Gyakran vagy levert, szomorú, könnyen elsírod magad? Esetleg szereted a feketét meg a rózsaszínt, és piercinget viselsz? Vegetáriánus vagy, nem dohányzol, nem iszol és nem (feltétlen) csajozol? Fekete frizurád egyik szemedbe omlik? 
Mi a különbség a true és a poseur között? Honnan tudhatjuk, hogy egy emo csak nyafog, vagy valóban szomorú? Mindenesetre, ha az ereidet karcolgatod egy koncerten, és élvezeti szereket fogyasztasz, akkor nagy a valószínűsége, hogy nem vagy true. Szerte a világon erőszakos cselekmények irányulnak az érzelmességüket nyíltan vállaló emo követőkre. Az emo elindulását a nyolcvanas évek (egyesek a kilencvenes évek) Amerikájába helyezik, arról a legendák eltérnek, hogy mely zenekarhoz köthető a műfaj megszületése, mindenesetre Oroszországban most érte el csúcspontját a mozgalom. Az első orosz emo-k ma alig huszonévesek, az emo követők jellemzően a 15-18 éves korosztályból kerülnek ki (többségükben lányok). Emonak lenni nem könnyű, sőt egyenesen életveszélyes a mai Oroszországban. Ugyanis szomorú hangulatban sétálgatva az utcán gyakran lesznek az utcai brutalitás áldozatai, elsősorban a szélsőséges elveket valló fiataloknak (és az erősebb, nem annyira fiatalok) ökölcsapásainak, rúgásainak, késszúrásainak (!) elsődleges célpontjai.
Az emo mozgalom Moszkvában és a szibériai városokban virágzik igazán, lassan kiszorítva a skater-eket, számos klubban hallgathatunk valódi helyi orosz emo zenekarokat. Az emo nagyra értékeli a kreativitást, az egyéniség előtérbe helyezését, bár mint az egyéb irányzatokkal is történni szokott, demokratizálódásával egyre inkább a formalizmus felé tolódik.
Nem véletlen, hogy a mai Oroszországban oly népszerűvé vált a mozgalom, gondoljunk csak bele, a célcsoport (15-18 évesek) a súlyos társadalmi igazságtalanságokat támasztó eredeti tőkefelhalmozás időszakában, a kilencvenes évek derekán született, és az egyre szigorodó putyini diktatúra etatizmus idején élte meg másodlagos szocializációját. A nyugati középosztályhoz képest, az orosz emok először a felsőbb társadalmi réteg lázadó, az érzelmek kultuszát követő gyermekei voltak. A lázadás fontos eleme ennek a (szub)kultúrának, mellyel szemben értetlenül áll a mai orosz politika és társadalom. A szovjet időkre jellemző szigorral óhajtanak fellépni az emo külsőségei ellen, melyeket (egy állítólagos törvényjavaslat alapján) az iskolákban nem lehetne viselni, mindezt az ifjúság védelme érdekében, kicsavarva az engedetlen szülők kezéből a gyereknevelés felelősségét. A propaganda hívószavak a szuicidium, és a züllés. Érdekes, és sokat eláruló reakciója ez a hatalomnak, amely ahelyett, hogy a félmilitáns, rasszista, homofób szélsőséges csürhék ellen lépne fel, a békésen kesergő emokat célozza meg. Eszembe jut a már enyhülő gorbacsovi idők szovjet közoktatása, amikor mindenkit kivágtak a rendszerből, aki nem illett az egyenruhás, jól fésült képbe.
