HTML

Az oroszok már nincsenek a spájzban...

Minden, ami Oroszország - politika, gazdaság, társadalom, kultúra.
Rólunk bővebben: ars blogotica
Ide írhatsz nekünk
Legelkötelezettebb rajongóinknak: Facebook- és Iwiw-klub

Friss topikok

Címkék

abházia (6) abramovics (3) abszurd (5) agresszió (3) alekszij (3) alkohol (6) animáció (13) autó (3) british council (3) bulvár (3) bush (4) cccp (4) cenzúra (3) csecsenföld (4) déli áramlat (5) dél oszétia (8) demokrácia (5) elnök (3) elnökválasztás (8) energia (3) esterházy (3) eu (9) film (11) foci (5) gabona (3) gáz (35) gazdaság (29) gazprom (25) gázvezeték (8) gázvita (5) gorbacsov (5) grúzia (12) gyurcsány (5) háború (8) hodorkovszkij (4) hoki (3) infláció (4) interjú (3) irodalom (7) janukovics (3) jelcin (4) juscsenko (5) kampány (3) karácsony (4) karikatúra (6) kaszparov (3) kaukázus (6) kémkedés (3) képek (6) kína (3) költészet (3) korrupció (4) koszovó (5) kritika (3) kudrin (3) külpolitika (11) kultúra (25) kvn (4) leningrád (7) litvinyenko (3) magyar (3) medvegyev (70) mese (7) monopólium (3) montázs (3) moszkva (14) művészet (5) nabucco (4) nacionalizmus (3) nagy péter (3) nato (6) obama (3) olaj (12) oligarcha (4) oligarchák (3) olimpia (11) orosz (8) oroszország (6) orosz demokrácia (3) peking2008 (6) per (3) peresztrojka (3) poén (5) politika (6) programajánló (3) putyin (82) rajzfilm (4) roman abramovics (4) rotfront (3) rubel (5) sajtófigyelés (3) sajtószemle (8) sport (8) szaakasvili (3) szavazás (4) szavolszkij (3) szentpétervár (13) színház (4) szocsi (6) szovjetunió (6) sztálin (4) tandem (6) társadalom (7) tévé (3) tilos (4) történelem (14) turizmus (5) tyimosenko (5) ukrajna (16) usa (5) utazás (4) választások (15) válság (6) vicc (10) video (3) viszockij (4) vízum (3) vodka (10) vörös hadsereg (3) vörös tér (3) vostock (3) zene (14) zjuganov (3) zsirinovszkij (6) zubkov (4) Címkefelhő

Licenc

Creative Commons Licenc

Putyin, Medvegyev és az orosz tudatlanság fátyla

2011.06.21. 07:49 Nyeznajka

Kevesebb, mint fél év maradt a decemberi Duma-választásokig, és nem egészen kilenc hónap a márciusi elnökválasztásig Oroszországban. A híreken egyre inkább érződik a kampány-láz, és a rendszer jellegéből adódóan sejteni lehet, a Kreml hivatalos jelöltje lesz az új elnök. Csak éppen arról nincs lövése se senkinek, hogy ki is lesz az. Nem véletlenül.

Pedig széleskörű egyetértés mutatkozik afelől, hogy csak két ember jöhet szóba, Putyin és Medvegyev. Napokig lehetne sorolni a vélt vagy valós érveket mindkettő mellett vagy ellen. Néhányan úgy tartják, hogy még mindig Putyin a domináns személy a tandemben, további presztízsveszteség lenne, ha nem térne vissza az elnöki székbe, és ráadásul személyiségéből fakadóan vonzódik a hatalomhoz. Paradox módon ezeknek az érveknek az ellenkezője mellett is lehet meggyőzően érvelni, Putyin már nem domináns, hiszen Medvegyev saját lábra állt, presztízsveszteség lenne, (de legalábbis furcsán venné ki magát), ha Putyin leváltaná a saját maga által kiválasztott utódot, ráadásul az exelnök életrajzából jól látszódik, hogy Vlagyimir Vlagyimirovics soha nem kereste a hatalmat és nem is nagyon szereti gyakorolni azt. Merész spekulánsok már Putyin politikai pályafutásának félbehagyásával számolnak. Ugyanez eljátszható Medvegyevvel is pro és kontra. (A modernizációs-kampány létszükséglet és jó úton halad, a tandem bevált; a modernizációs-kampány megbukott, a tandem tarthatatlan stb.) 

Ugyanígy oldalakat lehetne megtölteni az egyik vagy másik politikus dominanciájára utaló jelekkel. A média eddig is nagy kedvvel adott hozzá egy csipetnyi Medvegyev vs. Putyin felhangot minden orosz politikával kapcsolatos hírhez az elmúlt években, és most hogy lassan tényleg relevánssá válik a kérdés kettőjük viszonyáról már a mértéktartás gondolata is nevetségessé válik. A hétvégén Medvegyev egy 34 perces beszédében 23-szor (!) fogalmazott egyes szám első személyben, nyilván már a következő ciklusra készül. Putyin gőzerővel szervezi az Összoroszországi Nép(i) Frontot, nyilván már a következő ciklusra készül. Satöbbi, satöbbi, satöbbi.

