Most akkor máig a szovjet himnuszt éneklik? Vagy csak a zenéjét hagyták meg? Talán a szovjet szöveg maradt? Rendet vágunk a káoszban. Az Orosz Föderáció himnuszának (és a himnusz költőjének) metamorfózisa.
A poszt régóta készült. Most azonban kesernyés aktualitást és mellékízt kever hozzá a(z egyik!) szövegíró, Szergej Vlagyimirovics Mihalkov halála, így először is róla illenék megemlékeznünk. Isten nyugtassa. No nem mintha az ő személye, mint olyan, akárhogy is kikerülhető lenne. És nem mintha ez szándékomban állt volna.
Mihalkov életének nem egész 97 évét jól jellemzi, hogy 1941 és 1950 között három Sztálin-díjat kapott, 1970-ben Lenin-díjat, a birodalom fennállása alatt további tizenegynéhány szovjet kitüntetést. A kilencvenes évektől pedig az ikonikus hazafiak után sóvárgó Föderáció emelte piedesztálra. Utoljára tavaly márciusban a Szent András apostol érdemrenddel, a legmagasabb állami kitüntetéssel a nyakában, "a hazai irodalom fejlődéséért tett erőfeszítésekért, sokéves alkotótevékenységért és közéleti szerepvállalásért."
Felhördülhetünk, hogy nézd már, még egy, aki feszületre cserélte a párttagságit. Ez nem volna egészen helyes, mert Mihalkov sokakkal ellentétben a peresztrojka kezdetével nem fordított a köpönyegén, sőt mindig is büszkén vállalta 80 éves pályafutását. Kérdés marad azonban az ok-okozat viszony: azért maradt a csúcson, mert bátran vállalta a múltat, avagy fordítva: a helyzeténél fogva 78 évesen, a CCCP halálakor már nem kényszerült helyezkedésre. Lehet feszegetni az életutját is, vitatkozni arról, hogy saját erkölcsi megfontolásait követte-e, amikor nekiment Borisz Paszternaknak vagy Alekszandr Szolzsenyicinnek. Vitatható, hogy saját világlátásának adott-e hangot a Leninhez vagy Sztálinhoz intézett ódákban, avagy a hatalom szolgálatába állította tollát és tehetségét. Egyre kevesebben élnek azok közül, akik pontosan tudják, mekkora szerepe volt Sztálin Mihalkov iránti rokonszenvének a költő előmenetelében. Ha nagy, akkor meg pláne elmerenghetnénk, hogy hetvenegynéhány évvel később illik-e kihúzni a jótevő nevét a műből. S végül kérdezhetjük, hogy erkölcsös-e meggyőződéses kommunistaként és az önéletrajzban bevallottan ateistaként egy apostolról elnevezett kitüntetést átvenni (vagy fordítva, egy ateistát kitünteti ilyennel).
De lehetünk jóhiszeműek is. Aki a szépet szeretné látni, az a család történetével érvel. A nemesi Mihalkov-családfa a XV. századig nyúlik vissza. Voltak köztük katonák, tisztviselők, sokuk kiváló a maga területén. Szergej Vlagyimirovics apja történetesen jogász volt, és miután elvégezte Moszkvában az egyetemet, baromfitenyésztésbe fogott. Miért? Mihalkov önéletrajzában vallja, hogy miután az októberi forradalom miatt megannyi értelmiségi és szakember kényszerült elmenekülni, "...helyüket át kellett venniük azoknak, akik önként akarták szolgálni népüket, függetlenül az állami hatalom formájától." Ezek egyike volt Vlagyimir Alekszandrovics Mihalkov, aki úgy vélekedett: "Oroszország egy másik hatalmat választott magának. Én orosz ember vagyok, és nem harcolok ezzel a hatalommal; dolgozni fogok, szolgálni a népemet." Ez a gondolat, ha úgy akarjuk, jól védhető, mert akárhogy is, de költőnk többet tett le az asztalra, mint amennyit elvett.
Végül pedig egy ha nem is döntő, de a latban sokat nyomó érv. Amiről az egykorszovjet határokon túl keveset tudnak: Szergej Vlagyimirovicsban a legnevesebb orosz gyerekírót és költőt tisztelhetjük. Több száz mese és vers mellett 1935 óta már a harmadik nemzedék nő föl Sztyopa bácsin, a jóságos óriáson (bár az utolsó generációt már talán jobban csábítja az iPod és a WoW).
Ha választanom kellene (mint ahogy egyszer majd kell is) Sztyopa bácsi és Dexter laboratóriuma között, nem lenne nehéz a döntés. Ám túl messze kalandoztunk.
Himnusztörténet
Prológus - "Szövetségbe forrt szabad köztársaságok"
A bolsevikok himnusza 1917-től az Internacionálé volt. A közismert magyar fordítás sokkalta derűsebb, mint az orosz változat, látszik ez az eredeti harmadik és a negyedik sorából: "...forr a háborgó értelmünk, / kész arra, hogy halálos harcba vezessen" ("... кипит наш разум возмущенный / и в смертный бой вести готов"). 1943-ban, a Nagy Honvédő Háború legnagyobb hevében, amikor is a Vörös Hadsereg az európai országok határainál járt, Sztálin feltehetően rájött, hogy ott és akkor sem a "halálos harc", sem pedig az internacionális eszme nem állja meg a helyét. így történt, hogy pályázatot írtak ki az új himnuszra. Olyan zeneszerzők adták be munkájukat, mint Dmitrij Sosztakovics, vagy Iszaak Dunajevszkij, összesen 13-an, szöveggel pedig 14 költő jelentkezett. Sem hősünk, sem pedig szerzőtársa nem volt közöttük. Ám...
