HTML

Az oroszok már nincsenek a spájzban...

Minden, ami Oroszország - politika, gazdaság, társadalom, kultúra.
Rólunk bővebben: ars blogotica
Ide írhatsz nekünk
Legelkötelezettebb rajongóinknak: Facebook- és Iwiw-klub

Friss topikok

Címkék

abházia (6) abramovics (3) abszurd (5) agresszió (3) alekszij (3) alkohol (6) animáció (13) autó (3) british council (3) bulvár (3) bush (4) cccp (4) cenzúra (3) csecsenföld (4) déli áramlat (5) dél oszétia (8) demokrácia (5) elnök (3) elnökválasztás (8) energia (3) esterházy (3) eu (9) film (11) foci (5) gabona (3) gáz (35) gazdaság (29) gazprom (25) gázvezeték (8) gázvita (5) gorbacsov (5) grúzia (12) gyurcsány (5) háború (8) hodorkovszkij (4) hoki (3) infláció (4) interjú (3) irodalom (7) janukovics (3) jelcin (4) juscsenko (5) kampány (3) karácsony (4) karikatúra (6) kaszparov (3) kaukázus (6) kémkedés (3) képek (6) kína (3) költészet (3) korrupció (4) koszovó (5) kritika (3) kudrin (3) külpolitika (11) kultúra (25) kvn (4) leningrád (7) litvinyenko (3) magyar (3) medvegyev (70) mese (7) monopólium (3) montázs (3) moszkva (14) művészet (5) nabucco (4) nacionalizmus (3) nagy péter (3) nato (6) obama (3) olaj (12) oligarcha (4) oligarchák (3) olimpia (11) orosz (8) oroszország (6) orosz demokrácia (3) peking2008 (6) per (3) peresztrojka (3) poén (5) politika (6) programajánló (3) putyin (82) rajzfilm (4) roman abramovics (4) rotfront (3) rubel (5) sajtófigyelés (3) sajtószemle (8) sport (8) szaakasvili (3) szavazás (4) szavolszkij (3) szentpétervár (13) színház (4) szocsi (6) szovjetunió (6) sztálin (4) tandem (6) társadalom (7) tévé (3) tilos (4) történelem (14) turizmus (5) tyimosenko (5) ukrajna (16) usa (5) utazás (4) választások (15) válság (6) vicc (10) video (3) viszockij (4) vízum (3) vodka (10) vörös hadsereg (3) vörös tér (3) vostock (3) zene (14) zjuganov (3) zsirinovszkij (6) zubkov (4) Címkefelhő

Licenc

Creative Commons Licenc

Az "orosz paradigma"

2008.01.12. 08:55 cheburashka

Népszabadság • Szvák Gyula   • 2008. január 12.
Németh Zsoltnak, a Fidesz vezető külpolitikusának cikkére (A Gyurcsány-kormány Oroszország-politikája, 2007. december 22.) Valki László nemzetközi jogász reagált (Elvtelen-e Oroszország-politikánk? január 4.). Magam sem értettem egyet Németh Zsolttal, ám ezért még nem ragadtam volna tollat, hiszen egyébként sem szoktam vele egyetérteni oroszügyekben.

Most éppen a cikk viszonylagos mértékletessége és mérsékelt hangneme okozott kellemes meglepetést. Valki László válaszával sokkal könynyebben azonosulok, mégis ennek kapcsán gondolom úgy, hogy ideje más dimenzióba emelnünk az általuk vizsgált kérdést.

Valki ezt írja: Németh Zsolt szerint "néhány héttel ezelőtt a magyar-orosz miniszterelnöki találkozón Gyurcsány Ferenc nem emelte fel a szavát a decemberi oroszországi parlamenti választásokon tapasztalt ťantidemokratikus tendenciákŤ ellen. Ez az állítás azonban nem felel meg a tényeknek. A megbeszélések után tartott sajtótájékoztatón a magyar kormányfő egy kérdésre válaszolva kijelentette, hogy ťMagyarország osztja az EU és az EBESZ orosz választásokkal kapcsolatos aggodalmaitŤ."