Amiről senki sem ír, hogy aligha véletlenül alakulnak így a dolgok. Látszólag se Putyin, se Medvegyev nem érdekelt abban, hogy tisztázza a helyzetet. Sőt mintha még szándékosan növelnék a feszültséget. A legszebb példa Medvegyev sajtótájékoztatója május közepén. Az eseményt hónapokkal előre bejelentették, nyolcszáz újságírót kürtöltek össze az ország minden tájáról, akik extázis közeli állapotban várták, hogy szem- és fültanúi lehessenek a történelmi pillanatnak, amikor az elnök bejelenti indulását a következő választásokon. Ezzel szemben a menetrendszerű „és ki lesz a következő elnök”-kérdésre a menetrendszerű „majd Vologyával megbeszéljük”-válasz érkezett, és teljes érdektelenségbe fulladt az esemény. Az utóbbi hónapok legtöbb információt tartalmazó nyilatkozatában hétfőn Medvegyev a Financial Times-nak adott interjújában végre explicite is megcáfolta azt az amúgy a média által kreált, és az orosz politikában kicsit is jártas újságolvasó számára már a kezdetektől teljes abszurdumnak tartott forgatókönyvet, mely szerint Putyin és Medvegyev is indulnak a választásokon. Halleluja. 

Felmerül tehát a kérdés, hogy miért történik az ami. Miért ködösít ilyen kitartóan mindenki a következő, amúgy minden bizonnyal előre lefutott elnökválasztással kapcsolatban? A válasz a rendszer jellegéből adódik. Az irányított demokráciának szemben a liberális demokráciákkal nem maguk a választások a bizonytalan pontjai. Hiszen úgyis azt választják (választatják) meg akit akarnak. A fontos dolgok már a jelölésnél eldőlnek, tehát az elnökjelölt kiválasztása, az elnöki hatalom átörökítése két ciklus között a kritikus pont, mégpedig az informális politikai frakciók (ha úgy tetszik klánok) miatt. Az orosz politikai elit ugyanis korán sem monolit. Számos kisebb-nagyobb hatalmi klikk létezik, amelyeknek mások az embereik, mások az érdekeik. És mi is lenne nagyszerűbb alkalom arra, hogy ezek a klikkek összemérjék egymással az erejüket, mint a kártyák újraosztásával járó elnökjelölés és -választás. Elég egy pillantást vetnünk az orosz politika elmúlt húsz évére, hogy lássuk minden elnökválasztást hatalmi harcok előztek meg és új egyensúlyi helyzet követett. Ezek a folyamatok a ’90-es években voltak a legdrámaiabbak. ’96-ban megbukott a Jelcin-testőréből lett bizalmas Barszukov-klánja és jöttek az oligarchák, 2000-ben kettészakadtak az oligarchák és jött Putyin. 2004-ben kisöpörték a jelcini-elit maradékát, Medvegyev megválasztásának pedig a szilovikok lettek a vesztesei. Tehát bár Putyin alatt kevésbé látványosak lettek ezek a harcok, el nem tűntek.

Mindezek ellenére jól látszik, Oroszországban a mai napig még mindig sikerült kordában tartani az informális politikai harcokat, de nem kell túl messzire mennünk ahhoz, hogy ennek az ellenkezőjére is találjunk példát a Színes Forradalmak alatt. Mi történt 2003-ban Grúziában és 2004-ben Ukrajnában? A hivatalban lévő elnökökről (Sevarnadzéről és Kucsmáról) korán nyilvánvalóvá vált, hogy nem potenciális jelöltek a következő ciklusra és a politikai klikkek hirtelen megvonták támogatásukat tőlük. A szakszóval élve „béna kacsává” vált elnököknek nem maradt erejük kijelölni az utódukat és átadni neki a hatalmat. A maguknak új vezetőt talált klánok némi populáris színjátékkal, parlament-„ostrommal” és sátortáborozással különösebb nehézségek nélkül tették meg elnöknek az új favoritot.

Éppen ez az, amit a tandem nagyon tudatosan igyekszik elkerülni Oroszországban. Hogy béna kacsává váljon bárki is. Hogy bármelyik klikk is új favorit után nézzen. Hogy az új egyensúlyi helyzet leendő vesztesei minden mindegy alapon kamikaze akciókba kezdjenek. Az elnökjelölt személye körüli huzavona és színjáték tehát elsősorban nem a népnek vagy a kívülállóknak szól, hanem a politikai elit tagjainak. Paradox módon csak a kellően hosszú ideig fenntartott bizonytalanság tudja a stabilitást garantálni. Ez az „orosz tudatlanság fátyla”. Amíg nem tisztázottak a jövő szerepei senki nem lehet biztos benne, hogy a változás nyertese lesz, így senkinek nem érdeke az, hogy a nyertes mindent vigyen. Épp ellenkezőleg, mindenki arra törekszik, hogy még a vesztesek számára is elfogadható helyzetet teremtsen. Így a hatalmi érdekcsoportok nyílt kenyértörés helyett a megegyezésben érdekeltek, az informális háború nem léphet át egy bizonyos küszöböt (bár teljesen el nem tűnik). Az elnök gond nélkül át tudja adni a hatalmát, (akár saját magának is), és az oly nagyra becsült politikai rend és fegyelem sem kerül veszélybe.

A tanulság a régi: a következő elnök személyéről semmit nem fogunk megtudni egészen addig amíg a Kreml legfelsőbb berkeiben alkalmasnak nem ítélik meg az időt a nagy bejelentésre. Addig pedig érdemes pár lépés távolságból, higgadt eleganciával követni az eseményeket.


Szólj hozzá!  • Tetszett a bejegyzés? Iratkozz fel!

Címkék: putyin elnökválasztás medvegyev

A bejegyzés trackback címe:

http://oroszorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr783000378

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.