Ver. 1.1
Mihalkov emlékei szerint egy szép reggel meglátogatta barátja, Georgij El-Regisztán, mondván, álmában kettesben megírták az új himnuszt. A szerzőtárs zsebében egy fecnit ott volt két lejegyzett sor is. Nekiültek, és megszületett a győztes mű. Ebbe ugyan Sztálin több helyen belejavított (neki köszönhető, hogy "a nagy Oroszország nagy műve e frigy"), majd íratott még egy versszakot, amelyben szólni kellett a dicső Vörös Hadseregről, és arról, hogy - El-Regisztán szavaival élve - "fasisztákat verünk."
Ami a zenét illeti, Alekszandr Alekszandrov szerzeménye bizonyult nyerőnek. Az érdekesség, hogy a dallam 1938 óta létezett, igaz, más szöveggel: Vaszilij Ivanovics Lebegyev-Kumacs szerzővel közös dalában, a Bolsevik Párt Himnuszában. Ez Sztálin egyik beszédét énekelte vissza, amelyben sztahanovisták előtt azt mondta: "Az élet jobb lett, az élet vidámabb lett, elvtársak." Nem is lephette meg Alekszandrovot olyannyira a dobogó első foka. (Azért Lebegyev-Kumacs neve sem csak a Dunajevszkijjel együtt írt kommunista dalok révén maradt fenn. Az ő munkája '41-ben a Nagy Honvédő Háború himnuszának, a Szent Háborúnak (respect!) a szövege, amelynek zenéjét ugyancsak Alekszandrov szerezte.
Némasági fogadalom
19556, a XX. pártkongresszus, Hruscsov. Kimondatott: Sztálin alatt személyi kultusz volt. A nagy vezér nem lett szalonképes, és így az őt felmagasztaló himnusz sem ("Sztálin úgy nevelt föl, hogy népünkhöz hívek / És munkán is, harcon is hősök legyünk.") Bár a szöveget nem tiltották le (így a himnusz egészében elhangozhatott pl. '72-ben, az első szovjet-kanadai jégkorongtalálkozó előtt), hivatalosan - Alekszandrov dicsőségére - a himnusz maga a zene volt.
Ver. 1.2
Talán a nevezett meccsnek is lehetett szerepe abban, hogy 1977-ben, a Szovjetunió új alkotmányának elfogadása után Mihalkov átírhatta a szöveget. Ennek refrénjében a szovjet lobogó rovására Lenint emelte ki, a második versszak Sztálinra vonatkozó sora szintén Leninhez kapcsolódik, a harmadik versszakot pedig "demilitarizálta". így már nem háborúba vezetett az erőltetett menet, hanem békésen sétált a szovjet a boldog jövő felé. És menetelt egészen 1991-ig.
Útkeresés
1990-ben, a roskadozó SZU-ban az Oroszországi Szovjet Föderatív Szocialista Köztársaság kormánya - valószínűleg az ekkor már biztos, baljós jövőre való tekintettel - határozatot fogadott el az állami címerről, lobogóról és himnuszról. A himnusz Mihail Glinka "Hazafias dala" lett. Szöveg nincs, jobb a békesség.
Ver. 2.1
Ez a helyzet azonban a jelcini kavalkád után Putyin ébredező birodalmának 2000-re kínos lett. A "birodalom" kulcsszó. Nem volt mese, vissza kellett nyúlni a dicső múlthoz, legalább a jól ismert dallam erejéig. És hogy kit ért az a megtiszteltetés, hogy az új nemzeti himnusz szövegét megírja? Miután beadta a pályamunkát, meglepő módon Mihalkovra esett a választás. Szergej Vlagyimirovics bevallása szerint őszintén törekedett arra, hogy egy pravoszláv ország himnuszát írja meg, hozzátéve: maga is hívő ember, és mindig is az volt. Fel is kapta a vizet pármillió nem-pravoszláv orosz állampolgár az "Isten által óvott óvta szülőföld" miatt, eredménytelenül.
A himnusz megszületett, alsó hangon harmadszor. A szavakat már csak az nem keverte össze, aki soha nem is tudta. Hiába a "Tanuld meg a himnuszod!" akció keretében 2005-2006-ban Moszkvában kiragasztott óriásplakátok, a helyzet mindmáig változatlan. És én tulajdonképpen megértéssel viszonyulok a többséghez. Arra a 10-20 évre minek? Már csak az a kérdés, hogy ki veszi át a stafétabotot Szergej Vlagyimirovicstól.
Pályázat!
Várjuk az aktuális himnusz fordítását! Az első helyezetté az erkölcsi elismerés!
Az eredeti itt.
(A ver. 1.1 és az 1.2 meg itt.)
Update: Flea felhívta a figyelmet a téma egy másik aspektusára: http://vacskamati.blog.hu/2009/05/04/az_orosz_himnusz
Muzikálisak előnyben!