Én az állítást és annak tagadását egyformán képtelenségnek tartom. Továbbmegyek: ha tényleg felemelte szavát a magyar miniszterelnök az orosz belpolitika "antidemokratikus tendenciái" ellen, akkor azt is. És nem azért, mert mi is sértve éreznénk magunkat, ha pl. egy újságírói kérdésre válaszolva Vlagyimir Putyin az őszödi beszéd szövegkritikai elemzésébe bonyolódna. A lényeg nem ez. Hanem az az egyszerű tény, hogy a legutóbbi orosz parlamenti választásokon Putyin elnök és az általa támogatott párt meggyőző, mondhatni elsöprő többséggel nyert. Tény, hogy voltak visszaélések a végeken. Egy orosz demokratát éppen az a kérdés kell izgasson, hogy ekkora erőfölény esetén miért és kinek van szüksége az ilyen - valójában kontraproduktív - technikákra. Ez azonban a legkevésbé sem változtat azon az alapvető igazságon, hogy az orosz választók meggyőző többsége Putyin mellett áll, és a szükséges legitimációt megadta neki. Ha tehát "aggodalmunkat" fejezzük ki e választásokkal kapcsolatban, beavatkozunk más állam belügyeibe, mi több: lesajnáljuk a népakaratot. Más szóval: a demokráciadeficit felhánytorgatásával vétünk a demokrácia szabályai ellen.

Németh Zsolt kevesli a más államok belügyeibe való beavatkozás mértékét, Valki László arányosnak tartja, magam sokallom. Ha tényleg elhangzottak a Valki professzor által idézett szavak, akkor sokba kerülnek. A diplomácia szabályai szerint olyan gesztusokkal kell(ett) azokat kompenzálni, amelyek lehet, hogy nincsenek arányban ezzel az elsődlegesen az EU-nak és az USA-nak hízelkedő odamondásért.

Igaz persze, amit Valki László eufemisztikusan így mond: "megválaszolandó kérdés, hogy miként reagáljunk, ha egy velünk szoros gazdasági kapcsolatban álló államban a mienkétől eltérő értékek mentén alakulnak a belpolitikai folyamatok". Én történelmi perspektívába helyezném ezt a problémát. Húsz évvel ezelőtt Hankiss Ágnes forgatókönyve alapján Vitézy László rendezett egy Kádárra kikacsintgatós filmet Bethlen Gáborról. A filmográfiában mély nyomokat nem hagyó filmben - ha pontosak az emlékképeim - a magányos fejedelem előszeretettel időzött egy térkép előtt, és rezignáltan mutogatott Erdély helyére - a török és az osztrák birodalom között. Nem akarnám a történelmi párhuzamot tovább erőltetni, de tény, hogy kicsi országok ma is léteznek, ma is a nagyhatalmak szorításában vannak, és ma is taktikázásra kényszerülnek nemzeti érdekeik védelmében.

Megértem, hogy az egypólusú, posztmodern világrendben a szavak mágiájával a tettek párban járnak. A kommunizmus elleni keresztes háborút és az internacionalista küldetéstudatot felváltotta a demokrácia exportja. Ez ab ovo anakronisztikussá tette a régi szóhasználatot. Korszerűtlen "más államok belügyeibe való be nem avatkozásról" beszélni, nyilván azon egyszerű okból, hogy be lehessen avatkozni. Természetesen, a demokrácia nevében. Ezzel nincs dolgom. Most országom egy olyan szövetségi rendszer tagja, amely ezt az értéket vallja. Tudomásul vettem és drukkolok annak, hogy ne okozzon nagyobb károkat, mint amekkora hasznot hoz.

