Ha minden igaz, hamarosan vízum nélkül utazhatunk az USA-ba. Ennek nagyon örülünk, mert egyrészt jelzi, hogy milyen jóban vagyunk a jenkikkel, másrészt meg a kisembereknek kevesebb macerájuk lesz, ha véletlenül a távol-nyugatra akarnak utazni. De mi vár az emberre, ha Oroszország felé húzza a szíve?
Szomorú, bár valószínűleg mindenki előtt ismeretes tény, hogy ha nincs véletlenül diplomata, vagy szolgálati útlevele, sajnos végig kell haladnia a vízum-igénylés rögös útján. Ehhez szüksége lesz érvényes útlevélre, meghívólevélre, igazolványképre (szigorúan sötétített szemüveg, és fejfedő nélkül), utasbiztosításra, kitöltött vízumigénylő lapra és jó sok türelemre.
Ha az utazás mellett döntünk, először a meghívóról kell gondoskodnunk. Ahogy a mondás is tartja, nincsen vízum meghívó nélkül. Ha turistaként utazunk, a meghívót az utazási iroda szolgáltatja – pontosabban ad egy igazolást, hogy kész fogadni az embert. Ha kint élő ismerősünkhöz, rokonunkhoz megyünk, akkor az ő dolga meghívót intézni. A meghívást sajnos nem tudja egy e-mailben elküldött „нетерпеливо жду”-val (gy.k. türelmetlenül várlak) elintézni, az illetékes belügyi hatóságnál kell ezen szándékáról tanulságot tennie.
Ha tudjuk, hogy rendben van a meghívó elkezdhetünk barátkozni a vízumigénylő-lappal. Ha van rá mód érdemes otthon kitölteni, de ha nincs is ajánlatos összeszedni rá a válaszokat. Hosszas nosztalgiázásba torkollhat a „Hányszor volt az Oroszországban?” kérdés. Nem tudom, hogy egy középkorú, Oroszországba gyakran, ám rendszertelenül ellátogató embernek mi a válasza erre. Mondjuk „Huszonöt-harmincszor”, esetleg „Sokszor”? Aztán rögtön a következő: „Az Oroszországba legutóbbi utazásának dátuma? Mettő (sic!), meddig (nap,hónap,év)”, ami mondjuk egy 15 évvel ezelőtti utolsó látogatás esetén lehet izgalmas. A kérdőív a számomra teljesen semmitmondó és feleslegesnek tűnő kérdések mellett több magyartalan kifejezést, helyesírási hibát tartalmaz. Ráadásul a rendelkezésre álló karakterek száma módszeresen kevés, ami persze nem csoda, hogyha a munkahelynél kíváncsiak a címre, telefon és fax-számra, beosztásra, e-mail címre. Orosz rokonokkal rendelkezőknek fel kell sorolni őket, teljes névvel, rokonsági viszonnyal, születési idővel, és lakcímmel együtt. Én kénytelen voltam "letagadni" nagyapámat.
Ha minden papírunk megvan, mehetünk a konzulátusra. Maga a kérelem beadása nem igényel túl sok időt, ugyanakkor a túlterheltség miatt hatalmas sorok tudnak kialakulni. Az „mezei emberek” életét nehezíti, hogy az utazási irodák képviselői hajlamosak soron kívül bemenni, tovább feszítve az ember idegeit. Egyébként az utóbbi évek legzseniálisabb megoldásával találkoztam a pesti követségen, már ami a túlzsúfolt hivatalt elkerülését illeti. Ugyanis az épületbe – nyilván biztonsági okokból – csak egy távműködésű ajtón lehet bejutni. A kis helyiség megtelésével nem engednek be több embert, így sokan a tágas, ám zajos és ülőhely nélküli utcán várakoznak. De legalább biztos, hogy van ez embernek társasága. A vízum elkészítésének ideje tíz nap, ami a kiállítási költség emelkedésével csökkenthető öt, illetve három napra.
Pozitívumként a végén megemlíteném, hogy az ügyintézők korrektek (sőt a debreceni Főkonzulátuson állítólag egyenesen kedvesek). Nekem nem kötöttek bele, hogy nem tudtam az egyetemem címét, és megengedték, hogy a biztosításom fénymásolatát a vízum átvétekor pótoljam.
Remélem senkit nem rettentettem el egy orosz úttól. Összességében a vízum-igénylés megoldható feladat, bár egyes részeire jobb (lelkileg is) felkészülni. Egy jól sikerült oroszországi kirándulás pedig akármennyi maceráért kárpótol, ezt bárkinek tudom garantálni.
