Három nappal 99. születésnapját követően, hosszas beetgség után május 8-án elhunyt Lilienthal Andor, a világ legidősebb sakknagymestere.
1911-ben született Moszkvában magyar szülők gyerekeként, anyja operaénekes, apja autóversenyző, az élete pedig több mint kalandos volt. Az első világháború már Pesten találja, és hirtelen minden rosszra fordul: nem elég, hogy gyermekparalízis miatt jobb lábára sánta, szülei elválnak, anyjának elmegy a hangja és tönkremegy, így két testvérével együtt lelencházba adják. A polgári iskolában osztálytársa Kádár Jánosnak. Bátyjától egészen későn 13 éves korában tanul meg sakkozni, de hamar rájött, hogy ezzel a játékkal pénzt is lehet keresni, és bár kitanulta a szabómesterséget, inkább sakkozásból tartotta fenn magát: kávéházakban, villámpartikon, szabóegyleti bajnokságokon játszott filléres alapon.
Budapest után Bécs, Párizs, Csehszlovákia jobb kávéházai jöttek, ahol találkozott szinte mindenkivel, aki akkoriban számított: Aljechinnel (és legyőzte!), Capablancával (döntetlen egy szimultánon), barátságot kötött Tartakowerrel és Flohrral. Utóbbival a korra és Lilenthalra jellemző sztori kapcsán barátkoztak össze:
"Stubnyafürdőn a szállodánk előtt lévő parkban volt egy nagy úszómedence. Egyszer mondtam Salo barátomnak, hogy ezt a medencét én át tudnám úszni a víz alatt. Flohr erre azt válaszolta, hogy úgy könnyű, de ruhában ússzam át. Én mondtam, hogy úgy is át tudom. Flohr 300 koronában fogadott velem, ami akkor jelentős összeg volt. Én vállaltam, mert kiszámoltam, hogy 300 koronáért már tudok vásárolni valamit, meg azután a szabómesterségemből sem felejtettem még el annyit, hogy ne tudnék egy öltönyt kivasalni. Nagy nézőközönség előtt került sor az attrakcióra, amelyen én teljesítettem a fogadás követelményeit. Másnap megjelent a lapokban a karikatúrám, amint a víz alatt ruhában úszom." (Részlet Lilenthal Andor önéletrajzából.)
A kávéházi rutin alakította ki sajátos stílusát: kevés stratégiai, annál több taktikai megfontolás, a bonyolult, veszélyes kombinációkat kereste. Ugyanakkor 1930-ra a hihetetlen mérkőzésszámból adódó rutinja mellett már elméletileg is képezte magát, nem rekedt meg a kávéházi szinten.
A harmincas években bekerült a magyar válogatottba, ahol legnagyobb sikerét az 1937-es
olimpián érte el, a magyarok másodikok lettek Lilienthal vezetésével, aki a legtöbb pontot szállította a csapatnak. A harmincas évek második felében volt a csúcson: a világ első tíz sakkozója közé sorolták. Az 1934-es hastingsi karácsonyi tornán Capablancával váltott vezéráldozatos partija bevonult a sakktörténelembe. 1935-ben egy Moszkvában szervezett nemzetközi torna szüneteiben Capablancával jártak közösen csajozni, így ismerte meg későbbi feleségét, aki miatt Moszkvában maradt. 1939-ben kapta meg a szovjet állampolgárságot, így már ott is indulhatott versenyeken, amit gyorsan meghálált: 1940-ben megnyerte a szovjet bajnokságot. A háború miatt nem sikerült komolyabb eredményeket elérnie, 1945 után már nem nyerte vissza tartósan jó formáját, 1950-ben még bekerült a világbajnokjelöltek bajnokságába, de ott nem sok babér termett neki. Ezután már inkább az oktatói és edzői tevékenységére koncentrált: 1951-től 1970-ig a világbajnok Petroszján felkészítő csapatához tartozott.
1976-ban hazaköltözött Magyarországra (Óbudára), és bár magyartudása megkopott, hamar visszakapcsolódott a magyar sakkéletbe. Örökös korelnökeként minden komolyabb versenyen, rendezvényen megjelent, partikat elemzett, jegyzetelt, cigivel a szájában állandó bútordarab volt. Az 1985-ben megjelent Életem, a sakk című önéletrajza minden sakkbarát könyvtárának kötelező darabja.
És imádott szimultánt adni. Már fiatalkorában is kedvenc időtöltése volt(na jó, pénzkeresetnek is megfelelt két bajnokság között), 1940-ben Szverdlovszkban 201 táblás szimultán tartott, amivel bekerült a rekordok könyvébe. 1984-ben nekem is volt szerencsém Óbudán résztvenni egy Lilienthal-szimultánon. Andor bácsi már akkor sem volt fiatal, mogorván lépegetett táblától tábláig, főleg rám nézett szúrós szemekkel. Hát igen, egy elfogadott vezércseles partiban egyre jobban álltam. De miután nem voltam túl jó a végjátékban, döntetlent ajánlottam, amit ultragyorsan elfogadott. Utána mintha kicserélték volna, mosolygott, viccelődött, külön gratulált nekem. Azt hiszem ez volt a titka: utált veszíteni.
Szerintem most is csak döntetlenre adta.