Ám az is kétségtelen tény, hogy más értékek is léteznek. Ha nem járatta volna úgy le Huntington a fogalmat, akkor a különböző civilizációk különböző értékeiről beszélnék. Így csak olyan fejlődésbeli sajátosságokról írok, amelyek egy-egy régiót megkülönböztetnek egy másiktól. Amennyire értéke szép új világunknak a politikai korrektség, a törpére nem mondjuk, hogy törpe, az afroamerikaira, hogy néger, a homoszexuálisra, hogy buzi, úgy egy más nép, más kultúráját sem minősíthetjük. Nemcsak a zsidózó, négerező, cigányozó a raszszista. Rasszista és xenofób az is, aki egy más népet szóval, tettel vagy gondolattal lesajnál, lekicsinyel, netán becsmérel.

Az orosz fejlődésnek megvannak a maga specifikumai. Történetileg úgy mondanám, hogy az antik-barbár szimbiózisból kinövő klasszikus európai fejlődési "modelltől" eltérő variánst képez, még az európai "paradigmán" belül, de már a kelet-közép-európai fejlődési típuson kívül. Makkai László ezt nevezte a par excellence kelet-európai fejlődésnek, ami történetének első kb. félezer évére feltétlenül igaznak tűnik, a másik bő félezer évet nevezzük egyszerűen csak "orosz paradigmának". Nincs terem arra, hogy ennek történelmileg kialakult jellegzetességeit itt tárgyaljam. Történészek generációi taglalták már a földrajzi-klimatikus viszonyok determinációját, a "kórosan megnagyobbodott" államot, a rendek és a polgári társadalom hiányát, a birodalom versus alattvaló, autokrácia versus anarchia, központosítás versus regionalizmus ellentétpárokat, a bürokrácia és a korrupció, a szolgai beletörődés és a forradalmi terror együttélését, a területi expanzióra való hajlamot - és még sorolhatnám. A rendetlenséget mindig a rend, a káoszt a rendteremtés követte.

A mostani konszolidáció egyes stációit megélve, a történésznek déja vu érzése támad. Mintha ilyen már lett volna a XVII. század elején, az ún. "zavaros időszak" - az orosz történelem legnagyobb anarchiája - utáni Romanov-féle konszolidáció idején. Sőt, még arra is találunk példát, hogy az uralkodó ideiglenesen mást bíz meg a hatalom attribútumainak viselésével. IV. Iván egy tatár szolgáló fejedelmet ültetett maga helyett a trónra 1575-ben, aki egy évig viselte a "minden oroszok nagyfejedelme" címet, majd békében távozott a Kremlből. Az első Romanovnak egyébként igen nagy támogatottsága volt: egy széles képviseletű országos gyűlés emelte trónra minden alattvaló legnagyobb megelégedésére. És hiába gúnyolták a lengyel pánok az orosz bojárokat azzal, hogy ők nem is nemesek, hanem szolgák, az oroszok erre csak azt válaszolták: mit ér a ti szabadságotok, ha ahány a nemes, annyi a szabadság.

A történelem azt látszik igazolni, hogy a pánok nem sokra mentek fennhéjázásukkal. Okosabbak voltak az angol kereskedők, akik a legnagyobb kedvezményeket érték el Oroszországban. Nem akarták megtéríteni a pravoszlávokat, egyszerűen csak kereskedni akartak. Pedig pontosan tudták, hogy mi a különbség az angol parlament és az orosz zemszkij szobor között.

Szerintem nekünk sem kellene butábbaknak lennünk kora újkori elődeinknél. Amíg azok nekünk nem ártanak, addig ne oktassunk egy másik népet a helyes viselkedés szabályaira.

Szvák Gyula,

történész


Szólj hozzá!  • Tetszett a bejegyzés? Iratkozz fel!

Címkék: politika szvák gyula

A bejegyzés trackback címe:

https://oroszorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr1294269

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.