Oroszország hajlandó megállapodni arról Amerikával, hogy nem katonai jellegű javakat szállítsanak a térségbe az országon keresztül. Sőt mi több, ehhez akár a saját katonai szállító-repülőgépeit is hajlandó felajánlani. Persze elemzők szeretik felhívni a figyelmet, hogy azon túl, hogy ez egyfajta gesztus Moszkva részéről, ugyanúgy érdeke neki is az afgán szélsőségek megfékezése.
Annál is inkább, mert az Obama-adminisztráció nyitása, és az erre kedvesen bólogató orosz diplomaták ellenére továbbra sem felhőtlen a viszony. Vegyük csak például azt a tényt, hogy a Kreml gyakorlatilag megvásárolta a kirgiz Manasz katonai tábort. (Valójában „véletlenül” éppen mostanság lett beígérve kétmilliárd dollárnyi orosz segítség 
Kirgizisztánnak, ahol folyó hó 19-én a parlament meg is szavazta a támaszpont bezárását.) Ez pedig igen érzékenyen érinti a Pentagont, hiszen a Közel-Keleten ez volt az egyetlen bázis, ahonnan baj nélkül lehetett szállítani az utánpótlást Afganisztánba. A Pakisztán felőli vonalakat ugyanis az utóbbi időben erősen támadták a tálibok.
Érdekesek még azok az értesülések, melyek szerint Moszkva vissza nem térítendő támogatást nyújt Kabulnak, méghozzá különböző harci felszerelések; helikopterek, teherautók, gyalogsági harckocsik és lőfegyverek formájában. Ez akár sérthetné is az USA érdekeit, ha éppen nem lennének rászorulva a legapróbb segítségre is. De mivel a helyzet pont így áll, ezzel Washington vállán talán valamelyest könnyebb lesz a teher, Kabul csökkentheti kiszolgáltatottságát Washingtonnak, Moszkva pedig növelheti befolyását a térségben. Mindenki boldog. Vagy mégse?
Felmerül a kérdés, hogy a küldött katonai felszerelés esetleges meghibásodásának javítását, vagy egyszerű karbantartását ki fogja végezni. Mert bár az orosz diplomaták szerint orosz katona nem lép Afganisztán földjére - a nép emlékezetében még túl élesen él a tíz éves véres háború - az idegen országba küldött technika javítására bevett szokás honi szakértőket küldeni. Hacsak az afgánok nem született hadmérnökök.
Összefoglalva látszik, hogy a Kreml legalább három érdek mentén folytat politikát. Igyekszik javítani kapcsolatain az USA-val és a NATO-val, ám eközben növelné a térségben saját, és csökkentené az amerikai befolyást. Ez persze a fenti két szereplőt aggasztja. Kérdés, hogy lehetséges-e hosszútávon, hogy a kecske is jóllakjon, és a káposzta is megmaradjon.
