Az orosz politikát követők egyik fele pedig az ország biztos kárhozatát, a modernizációs politika bukását és nyílt totaliter rendszer kifejlődését látja (mint eddig is) és kárörvendőn röhög, csak nem a markába, hanem a naiv optimisták képébe, akik már-már elhitték, hogy Medvegyev képes szakítani a régi rendszerrel és akik most döbbenettől bénultan szemlélik ahogy omladozik világképük.
A következő orosz elnök személye körüli találgatások már akkor elkezdődtek, amikor még a következő utáni orosz elnökről volt szó. Magyarán, az hogy ki lesz az elnök a 2012-es választások után már 2008 elején, még Medvegyev hivatalba lépése előtt felkerült a napirendre, rögtön az után, hogy Putyin bejelentette, az alkotmányt tiszteletben tartva nem kíván egymást követő három ciklusban is az ország elnöke lenni. Vajon mi Vlagyimir Vlagyimirovics terve, hogy kibekkeli ezt a négy évet mint pro forma az ország második legfontosabb embere és visszatér a hőn szeretett elnöki székbe, vagy hogy arcul köpve a hatalommániás kágébés imázst (ha nem is egyik napról a másikra) tényleg visszavonul a politikától – ez a kérdés foglalkoztatott mindenkit.
Emiatt aztán a Kreml 2012-es elnökjelöltjének személye kulcsfontosságú kérdéssé vált, mind az orosz politika fejleményeit tendenciózusan optimistán (minősített esetben lásd még: russzofilok), mind pedig a következetesen pesszimistán (lásd még: russzofóbok) szemlélők számára. Ha nem lenne mindkét csoport alapvetően süket a másik érvei iránt, tehát hitében megingathatatlan és objektivitásra alapjaiban képtelen, azt is mondhatnánk, hogy perdöntő fontosságúvá vált a kérdés, jön-e vissza Putyin a maga etatista, autoriter hatalomfelfogásával vagy nem. Szombaton kiderült. Jön.
Az orosz politikát követők egyik fele pedig az ország biztos kárhozatát, a modernizációs politika bukását és nyílt totaliter rendszer kifejlődését látja (mint eddig is) és kárörvendőn röhög, csak nem a markába, hanem a naiv optimisták képébe, akik már-már elhitték, hogy Medvegyev képes szakítani a régi rendszerrel és akik most döbbenettől bénultan szemlélik ahogy omladozik világképük. Annál is inkább, mivel a Putyin új elnöki-mandátuma ellen szóló érvek garmadát dolgozták ki az elmúlt években. Putyin nem jöhet vissza, hiszen azzal ellehetetlenítené az implicite általa is jóváhagyott modernizációs politikát. Putyin nem jöhet vissza, mert presztízsveszteséget jelentene leváltania a saját maga által kijelölt utódját. Putyin nem jöhet vissza, mert ha újabb két ciklusra marad, hetvenkét éves lesz mire nyugdíjba vonulhat (pedig az már idős kor egy magafajta muzsiknak is, a kínálkozó brezsnyevi (sőt sztálini) párhuzamokról már nem is beszélve). Putyin nem jöhet vissza, mert akkor akár maradhatott volna is. A legelkeserítőbb, hogy míg ezek az érvek még mindig érvényesnek tűnnek, kevés olyan ötlet merült fel ami ellensúlyozná őket, a személyes hatalomvágyon túlmenő érvekkel magyarázná a döntést, ad absurdum egy kalap alá hozná Putyin harmadik ciklusát és a modernizáció folytatását.
Fontos azonban észrevenni, hogy mindez nem jelenti azt, hogy mindenben a pesszimistáknak van igaza. Ha valaki azt állítja, hogy egyáltalán nem lepődött meg a hír hallatán inkább az orosz politikai életben való járatlanságáról tesz tanúbizonyságot, mint az ellenkezőjéről. Az elmúlt négy évben Medvegyev több volt, mint puszta báb, mint egy udvari bolond, akinek nincsen más dolga, mint melegen tartani az elnöki széket amíg annak jogos ura vissza nem tér oda. Igen, ő maradt a gyengébb fél a tandemben, nem tudott négy év alatt erős saját hatalmi bázist kiépíteni és ezért most (mondhatnánk saját akarata ellenére, ha nem félnénk túl messzemenő következtetéseket levonni a Putyin elnökségének bejelentése pillanatában vágott arckifejezésből) át kell adnia az elnöki széket. Ugyanakkor, komoly változások mentek végbe a hatalmi elitben, a szilovikok aránya például negyvenről tizenöt százalékra csökkent. Új gazdaságpolitikai irányt szabott a válság és végre a hatalom is felismerni látszik, hogy az energiahordozókra épülő nemzetgazdaság sebezhető, fejlődési potenciálja pedig kimerülőben van. Röviden, a mai (medvegyevi) Oroszország már közel sem ugyanaz, mint amit Putyin legutóbb elnökölt. A kérdés csak az, hogy vajon maga Putyin ugyanaz maradt-e.