A minap nyaralásomból hazatérve igyekeztem behozni elmaradásomat a hírek terén. Szorgalmasan böngésztem hát a neten, és beleütköztem az orosz-grúz konfliktus legmeghökkentőbb magyarázatába, mellyel az elmúlt két hét során találkoztam. Az index „Ez Putyin háborúja” című cikke ugyanis közli, Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök személyes érdekei miatt robbant ki a háború.
Mivan? Lehet ezt komolyan gondolni? „Putyin (…) most pedig a grúz háborúval biztosíthatja, hogy visszalépése ellenére is ő maradjon a főnök Oroszországban.” De kérdem én, miért lenne ilyesmire szüksége Putyinnak? Putyin magasan az ország legnépszerűbb politikusa. Bizalmi indexe 2006 vége óta stabilan 65% felett van. Ez év eleje óta ez az érték 70%. Nincs oka tartania Medvegyevtől, hiszen benne csak a válaszadók 48-53%-a bízik meg egyértelműen. Mondanom se kell, az ország többi politikusa a nyomukba se ér.
Semmi jel nem utal arra sem, hogy Medvegyev „új Houdini”-ként kihasználva az alkotmány által jogilag kezében lévő hatalmat, magához szeretné ragadni az igazi hatalmat, letaszítva Putyint. Összegezve tehát gyönyörű elmélet ez, hogy egyedül Putyinnak áll érdekében ez a konfliktus, csak szerintem nincs semmi értelme. Putyinnak egyszerűen nincs szüksége semmi különleges akcióra. A hatalom így is, úgy is az ő kezében van. Persze most "parádézik a fronton". Dehát abból, hogy a népnek tetsző magatartást folytat, nehogy azt vonjuk le, hogy ő akarta az egészet.
Az érvelésemnek persze nagy gyengéje, hogy nekem sincs mindent eldöntő válaszom a kérdésre. Egyetlen vigaszom, hogy hiszek benne, hogy ezzel talán az érintett vezetések legfelsőbb körein kívül gyakorlatilag mindenki így van.
A független elemzést nehezíti a már sokszor tárgyalt információ-hiány is. Mind a grúz állam, mind Oroszország a legszebb komcsi időket idéző egyoldalú közvetítéseket folytat. Grúziában még a .ru-ra végződő web-oldalakat is letiltották. A háborús tudósítókat csak szigorú katonai felügyelet mellett engedik dolgozni. Korainak érzem tehát egyelőre az olyan kérdések eldöntését, hogy volt-e népirtás, ha igen melyik oldalon.
Boncolgassuk még egy kicsit a ki és miért kezdte kérdést. Egy komoly ellenérv arra, hogy a grúzok kezdték, hogy hát miért tennének ilyet, hisz tudhatnák, nincs esélyük az orosz medve ellen. A Magyar Külügyi Intézet által kiadott elemzésben írnak arról, hogy bár az orosz hadsereg nem összemérhető a grúzzal, ugyanilyen aránytalanság van a grúz és az oszét hadsereg között. „Amennyiben sikerült volna egy-két nap alatt legyőzni a szakadárok fegyveres erejét és elfoglalni a tartományt, mielőtt Oroszország – bármilyen indokkal – beavatkozhat, jó esély nyílt volna a fait accompli elfogadására a nyugati nagyhatalmak részéről, hiszen végső soron Grúzia saját területi integritásának helyreállítására tett (sikeres) kísérletet. Ezek után pedig erősebb pozícióból lehetett volna tárgyalni Oroszországgal a dél-oszétnál jóval komplikáltabb abháziai helyzet rendezéséről."
Ráadásul Szaakasvili aki a nagy ország-egyesítő szerepében került hatalomra, az utóbbi hónapokban komoly gondokkal küszködött, ha már mindenképpen azt szeretnénk, hogy valamelyik vezető nyakába varrhatnánk a dolgot, Szaakasvili jobb választásnak tűnik.
Persze a helyzet szerintem ennél jóval komplikáltabb. Valljuk be az oroszokat sem kell félteni. Annak ellenére, hogy az első napokban, egyáltalán nem voltak koherensek az orosz vezetők nyilatkozatai – érezhető volt a pillanatnyi zavar, és meglepetés – a hadigépezet olajozottan működött. Nem hiába kezelik gyakorlatilag a Szovjetunió felbomlása óta kiemelten a Kaukázust. Ráadásul, ha politikailag nyilvánvaló volt is az orosz beavatkozás, ami a nemzetközi jogi indoklást illeti egyelőre nem sikerült megtalálni a vitathatatlan indokot. Ugyanakkor legyünk őszinték. Az, hogy egy nagyhatalom kihasználja mondjuk az ENSZ BT-ben lévő vétójogát, neajdisten’ figyelmen kívül hagyja az ENSZ álláspontját, ha nem is elfogadható, de manapság megszokott jelenség.
Igazi objektív, mindenre kiterjedő elemzését a konfliktusnak ha szerencsénk van 50 év múlva az unokáink történelem könyvében találhatunk. Talán.