Ahogyan a szemfüles olvasó már észrevehette, blogunk avatarjait – a szerzők képecskéit – az orosz animációs figurák gyöngyszemei közül választottuk magunknak. Egy pár részes sorozatban fogom az orosz animációs film iránti rajongásunk okát ismertetni.

A Nu, pogodi! (Ну, погоди!) című klasszikust választottam elsőnek, hiszen ez sokak számára ismerős lehet. Magyarországon No, megállj csak! címmel kerültek adásba kedvenc Farkasunk (Volk – Волк) és Nyulunk (Zajаc – Заяц) kalandjai.

Az alapszituáció nem túl bonyolult. Adott egy vandál, huligán farkas, aki az első részek során még pusztán éhsége miatt, majd fokozatosan egyre inkább presztízsből igyekszik elkapni a Nyulat. A törvénytisztelő, kedves Nyúl pedig mindenkori ártatlan tevékenységét abbahagyva, menekülésre fogja a dolgot. A meséből mégsem lett idétlen Tom & Jerry-féle futkorászós katasztrófafilm, égből potyogó zongorákkal, hála az alkotók (jó értelemben vett) földhözragadtságának.

Érdekes a rövidfilmek felépítése: in medias res kezdés jellemző, egy rövid jelenetben megismerkedhetünk a helyszínnel, valamint láthatjuk Volk egy próbálkozását a vacsoraszerzésre. Ezután főcím, és utána a már ismert helyszínen további kalandok. Természetesen Farkas mindig pórul jár, és az egyes próbálkozásai végén hangzik el szájából a névadó mondat –részenként minimum háromszor - „Nu Zajac, pogodi”.

Az első próbarészt 1969-ben készítették el. A mondák szerint amolyan alsókategóriás mese-sorozatnak szánták. Abban, hogy nem ez történt nagy szerepe van a rendezőnek Vjacseszlav Kotyonocskinnak, aki vállalta az eredetiséggel járó kockázatokat, és mert nagyot alkotni. Fontos megemlíteni még Anatolij Papanovot, hiszen zseniális szinkronjának köszönhetően neve egybeforrt Volkéval. (Érdekesség, hogy eredetileg Viszockijnak szánták a szerepet, de a felsőbb vezetés ezt nem engedte). Papanov hangja annyira népszerű volt, hogy 1987-es halála után nem adták másnak oda a szerepet, sokáig úgy nézett ki nem lesz több rész. 1993-ban, 25 évvel az első rész után készítettek még két részt, a már felvett, de fel nem használt hanganyagokból. 2005-ben az eredeti rendező fia, Alekszej vette kezébe a projektet, új szinkronahangokkal, ám két rész elkészítése után azt nyilatkozta, hogy nem folytatja tovább a sorozatot, bár egy egész estés film elkészítését nem zárja ki. Ha engem kérdeznek szerintem az új részek, bár nem rosszak, nem tudják visszaadni az eredetiek hangulatát.

És hogy mi is adja ezt a hangulatot? A jól eltalált zenék, az eredeti képvilág, a folyamatos utalások hazai és nyugati sztárokra, a visszatérő mellékszereplők, mint a roppant erős Víziló vagy a varázsló Macska.

Hála az internetnek ma már bárki megnézheti az összes epizódot. Segítségül belinkelem a három kedvenc részemet, az építkezésről, az olimpiáról (természetesen 1980-ból) és az újévi ünneplésről. Jó szórakozást.