Rég nem látott jelenségnek lehettünk az elmúlt hetekben tanúi. A fényesen tündöklő Putyin-Medvegyev kettőscsillagot napokra elhomályosította egy másik égitest, még ha – folytatva a silány metaforát – Luzskov napjának fel is kellett robbannia ahhoz, hogy túlragyogja a tandemet. Az utóbbi időben a csapból is Jurij Luzskov folyik. Olvashattunk ifjú koráról, legendás bőrsapkájáról, az ő segítségével milliárdossá váló feleségről, sőt arról is, hogy az összes létező orosz bíróság kimondta, hogy az utóbbi állítás aljas rágalom. (Jómagam mondjuk kissé sértőnek találom, hogy a Szisztyemát senki meg se említette. Pedig a tavaly 1,6milliárd dolláros profitot termelő üzleti csoportnak ugyanúgy nincs semmi köze Luzskovhoz, mint Luzskovné Intecojának – a főrészvényes Luzskov régi bajtársa, Vlagyimir Jevtusenko, mellesleg Baturina nővérének a férje.)
Luzskov keze nyomát még sokáig magán fogja viselni az orosz főváros. Köszönhetünk neki szép dolgokat, például a Megváltó Krisztus Székesegyházat, amit még (a Luzskov által sokat méltatott) Sztálin romboltatott le, ám emellett lelkiismeret-furdalás nélkül bontatott le műemlékeket, ha arról volt szó. Az expolgármester ténykedésének legborzalmasabb mementója, amely a gyengébb idegzetű moszkvaiak álmában a mai napig kísért, a harmincemeletnyi Nagy Péter-szobor.
A gigantikus alkotás, a Zurab Cereteli műve, aki alapvetően jó üzleti érzékről árulkodva, az Amerika felfedezésének ötszázadik évfordulójában rejlő lehetőségeket igyekezett kiaknázni, az eredetileg Kolumbusz Kristófnak indult szoborral. Ám az amerikaiak ezúttal rácáfoltak a sztereotípiákra és jó ízlésről tanúbizonyságot téve nem kértek az otromba emlékműből. Ceretelibe azonban némi kreativitás is szorult, lefejezte hát Kolumbuszt, és az egyetlen fejet illesztette rá, amelynek az orosz történelemben a vitorlás hajókhoz bármi köze is volt, Nagy Péterét.
Szentpétervár alapítójának nyílt célja volt Moszkva felülmúlása, így történelmi jelentőség ide, vagy oda, a lokálpatrióta moszkvaiak körében nem a legnépszerűbb figura. Furcsa döntés volt épp Moszkvába helyezni az immáron Péter-szobrot, amit Cereteli és Luzskov hosszú barátságán kívül nehéz mással magyarázni. 1997-ben, az orosz hadiflotta megalakításának 300. évfordulóján felavatták a szobrot a Moszkva folyó partján.
Az időközben fényes karriert befutó, a világ tíz legrondább épülete közé beválasztott emlékmű közutálatát jól jellemzi, hogy még ki se hűlt Luzskov széke, már felröppent a hír, hogy eltávolítanák a szobrot. Az ezer tonnás monstrum mozgatása azonban nem gyerekjáték, szakértők 32millió dollárra becsülik a költségeket. Radikálisabb műértők ugyan a szobor felrobbantása mellett agitálnak, ám álmuk aligha valósul meg.
A legbölcsebb kommentárt Dmitrij Trenyin, a moszkvai Carnegie Center igazgatója fűzte a vitához. Mint mondta, bár maga sem nagy rajongója a szobornak, az az elmúlt tizennyolc év Moszkvájának emlékműve. „Olyan mint a Lenin Mauzóleum. Része a közös történelmünknek.” A szobor tehát a jelek szerint még sokáig a jelenlegi helyén fog állni. Monumentális ám nehezen szerethető emléket állítva, – no nem Péternek, hanem – a nagy hatású, ám nehezen szerethető polgármesternek, Jurij Luzskovnak.
