Nem lesz orosz-német mérkőzés. Sajnáljuk. Közben kezembe került az emigráns Vlagyimir Vojnovics 1982-ben írt regénye, melyben egy utópisztikus világot vázol fel Moszkvában 2042-ben. Ebben a világban megvalósul a kommunizmus, mely a Genialisszimusz totális diktatúrájára és személyi kultuszára épül. Itt minden pontosan kiszámított és megtervezett, az emberek elsődleges terméket vesznek magukhoz, és másodlagos terméket adnak le (újrahasznosítás: a lenini gázvezetékben az állampolgárok által kötelezően leadott, aranyat érő szar folyik). Ennek a bizarr, a túlhaladott szocializmus talaján létrejött rendszernek egyik legérdekesebb eleme, hogy a KGB hozta létre, azaz „a Genialisszimus forradalmat hajtott végre, ami a „feldühödött KGB-s tábornokok összeesküvésének” következménye volt”.
A várva várt orosz-spanyol meccs napján megtudtam, hogy milyen futballt játszanak 2042 Moszkvájában. Ez természetesen semmiképp sem nemzetközi porondon képzelhető el, hanem egy zárt világban, ahol az Állami Akadémiai Lenin-díjas Szpartak játszik az Állami Akadémiai Lenin-díjas Dinamo ellen. A tempó a nevükhöz mért és az eredményt a Sportügyi Ötszög tervezi meg előre az érdemeiknek (mennyire elmélyülten tanulmányozzák a mindenható Genialisszimusz műveit) megfelelően. A kommunyikok a nézőkében követik az előre megírt program alapján lejátszott eseményeket, nézhetik a pályán komótosan, fontoskodva fel-alá sétáló idős játékosokat. 2008-ban ugyan a volt KGB embereinek hatalma határozza meg Oroszország működését, de a (felépülő) gázvezetékekben gáz folyik, no meg az olaj ér aranyat, és a futball hozta meg Oroszország számára a nemzetközi elismerést. Egyik szemünk sír (az elvesztett utolsó mérkőzés), a másik pedig nevet, az egész világ hirtelen Oroszország érdemeire, az unalmas meccsek sorában az orosz csapat frappáns játékára figyelt fel.
Vlagyimir Vojnovics kevéssé ismert ma Magyarországon, leghíresebb regénye, Ivan Csonkin közlegény élete és különleges kalandjai, a Vencel filmből ismert, nyomtatásban csak 2005-ben jelent meg magyarul. Valódi élvezet a Moszkva 2042 magyar nyelvű szövege, a kortárs orosz művek sokszor döcögős fordításaihoz képest. Bár a regény 1982-ben íródott (ekkor már két éve élt Németországban Vojnovics), 2008-ban olvasva, egyrészt rendkívül izgalmas korlenyomat és végtelenül finom szatíra a kapitalizmus-szocializmus világáról, az emigrációban élő orosz értelmiségről, az emberi racionalitás irracionalitásáról, másrészt tizenhat év távlatából szemlélve a regényben egyébként igen logikusan következő világ a megvalósult forgatókönyvhöz képest valódi időutazás, és intellekturisztik kaland. Nálam berúgta a gólt.
(Moszkva 2042, Gabo, 2006, ford. Hetényi, Abonyi, Egeres)
