…mert a többség egyszer kijön. És akikre a „viharos ’90-es években” csapták rá a rácsot példának okáért kimagyarázott gyilkosságért, védőpénzek kizsarolásáért, rablásért, azok a következő két-három évben visszaszivárognak a polgári életbe. És visszahozhatják a már említett ’90-es évek paráját.
’90
A szétdőlő Szovjetunióban ki-ki ott kereste a betevőt, ahol tudta. Az addig kicsiben játszó alvilági bandák kihasználva a nagybirodalmi káoszt felosztották egymás között a városokat, kerületeket, és – lévén nem tárgyalásos úton keresték a közös nevezőt – lassan megszokottá vált egy-egy éjszakába eresztett géppisztolysorozat, a magányos durranásokról nem is szólva. Az illetékeseket könnyen be is lehetett mérni: Adidas-ruci, sportcipő, kilós aranylánc, baseball-ütő, TT-pisztoly, drága autók sötétített ablakkal. A minta nyilván rávezet mindenkit a követendő példára.
Nem a folyamat elemzése a feladatunk; tény, hogy a szervezett bűnözés ellen létrehozott osztályok és a különleges egységek végül többé-kevésbé konszolidálták a neo-vállalkozókat. Itt a történelemóra vége.
Gebasz.
De csak nem gondolhatták komolyan, hogy tíz-húsz év után Iván Petrovics géplakatos (akinek alakját ihlethetné például a februárban lekapcsolt Szemjon Mogiljevics (HU) is), akit egy ötszobás lakásból, három luxusautó, némi megtakarítás és folyó üzletek mellől vittek el, kiszabadulván megpróbál géplakatosként elhelyezkedni. Inkább gondolhatták, hogy hol van az még...! Hát itt.
…és itt vannak a félbemaradt üzletek, meg a hamar betöltött űr helye abban a BM adatai szerint is 450 nagyobb bűnszervezetből és 12 ezer emberből álló alvilági szférában. Ez az utóbbi évtizedek alatt ki is forrt; nem divat és nem is kifizetődő már robbantani. Annál inkább a gazdaság, a befektetés, a jogi háttér. De vajh' mit tesz az Afganisztánt vagy Csecsenföldet megjárt, öt+1 kontroll-lövéshez, gránáthoz szokott Iván Petrovics, amikor az időközben elpuhult egykori üzlettársai vagy jogutódjaik megpaskolják a vállát, majd a security-vel kipaterolják a tárgyalóból? Csak nem kibiztosít, céloz, lő…?
No meg ott vannak a kiskaliberű kollegák, a tömeg. Rájuk kenőpénz és bevédés híján egyértelműen rábizonyították, amit lehetett: rablást, garázdaságot, gondatlanságból elkövetett emberölést. Ők ki sem másztak a sárból, és tizen-év börtön után már végképp nincs rá esélyük. Ott folytatják, ahol abbahagyták.
Kinek gebasz?
Elsősorban – minő demagógia! - a polgári lakosságnak. Mert a szabadra kidobottak többsége bizony akarva-akaratlanul fel fogja venni az egykoron elejtett szálakat, legalábbis azért, hogy elvarrja. Sok emberjogi aktivista nyilván felhördül, hogy ez előítélet, de sajnos UTÓítéletről van szó; az 1917-es és főként az 1953-as tömeges amnesztia (RU) meg is mutatta, mekkorát sodor egy ilyen hullám. Az utóbbit bő egy hónappal részint vissza is vonták (egy rossz lépésért visszazárták a delikvenst). Hogy mit érnek a megelőző intézkedések, a menhelyek, a munkalehetőségek, a szigorú felügyelet vagy éppen az ingyenes gyógykezelés (amely fogalom elég homályos, mert alapvetően ingyenes Oroszországban, a gyakorlatban azonban a kötést nem cserélik ki, ha nem fizetsz), azt megmutatja az idő. De a jelenleg tűrhető és mára megszokott közbiztonság nagyon zuhan, erre mérget vehetünk.
Előttünk van továbbá a szabadláb klasszikus vonzata. Tegye fel a kezét, aki látott már gengszterfilmet. Na ugye, hogy a rendőrök és az elfogulatlan igazságszolgáltatás tevékeny résztvevői kezdhetik magukat kényelmetlenül érezni. A rend sok őre annál is inkább csecsemő-módra alhat (konkrétan egész éjjel sír, kétszer bepisil és egyszer bekakil), hogy nem egyen van mit leverni (HU).
Üzleti tanácsadás.
Ha én történetesen az utóbbi évtizedekben meggazdagott orosz üzletember volnék, a következőkbe invesztálnék: gázspray, golyóálló mellény, baseballütő-gyártás és forgalmazás, biztonságtechnika, lőfegyveripar…
